"Máig hívnak James Bond estekre" - Kautzky Armand karrierről, ismertségről

+ Hogyan ismerik fel önt az emberek az utcán?

Kautzky Armand: Azt szoktam mondani, hogy a hangom előttem jár. Ami nem csoda, ugyanis csatornahangja voltam a Sláger Rádiónak, most a Juventusnak, rengeteg filmben szinkronizálok. Például Pierce Brosnan magyar hangját adtam éveken át a James Bond filmekben. Már más vette ezt át, ám James Bond partikra még mindig hívnak műsort vezetni. Akadnak, akik a tévéből – a Balatoni nyár műsorvezetőjeként ismernek és vannak, akik a színházból.

+ Pedig ön elsősorban színművész. Kell a nem színészetből fakadó ismertség?

- Talán attól vagyok kiegyensúlyozott, hogy megvan a színészetben való elmélyülés és az ismertség együtt. Sajnos azt látom, hogy nagyon sok a felkészült, tehetséges, de boldogtalan színész, aki szinte mindenét odaadná egy kis ismertségért. Szerencsésnek érzem magam, hogy kapok olyan feladatot, ami boldoggá tesz, meg olyat is, amivel megismernek az utcán. Az ismertség aztán a művészetben kamatoztatható, például a színpadon.

+Szerencse nélkül nem megy?

- A színészek élete a tehetség, a szorgalom és a szerencse bűvöletében telik. Az elsőt kapjuk, a másodikon lehet dolgozni, a harmadikat nehéz befolyásolni. Úgy látom, manapság a háromból a legfontosabb a szerencse. Pedig a tehetségnek kellene az első helyen állnia. Segítette a pályámat, hogy törekedtem a sokszínűségre: a színházon belül az operettben, a drámában és a musicalben is kipróbáltam magam. Elfogadtam a céges rendezvényekre való felkéréseket, a szinkront, a rádiós, a tévés szereplést. Így soha nem voltam munka nélkül. Amikor a színháztól kevesebb feladatot kaptam, ment a szinkron, a tévé vagy a rádió.

+ Színészcsaládba született. Automatikus volt, hogy ön is ezt a pályát választja?

- Egyáltalán nem. Sőt, a szüleim sokáig nem gondoltak arra, hogy őket követem. Aztán 13 éves koromban egy általános iskolás énekversenyen, amelyet megnyertem, megéreztem, milyen az, amikor az előadó rabul ejti a közönséget és a darab az előadót. Ez az izgalmon túli boldogság, a mámor ott nagyon megérintett. Ezt követően már nem volt megállás: dráma tagozatos középiskolai osztályba jelentkeztem a budapesti Madách Gimnáziumba, aztán felvételiztem a Színművészeti Főiskolára.

+ Hogyan fogadták ezt a tervét a szülei?

- A főiskolai felvételi előtti estéig nem vették komolyan. Divathóbortnak gondolták, ami majd elmúlik. Aztán azon az estén az édesapám kérte, szavaljak el neki egy verset, mert addig egyet sem hallottak tőlem. Petőfi Sándor: A tintásüveg című versét kezdtem el mondani. Édesanyám be sem jött a szobába, csak nyitott ajtónál a konyhából hallgatta. A második versszak után átjött, és azt mondta: „Most már elkezdtem izgulni a felvételi miatt”. Ennyiből szakavatott füllel átjött nekik, hogy van keresnivalóm a pályán és innentől drukkoltak nekem. Elsőre nem sikerült a felvételi, de egy évvel később már igen.

+ A sikeres felvételi volt az áttörési pont a karrierjében?

- Fontos pont volt, de ha nem vesznek fel, akkor is színész lettem volna, csak más, talán nehezebb úton. Meghatározó volt az életemben a két felvételi között eltelt egy év, amelyet a Nemzeti Színház Stúdióban töltöttem. Bodnár Sándor volt ennek a vezetője, aki a szakmának a Sztanyiszlavszkij módszerét képviselte, a belülről, a saját lélekből építkező színészetet tanította. Talán itt lettem felnőtt és ez az érettség kellett ahhoz, hogy másodszorra sikerüljön a felvételi. A főiskola, aztán megadta az irányt a profi színész pályára. Szirtes Tamás osztályába kerültem. Olyan nagyszerű tanáraim voltak, mint Sztankay István, Kállay Ferenc vagy sorolhatnék még másokat is.

+ 1989-ben diplomázott és a Madách Színházban kezdte a pályát. Milyen volt a pályakezdés?

- Egy álom vált valóra, amikor szerződést kaptam a legendás társulatba Mensáros László, Tolnay Klári Huszti Péter, Sztankay István, Psota Irén, Lőte Attila és a többi nagyszerű színész közé. Akkoriban létezett még mai szóval mondva „életpályamodell”, ami azt jelentette, hogy fix társulatok dolgoztak és lehetett látni, milyen szerepeket, karaktereket alakíthat a színész tíz-húsz-harminc év múlva. Ádám Ottó, a legendás igazgató úgy válogatta össze a fiatal színészeket, hogy ki kinek a helyére léphet majd később. A kilencvenes években felborult ezt a rendszer, megjelent a szabadúszás, ami mindent átalakított, főszerepekre hívtak meg beugrókat, a társulatok belső kohéziós ereje csökkent.

+ Változott a színház megítélése a közönség körében?

- Azt látom, hogy az emberek a színházra szórakoztató helyként gondolnak, a színészek közül pedig az a keresett és sikeres, aki szórakoztat. Sokan végignéznek egy komédiát és fél órával utána már el is felejtik, miről szólt. Én azt képviselem, hogy a színházi előadásnak katarzist kell kiváltania; elgondolkodtat, belső munkára késztet. A mások szenvedésének látványa, átélése hozzásegíthet a saját megtisztuláshoz.

+ Mi a legjobb tanács, amit a pályáján kapott?

- Talán az, hogy a színészet hosszú távú pálya. Sokszor hallottam, sokáig nem értettem, most már őszülő halántékkal felfogtam, mit jelent és nagyon igaznak tartom. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy huszonévesen mindent akarnak, és ha nem jön össze, akkor boldogtalanok lesznek vagy elhagyják a pályát. Pedig vannak, akik 40-50 éves korukra érnek be, mások pedig a huszonéves nagy sikereik után esnek vissza. „Langsam, langsam” – mondom a fiataloknak. Sajnos a televíziós tehetségkutatók vagy egy reklámfilmben szereplés, hogy egy pillanat alatt hosszú távon sikeres lehetsz.

+ Honnan szerez inspirációt a színészi munkához?

- Az életből. Aki erre a szakmára adja a fejét, megváltozik az élete, sokkal érzékenyebben éli meg a mindennapokat. Ez egy 24 órás munka, a színész soha nem pihen. Minden porcikámmal figyelem a környezetemet: figurákat, élményeket, illatokat, színeket, emberi viszonyokat, amiket aztán önkéntelenül belesűrítek egy-egy szerepbe.

+ Mi számít sikernek az ön számára?

Nehéz megfogalmazni és sok rétege van. A legnagyobb siker persze az, ha egészségesek és boldogok a gyermekeim. Ezt semmilyen tomboló színházi siker nem tudja felülírni. Ha azonban nem vagyok a munkámban sikeres, akkor a magánéletem sem működik. A gyerekek nehezen tudnák feldolgozni, ha szerencsétlen, egész nap otthon ülő, depressziós apát látnának. Ők büszkék arra, ha tapsol nekem a közönség, megismernek az utcán. Helyén kell kezelni a pénz szerepét is. Mondhatok bármilyen hatásosan egy verset, egy reklámért sokkal több pénzt kapok, pedig művészi értéke előbbinek van.

+ Most min dolgozik?

- Szerencsésnek mondhatom magam, mert van főállásom az Új Színházban, ahol most a Hangemberek című darabot rendezem. Vendégszínészként foglalkoztat a szolnoki Szigligeti Színház a Furcsa párban. Emellett Hűvösvölgyi Ildikóval járjuk az országot saját esttel. A Juventus Rádióba heti kétszer bejárok reklámokat felmondani, műsorszámokat felkonferálni.

+ Mennyi ideje jut a családra?

- Ősszel sajnos nagyon kevés, novemberben összesen három nap. Solymáron élünk feleségemmel, 12 éves lányommal és 14 éves fiammal. Amikor tehetjük, kimegyünk sétálni a természetbe. A két és fél hónapos nyári szünetet szinte végig a családdal töltöttem balatongyöröki nyaralónkban. Kérdezte korábban, honnan nyerek inspirációt a munkához: hát tőlük is persze.

Névjegy

Kautzky Armand 1964-ben született Egerben Kautzky Ervin és Kopetty Lia (mindketten színészek) gyermekeként. 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Szirtes Tamás osztályában. 1989-től húsz éven át a Madách Színház társulatának tagja, jelenleg az Új Színház színésze. 2015-ben Jászai Mari díjjal tüntették ki. Színházi szerepei mellett keresett szinkronszínész: többek között Tom Cruise és Pierce Brosnan magyar hangjaként ismert. Emellett a Juventus Rádió csatornahangja.