kapubanner for mobile

Önfoglalkoztatás: nagy a kézműipari szakmák jelentősége

A kézműipari szakmáknak igen jelentős a szerepe az önfoglalkoztatásban, az iparszerűen dolgozó mesterek pedig több, általában három-öt munkavállalónak is állást adnak kisvállalkozásaikban - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke A kézművesség 1000 éve a Kárpát-medencében címmel Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn rendezett konferencián szombaton.

A kamarai vezető ugyanakkor hozzátette: a válság a 221 magyarországi kézműipari szakma gyakorlóinak teljesítményét is visszavetette, termékeik, szolgáltatásaik iránt csökkent a kereslet az immár hat éve tartó fogyasztás-visszaesés, vagy stagnálás következtében. Egyelőre - folytatta - a kedvező változást csak remélni lehet a kézműipari termelésben is, mivel a magyar gazdaság "még mindig sérülékeny állapotban van". Parragh László megemlítette: a kereskedelmi és iparkamara - amellyel tíz éve egyesült a kézművesek korábbi érdekvédelmi szervezete - igyekszik segíteni a hagyományos és iparszerű kézműipari szakmák művelőinek talpon maradását, támogatja piacra jutásukat, vásárokat szervez és mesterképzést biztosít számukra. Örvendetesnek nevezte, hogy a kézművesség régi hagyományai a nehéz helyzet ellenére is megmaradnak, sőt erősödnek, s a termékek, szolgáltatások egyre nagyobb szerephez jutnak az idegenforgalomban is, a különböző fesztiválokon és vásárokon nő a kereslet a kézműves munkák iránt.

Huray Gábor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a nyírségi kézműves tagozat vezetője az MTI-nek elmondta: a régióban mintegy ötezer azoknak a száma, akik 110 szakmában a kézműiparból élnek. Az építőiparban regisztrált szabolcsi kézművesek vannak a legtöbben, e szakmában négyezernél több a nyilvántartott mesterek száma. Az önfoglalkoztatás mellett jelentős azoknak a száma, akik kisvállalkozást működtetnek, 3-5 alkalmazottal. A nyírségi kamarai alelnök elmondta, hogy a térségben a becsült adatok szerint mintegy 5 milliárd forint termelési értéket állítanak elő a kézműves mesterek évente. Ez nem kevés - hangsúlyozta - hiszen halmozottan hátrányos helyzetű megyéről van szó, ahol az egy lakosra jutó teljesítményérték 2011. első negyedévében az országos átlagnak csak a 42 százaléka volt, miközben a munkanélküliségi ráta meghaladta a 21 százalékot.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Napi 3 millió kérdést tesznek fel a ChatGPT-nek a fizetésekről

Az OpenAI közlése szerint a munkavállalók leggyakrabban a bérszámításhoz kérnek segítséget, illetve azt szeretnék megtudni, hogy egy adott... Teljes cikk

Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak

2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk

Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk