Politika az irodában: hogyan kezeljük diplomatikusan?
Magyarországon nemrégiben egy kereskedelmi lánc ajánlotta melegen a munkavállalóknak a kormánypárti felvonuláson való részvételt. Belgiumban viszont a Belgacom vállalat vezérigazgatóját bocsátották el, mert sértő megjegyzést tett a miniszterelnökre, amikor Mikulásra váró kisgyerekhez hasonlította az osztalékok iránt érdeklődő kormányfőt. De mit tegyünk, ha állásinterjún várnak tőlünk politikai véleménynyilvánítást a cégek? Egyáltalán, van-e helye a politikának az irodában?
Tilos politikáról, vallásról, gyermekről kérdezni interjún
De mi van akkor, ha épp állásinterjún szeretnék a cégek állásfoglalásra késztetni a pályázókat? Mert akár ez is megtörténhet - még akkor is, ha egyébként épp annyira tilos erről faggatózni, mint a családi állapotról, a tervezett gyermekek számáról, a vallási nézetekről vagy épp a szexuális orientációról. "A diszkriminációs törvény értelmében tilos az állásinterjúkon a pályázó politikai nézeteiről érdeklődni, de őt ez ügyben állásfoglalásra késztetni és mindezek alapján hátrányosan megkülönböztetni is. Ilyen helyzetekben joga van a sértettnek írásbeli beadvánnyal fordulni az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz"- mutat rá a kellemetlenkedő kérdésfeltétel jogi hátterére is Dr. Sipos Márta ügyvéd, munkajogász. A mindennapok történései azért e téren is produkálnak időnként meghökkentő eseteket, amikor a kivétel erősíti a szabályt. "A szlovák kisebbségi önkormányzat 2 munkatársa-egyikük vezető pozícióban, míg a másik fél épp az ő beosztottjaként - azonos pozícióért szálltak harcba az előző ciklus alkalmával. A kampány hevében aztán elhangzottak becsületsértő megállapítások a beosztott részéről. Akit végül a felettese, megválasztása után azonnal elbocsátott. Mivel a kirúgott fél becsületsértést is követett el állításaival, a bíróság nem állapította meg a munkahelyi diszkriminációt és másodfokon is a felettes javára döntött" - hozott a szakember extrém, de ritka példát.
Úgysem ad őszinte választ a pályázó
Habár a diszkriminációs törvény elvileg tiltja a téma firtatását és lehetővé teszi, hogy a kellemetlenkedő kérdéseket kapó pályázó az EBH - hoz forduljon panaszbeadvánnyal, erre a munkanélkülisége miatt minél hamarabb állást kapni szándékozó pályázó nem feltétlenül kerít sort. Az már más kérdés, vajon mennyire tesz jót egy szervezetnek, ha politikai szempontok szerint is mérlegelni szeretne az új kollégák kiválasztásakor. "Véleményem szerint-amellett, hogy a törvény szerint is tilos-eleve komoly hibát követ el az ilyen cég. A politikai hovatartozásra és állásfoglalásra vonatkozó kérdések és a rájuk adott válaszok kapcsán a HR ugyanis gyakorlatilag 100 százalékos bizonyossággal tudja, hogy a jelölt e tekintetben és témában aligha ad majd őszinte választ a feltett kérdésre. Azt is pontosan tudja, hogy 20 jelölt közül legfeljebb 1 olyan lesz, aki felháborodik a kérdésen és öntudatosan kikéri magának, esetleg valóban őszintén válaszol rá. Ezzel szemben jóval többen lesznek közülük azok, akik megpróbálják kitalálni és kinyilvánítani a HR által elvárt véleményt - vagy épp azok, akik valamilyen diplomatikus hazugsággal hárítanak, esetleg a cégnél "elvárt" politikai oldal véleményét tartják irányadónak"- mondja Torma Kálmán tréner, pszichológus.
Nem erről szól a korrekt kapcsolat
"Ez komoly probléma és a szervezetre is igen rossz fényt vet. Hiszen arról árulkodik, hogy az ilyen cégeknél nem tartják túl sokra a hiteles, őszinte kommunikációt. Így aztán - pszichológiai szempontból legalábbis - hallgatólagosan a színlelésre és a hazugságokra felszólító "szerződést" kötnek képletesen a munkavállalóikkal. Korrekt, tartalmas, minőségi munkakapcsolatra törekvő és nyitott, hozzáértő munkatársakra vágyó cégek viszont sosem kérdezősködnek a pályázók politikai hovatartozásáról az állásinterjún. Hasonló a helyzet egy már együtt dolgozó munkahelyi csapatnál: náluk is többnyire akkor kerül hangsúlyosan terítékre a téma, ha a csapat egyik tagja tisztességtelen szándékból, általában hatalmi helyzetéből adódóan szeretné állásfoglalásra késztetni valamelyik kollégáját. "A közéleti érdeklődés önmagában még nem probléma: mégis célszerű ezeket a témaköröket inkább "irodán kívül tudni." Máskülönben fennállhat a megosztottság, a csapatok szétszabdalódásának és a kollégák közötti együttműködési készség hiányának veszélye"- fűzi hozzá a pszichológus.
Néhány hatékony fordulat, ha mégis szükségünk van munkahelyre politikai állásfoglalásról is kérdezősködő cégnél.
Takács Gabriella
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?