24 fok felett jár a védőital
A hatékonyság érdekében a munkaadónak érdemes áttekinteni, hogy az irodai környezetben milyen feltételek azok, amelyek segítik, sőt motiválják a beosztottakat.
Egy jól megközelíthető, hangulatos iroda kétségtelenül inspiratív környezetet jelent és kedvező benyomást gyakorol az oda látogató üzleti partnerekre is. Szintén kézenfekvő, hogy a kellő teret biztosító, ergonomikus és esztétikus belső bútorzat, berendezés többletértéket hordoz a cég számára.
A megfelelő munkakörnyezet kialakítását azonban az "esztétikus és praktikus" szempontok mellett számos munka-egészségügyi és egyéb előírás is szabályozza. Rendelet mondja ki, hogy az irodában egy alkalmazottra minimálisan hány négyzetméternyi területnek kell jutnia, s ugyancsak szigorú szabályok vonatkoznak a dolgozóhelyek fényellátottságára. Nyáridőben azonban talán a munkahelyi hőmérséklet szabályozásának előírásai tartanak számot a legnagyobb érdeklődésre. Az erre vonatkozó előírásokat egy 1996-os népjóléti minisztériumi rendelet fogalmazza meg.
E szerint a szellemi dolgozóknak hideg évszakban az irodában 20 és 22 fok közötti hőmérsékletet kell biztosítani, míg nyáron az elfogadható hőmérséklet 21 és 24 fok közé esik. A hatályos előírás szerint "a klímakörnyezet kedvezőtlen hatásainak megelőzése" a munkáltató feladata, így ha a munkahelyi hőmérséklet zárt térben meghaladja a 24 fokot, a munkáltatónak óránként 5-10 perces pihenőidőt kell elrendelnie. Ezen túlmenően a munkáltatónak a 24 foknál melegebb munkahelyeken igény szerint, de legalább félóránként védőitalt kell biztosítania. A jogszabály a folyadékveszteség pótlására 14-16 fokos hőmérsékletű ivóvizet javasol, de megemlíti, hogy e célra alkalmas azonos hőmérsékletű ízesített, alkoholmentes ital is, amelynek cukortalma az ital 4 súlyszázalékát nem haladja meg, vagy mesterséges édesítőszerrel van ízesítve. Az előírás arról is rendelkezik, hogy a védőitalt legalább a dolgozók létszámát elérő mennyiségben, személyenként egyéni használatra kiadott ivópoharakból kell biztosítani.
A szabályozás szerint 31 foknál melegebb irodákban nem kötelezhetőek az alkalmazottak munkavégzésre.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek