kapubanner for mobile

„A kukások az én hőseim”

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Kicsi az önbecsülésük és az önbizalmuk, alacsony a képzettségi szintjük. Még az ilyen munkatársakkal is csodát tehet egy vállalat - megfelelő képzéssel, közeledéssel, programokkal. A HR vezetők négy fejlesztendő területet határoztak meg.

A szövegértési, olvasási és számolási nehézségek, valamint a figyelemzavar mellett meglehetősen gyakori, hogy problémák akadnak az informatikai eszközök kezelésével is, ami elengedhetetlen a folyamatos önképzésre épülő versenyképes tudás megszerzéséhez. Emellett szembetűnő az alacsony iskolázottságúak esetében az érdektelenség: sokan még a jelentkezésig sem jutnak el - melyen nem segít az sem, ha a képzés, több pénzzel, jobb munkakörülményekkel kecsegtet.

Az alacsony iskolázottságú munkaerőbe ugyanis társadalmilag nevelik bele, hogy nem lehetnek saját sorsuk kovácsai. Így alakul ki náluk a generációról generációra öröklődő önérdekérvényesítés hiánya és az önképzéssel kapcsolatos motiválatlanság.

A WIFI Hungária trénercég most az EUpTrain nemzetközi projekt keretében 7 másik európai ország trénereivel közösen dolgozik azért, hogy az alacsony iskolázottságú felnőtteket oktató szakemberek munkáját segítse. Ennek egyik lépcsője volt a workshop, ahol a résztvevő HR vezetők közvetlen tapasztalataik alapján 4 fejlesztendő területet vázoltak fel: 

1. Egészen az alapoktól, már fiatalkorban


Az alacsony iskolázottságúaknak gyakran elképzelésük sincs az előttük álló lehetőségekről. Nehéz, de mégis kell mozdítani őket valahogy a “burokból”. A legjobb már általános iskolában megismertetni a tanulókkal, például gyárlátogatásokkal, hogy tanulással mire vihetik és hogyan érhetnek el többet, ha szeretnének. Mindezt a saját nyelvükön, egy őket motiváló érvrendszer alapján. Zellei Vanda elmondta, hogy náluk, a Dunafin Zrt-nél rendszeresek a szakmai tudást bővítő képzések, amik lehetőséget adnak nemcsak a tudásszerzésre, de az előrelépésre is. 

2. Job crafting - a megbecsültség érzése elengedhetetlen


Gyakori probléma, hogy az alacsony végzettségűek nem érzik a munkájuk és szerepük fontosságát - talán éppen azért, mert nem tudják, miként tesznek hozzá a társadalomhoz. “Nagyon fontos az, hogy ő magát értékesnek találja abban a munkakörben, amiben van. Akkor tudna az elköteleződés és a proaktív hozzáállás kialakulni. Ehhez az is kell, hogy megerősödjön abban, hogy a rossz társadalmi rétegből kilépett és értékes darabja annak a mikrouniverzumnak, amiben a vállalatnál része” - mondta Endrődi Anna az EuP Train projekt egyik trénere és szakértője.
 

3. Társadalmi összkép formálása - érzékenyítő program


...és ha már a megbecsültség érzése: Az, hogy a munkavállaló önmagát a társadalom fontos részének gondolja, egy fontos lépés. Hosszú távon kifizetődő, ha egy vállalat kiemelten foglalkozik azzal, hogy az adott munkakör társadalmi megítélését pozitív irányba mozdítsa el.
“Itt vannak például a mi munkatársaink - mondta dr. Podonyi Éva Gyöngyvér FCC Magyarország Kft. HR vezetője - a srácok, akik közül sokan úgy gondolnak magukra, hogy ők “csak” kukások, és nem érzik, hogy egy komplex rendszer részeként az ő munkájuknak, személyesen nekik kulcsfontosságú szerepük van annak működtetésében. Ennek tudatosítása érdekében tervben van vállalaton belül és kívül egy ún. hősprogram indítása, ami többek között magában foglalja azt, hogy megmutassuk mi lenne, ha ők nem végeznék a munkájukat úgy, ahogy végzik. Ha például nem vinnék el a szemetet minden nap vagy nem integetnének vissza a kisfiúnak az utcán, aki ámulattal nézi őket - azt kell látniuk, hogy ami tesznek az hasznos és nem mindenki tudja megcsinálni azt, amit ők. Nekem például ők a hőseim.” 

4. Kiemelt employer branding ezen a területen is


Tény, az employer branding a fizikai munkavállalók körében javarészt erősen háttérbe szorított - pedig igény volna rá, mint ahogyan a szellemi munkakörökben már komplett szakirodalom van ennek módjaira.
Jellemző, hogy a dolgozók többsége a jó csapatért van leginkább a munkahelyen. A munkáltatók felelőssége, hogy ez így is maradjon és a közösség, a közös tapasztalatmegosztás az alacsony képzettségű felnőttek tanulásának is egyik előre lendítője legyen - emelte ki Földváry Beáta, a tréningcég ügyvezetője.

Nyitókép: Joseph Chan Unsplash
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek