A magyarok megbíznak munkaadóikban
A magyarországi munkavállalók figyelemreméltó rugalmassággal viselik az ország nehéz gazdasági helyzetét, és egynegyedük "teljes mértékben elkötelezettnek" vallja magát jelenlegi munkaadója iránt - derül ki a Kelly Services által készített felmérésből.
Ami az egyes korosztályok megoszlását illeti, az ún. "baby boomer" generáció (a 48-65 éves korosztály) körében a magukat "teljes mértékben elkötelezettnek" vallók aránya 31 százalék, míg az ún. "X" generáció (a 30-47 éves korosztály) esetében ez az arány 24 százalék, az ún. "Y" generáció (a 18-29 éves korosztály) esetében pedig 23 százalék.
A felmérés további megállapítása, hogy a megkérdezettek 17 százalékát lojálisabbá tette a gazdasági válság, míg 24 százalékuk inkább lojalitása csökkenéséről számolt be, 59 százalék számára pedig a válság semmilyen efféle hatással nem járt.
A munkaadójuk iránt lojálisabbá vált munkavállalók szerint a változás a vezetés pozitív hozzáállásának, a jobb vagy legalábbis stabil fizetéseknek és a jó munkahelyi légkörnek köszönhető. A kevésbé lojális dolgozók elmondása szerint a változás az ő esetükben a vezetés nem megfelelő hozzáállásának és a csökkenő fizetéseknek az eredménye.
Mindezen megállapítások a Kelly Global Workforce Index felmérés részei, amely mintegy 134.000 dolgozó véleményét gyűjtötte össze világszerte, köztük több mint 5.000 magyar munkavállalóét.
"Azok a munkaadók, akik nyíltan beszélnek alkalmazottaikkal a nehéz gazdasági helyzetről és mindent megtesznek annak érdekében, hogy gondoskodjanak róluk, jelentős bizalmi tőkét tudtak teremteni a dolgozók körében - kommentálta a felmérés eredményeit Jónás Anikó a Kelly Services ügyvzető igazgatója. A gazdaság talpra állásával ez a fokozott munkavállalói elkötelezettség vélhetően valódi (verseny)előnyként jelentkezik majd."
A magyarországi felmérés legfontosabb megállapításai a következők:
- Arra a kérdésre, hogy mi az az egy dolog, ami még inkább erősítené egy munkavállalóban a cége iránti elkötelezettséget, a válaszadók 35 százaléka a "magasabb javadalmazást" jelölte meg, ezt követik a "változatosabb, nagyobb kihívással járó feladatok", 24 százalékkal.
- A "baby boomer" generáció képviselőinek 32 százaléka számára a munkahelyválasztás illetve, váltás szempontjából "nagyon fontos" az adott vállalat jó híre, míg az "Y" generáció tagjai körében ez az arány csak 22 százalék.
- Mindössze a válaszadók 13 százaléka "teljesen biztos" abban, hogy a vállalat, amelynél dolgozik, felelős magatartást tanúsít a társadalom felé.
- Arra a kérdésre, hogy mi késztetné őket leginkább munkahelyváltásra, a válaszadók 27 százaléka az alacsony fizetést illetve kevés juttatást jelölte meg, ezt követi a rossz munkahelyi légkör (26 százalék) és az előrelépési lehetőségek hiánya (18 százalék).
- Vidéken a jelek szerint valamivel nagyobb motivációs erővel bír a magasabb fizetés, mint Budapesten, ugyanakkor vidéken az adott cég jó híre is nagyobb súllyal esik latba a munkahelyválasztás során.
Egy vállalat jó híre minden jel szerint kulcsszerepet játszik a munkavállalók illetve potenciális munkavállalók karrierrel kapcsolatos - munkahely-választási, állásváltoztatási, stb. - döntéseinek meghozatalában. Egy cég hírnevének felmérése, értékelése során a dolgozók szemében legfontosabbnak számító tényezők a vezetés minősége, a termékek és/vagy szolgáltatások színvonala és a globális jelenlét. A legkisebb súllyal az olyan szempontok esnek latba, mint a munkaerő színvonala, a cég pénzügyi eredményei, hogy mennyire komoly múlttal rendelkező (milyen régen működő) vállalkozásról van szó, illetve hogy mit tesz a cég a társadalmi felelősségvállalás erősítése érdekében.
"Ha megvizsgáljuk, hogy mi motiválja az embereket a munkahelyen, világosan látható, hogy a személyes fejlődés és előrejutás lehetősége alapvető jelentőséggel bír, de legalább ennyire fontos a megfelelő ösztönzést és kihívást jelentő munka is" - tette hozzá Jónás Anikó.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A munkaerőpiacon ma már nemcsak a tapasztalat számít: egyre nagyobb előnyt jelent, ki tud hatékonyan dolgozni AI-eszközökkel. A legtöbb... Teljes cikk
A járvány utáni évek rugalmassága leáldozóban van: egyre több cégvezető követeli vissza dolgozóit az irodába, szigorítja a teljesítménymérést... Teljes cikk
Összesen 24 192 pedagógus maradt ki az idei őszi béremelésből – derül ki a Klebelsberg Központ adataiból. A teljesítményértékelés alapján a... Teljes cikk
- Nincs szorgalmas vagy lusta generáció - a Z a közös élményt keresi és nem akar belehalni a munkába 2 hónapja
- "Fejlődni kötelező" - meddig tart a teljesítménykultúra, és hol kezdődik a félelemkultúra? 3 hónapja
- Meglepő eredmény: a magyar pedagógusok az átlagnál elégedettebbek 3 hónapja
- A vezetők többsége szerint a Z generáció a legnehezebben motiválható generáció a munkahelyen 3 hónapja
- Ennyien dolgoznának tovább akkor is, ha nem lenne szükségük több pénzre 3 hónapja
- Utálod a munkád, de nem tudsz felmondani? 20 tipp, hogy újra szeresd, amit csinálsz 3 hónapja
- Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel a Woltnál 3 hónapja
- Munkahelyi kultúra és elismerés – apró gesztusok, nagy hatással 4 hónapja
- Felmérés: a dolgozók fele úgy érzi, hogy stagnál 4 hónapja
- A munka értelme: 7 dolog, ami igazán számít 5 hónapja
- A dolgozók személyre szabott juttatásokat szeretnének, de a vállalatok nehezen tudnak lépést tartani 5 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja