kapubanner for mobile

A munkaügyi bíróság dolga, hogy munkavállaló egyenlőtlen helyzetén javítsom

A közigazgatási és a munkaügyi perek annyiban közösek, hogy a hatalom és az egyén közötti erőkülönbségek kiegyenlítésére szolgálnak, hiszen egyik ügytípusban a közhatalom, a hatóságok döntéseit támadhatja meg az állampolgár, a másikban pedig a munkaadó döntéseit a munkavállaló - mondta Kalas Tibor, a Kúria közigazgatási és munkaügyi kollégiumának vezetője.

Minden megyében és a fővárosban létrejött 2013-ban önálló helyi bíróságként a közigazgatási és munkaügyi bíróság, amely a szakmai munkát hat regionális kollégiumban végzi.

A Kúria kollégiumvezetője kiemelte: a két éve létrejött hat regionális kollégium nagymértékben javította az ilyen jellegű ügyek elbírálásának gyorsaságát és szakszerűségét. A helyi bírák első kézből szembesülnek a felmerülő új problémákkal, és testületeiktől a Kúria időben értesül arról, ha súlyos szakmai dilemmák vagy nagy mennyiségű ügy jelentkezik valahol.
Súlyos problémákhoz vezet, ha egy új, sok ügyben egyszerre megjelenő jogkérdést rosszul döntenek el a helyi bíróságok, különösen, ha az csak megismételt eljárásban korrigálható - tette hozzá.

Kitért arra, a regionális kollégiumok nemcsak azzal járulnak hozzá a jogegységhez, hogy időben jelzik a felvetődő problémákat és ezzel gyorsítják az ítélkezési gyakorlatot, de a jó szakmai megoldások kialakítását is segítik. Példa erre az a kis- és középvállalkozások hatósági ellenőrzésével kapcsolatos ügycsoport, amelyben azért támadták a hatósági döntéseket a gazdasági szereplők, mert egy külön törvény szerint a kis- és középvállalkozásokat a hatósági ellenőrzések során főszabályként elsőre nem bírságolhatják, csak figyelmeztethetik.

Ezt a Kúria a néhány felülvizsgálati eljárásban hozzá került ügyben szűkebben értelmezte, de a több száz hasonló ügyben eljáró helyi bíróságoknak a gazdasági szereplők számára megengedőbb gyakorlata végül egy kúriai jogegységi döntésben is felülkerekedett. A regionális kollégiumok ugyanis a jóval szélesebb ítélkezési gyakorlat alapján meggyőzően tudták képviselni szakmai álláspontjukat - fejtette ki a Kúria kollégiumvezetője.

Kalas Tibor kiemelte: annak ellenére, hogy a mintegy háromezer magyar bíró kevesebb mint tíz százaléka közigazgatási, illetve munkaügyi bíró, az általuk eldöntött ügyeknek nagy a társadalmi jelentőségük. Az ilyen jellegű perekben vitatott összeg évről évre sok tízmilliárdos nagyságrendű, hiszen ide tartoznak a többi között az adóhatóság döntéseivel kapcsolatos ügyek is. Más esetekben a döntések elvi jelentősége lehet országos jelentőségű, ilyenek például a választási ügyek.

Tálné Molnár Erika, a Kúria kollégiumvezető-helyettese, a munkajogi szakág vezetője a munkaügyi perek jelentőségét érzékeltetve elmondta, hogy nemegyszer érkeznek olyan elvi jelentőségű ügyek, amelyekben egyetlen döntés akár több tízezer embert és sok munkáltatót egyszerre érinthet.

A regionális kollégiumok segítségével megoldott szakmai problémákra példaként említette az új munka törvénykönyvvel kapcsolatban a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt járó kártérítéseket. A Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy a munka törvénykönyvének a jogellenes megszüntetés jogkövetkezményeire vonatkozó speciális szabályai mellett a kártérítésre vonatkozó általános szabályait is alkalmazni kell. Hasonlóan fontos probléma volt az elmaradt jövedelem kiszámításának, vagy a szakszervezetek jogosítványai értelmezésének kérdése is - tette hozzá a szakember.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés?

„Minden nap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre”, mondta egy magyarországi áldozat, egy hat országot érintő, a munkahelyi szexuális zaklatást... Teljes cikk

Új munka, új munkahely egy bértranszparens országban - folytatjuk Réka történetét

Milyenek lesznek a munka világának mindennapjai egy bértranszparens országban? Ismét kölcsönvesszük korábbi főhősünk, Réka szemüvegét annak... Teljes cikk

Felmondás menete 2026

A felmondás menete különbözik attól függően, hogy a munkavállaló vagy a munkáltató mond fel vagyis szünteti meg a munkaviszonyt. Összeszedtük a... Teljes cikk