A porcelánjavítás a pilot-munka szokott lenni

Mindig is népszerű környéke volt a Belvárosnak a Ferenciek tere-Kálvin tér-Fővám tér-Váci utca által határolt területe a kézművesek számára. Még ma is sok ékszerész, látszerész, textilműves műhely mellett sétálhatunk el ezen a környéken. Részben ez volt az oka annak, hogy 1980-ban ebben a városrészben nyitotta meg restaurátor műhelyét Nemes Tamás.

Nem volt nehéz az indulás

Porcelánjavító munkaasztalMikor az engedélyekre várt, akkor a tanácsi ügyintéző nem talált olyan sort, amely alapján bejegyezhető lett volna a restaurátori tevékenység. A sok-sok szakmacsoport közül talán a porcelánjavítói állt a legközelebb ahhoz, amit Nemes Tamás tervezett- és hivatalos lehetőség is csupán erre volt -, ezért erre kapott engedéllyel nyitott üzletet.

„Senki nem volt a családban maszek azelőtt, hogy én belekezdtem volna. Értelmiségi szüleim voltak, és el se tudtuk képzelni, milyen ez az életforma”- emlékszik vissza. Bár a nyolcvanas évek eleje nem kifejezetten vállalkozás-barát időszak volt, mégis, rövid idő alatt kiderült, hogy jó döntést hozott az önállósodással.

Az általános tárgyrestaurátor szakember a főiskola után a Kelet-Ázsiai Múzeumban dolgozott, hagyományosnak tekinthető, nagypresztízsű múzeumi restaurátor pozícióban, több mint tíz évig. Nagyon szerette a munkáját, és a múzeumot is olyan környezetnek tartotta, ahová bárki örömmel menne dolgozni, csak éppen a tárgyakkal való bánásmód nem tetszett akkor neki. Ahogy most mondja, a „nagyfőnököknek” elmondta a tervét, mit-hogyan lehetne, kellene megreformálni, de „föntről” leintették azzal, hogy a múzeumi emberek erre a fajta gondolkodásmód-váltásra nem képesek.

Ekkor vett egy mély levegőt, és belevágott a saját üzletbe. Most, ahogy visszaemlékezik, nem volt nehéz számára az indulás, mivel egyrészt konkrét elképzelései voltak, másrészt a mai négyből már megvolt két gyereke, akiknek akkoris meg kell venni a tornacipőt, ha nem megy az üzlet.

Ági porcelánrestaurálás közbenKifizetődő a korrekt üzleti szemlélet

Nemes Tamásnak ma már ritkán hallható, nagyon határozott, üzleti elköteleződése van. Neki a vevők bizalma a legfontosabb. Ezt a garanciát nemcsak az ő, hanem két kollégája, Ági és Attila által végzett minőségi munka is jelenti.

Csak akkor vág bele egy-egy tárgy restaurálásába, ha javít ezzel annak megjelenésén, állapotán. Ha ez nincs meg, akkor inkább lebeszéli a kuncsaftot. „A nyitás óta soha nem volt egy-egy munka elvállalásánál szempont a nyereség. Nekem az a fontos, hogy ne legyen ok reklamálni egy-egy munka után, még évtizedek múlva sem”- mondja. Talán ennek köszönhető az, hogy a mostani ügyfélkör 80-90 százaléka a régiekből kerül ki.

Attila egy képkereten dolgozikAz új megbízók legtöbbször egy-egy kis próbamunkával jelentkeznek. Ha örököl valaki, vagy idősödve rendbe teszi az örökséget, vagy költözködik, sokszor előkerülnek régi - számosságát tekintve leggyakrabban - porcelán tárgyak. Ezek azok, amelyek a legkisebbek, viszont – tekintettel egy-egy készletre - a legnagyobb számban vannak „kint” háztartásokban. És ezek a leginkább sérülékeny régiségek. Bár alapjában a porcelán tárgyakkal nem kell semmit tenni, megőrzik a szépségüket több évszázadon keresztül is, de ha csorbulnak, törnek, akkor restaurálni kell őket. Ebből a munkából van a legtöbb manapság Nemes Tamás műhelyében. De, sokan tényleg „pilotként” hozzák be a régi, törött nyakú vázát. Ha látják, hogy a restaurátor megbízható, szépen, időre dolgozik, akkor rendszerint behozzák a nagyobb, értékesebb tárgyaikat is. Így aztán festmények, egzotikus tárgyak, csont, intarzia faragványok nyerik vissza eredeti szépségüket.

Változik a szakma is!

A hetvenes években, mikor Nemes Tamás elkezdte a szakmáját, a különböző műanyagok voltak a legfontosabb restaurátori, konzervátori alapanyag. Nagyon sok esetben használtak műgyantát például régészeti anyagok átitatásához, konzerválásához is. Azonban, ahogy telt az idő, kiderült, hogy a műanyag sem bír el mindenfajta terhelést, az is változik, sokszor lebomlik. Ráadásul, eltávolíthatatlanul beleivódott a tárgyakba, és a korábban használt, természetes gyantával szemben sokszor tönkretette azokat. „Senki nem tud annyit ártani egy tárgynak, mint egy restaurátor”- foglalja össze az elmúlt évtizedek tapasztalatát Nemes Tamás.

Ez a kép csak konzerválva vanMára odáig fajult a helyzet, hogy nagy, nyugat-európai múzeumok, gyűjtők nem is engedik a klasszikus restaurációt, mert ezzel csökken a tárgy értéke. Egyre elterjedtebb ezzel szemben a konzerválás, amely csak a további állagromlást szünteti meg. Szintén nyugati hagyomány az is, hogy ezt a tevékenységet nem egy személy végzi. Középfokú végzettséggel konzerválást végeznek, felsőfokúval pedig újraépítést. Idehaza a konzerváló szakmáról még nem is hallani.
„A restaurálás valójában egy igazi játék. Az idővel, az eszközökkel, anyagokkal. Hiszen, minden tárgy egyszer elpusztul”- mondja a mester. Ő most úgy látja, hogy a konzerválás az, ami alapvető követelmény, hogy minél hosszabb ideig megőrizhessük az előttünk élők emlékezetét. A restaurálás, a hiányok kiegészítése akkor fontos, ha az élvezhetőséget gátolja a tárgy állapota. Például, egy kiállításra kerülő tárgy, festmény esetében ez ma már alapkövetelmény.

A több száz éves képkeretek hazája Magyarország

A mai kor ízlése elsősorban a modern művészetre figyel, a klasszikus képek kicsit háttérbe szorultak. De sokan hoznak muzeális, - 50 évesnél idősebb - olajfestményeket is. Ezeknél az a feladat, hogy a régi, sárgult bebarnult, gyantából készült fedőlakk-réteget le kell cserélni korszerű színtelenre. Ma már főiskolát, egyetemet végzett festmény-restaurátor foglalkozik az olajfestményekkel. Régebben sokszor önálló alkotó művészek restaurálták a festményeket, ami időnként meg is látszik az után költött vonalakban. „Ez az a terület, ahol minden nap fel lehet mutatni valamit, ami a nap termése, de önmegvalósításra nincs lehetőség. A restaurálást végző művész akkor végez jól a munkáját, ha alárendeli magát a kép készítőjének, nem látszik, hogy ő végezte a restaurálást. ”- mondja Nemes Tamás.

A sok, szép festmény, rajz mellett feltűnő a sok-sok aranyozott képkeret. Nemes Tamás szerint ma már kevés igazán értékes, faragott, aranyozott képkeretet lehet az országban fellelni, bár a rendszerváltás előtt Magyarország a hazája volt ezeknek az extra kereteknek. Nagyon sok festményt csempésztek ki az országból úgy, hogy kivették a keretből, és összecsavarták, elrejtették a csomagtartókban. A kerettel nem lehetett ugyanezt megtenni, ezért az itt maradt. A kilencvenes évektől pedig vissza-visszajöttek ezekért is a külföldi képtulajdonosok, megvásárolni, majd restauráltatni.
Most az ötödik kerületi műhelyben már ritkaság-számba menő „képkeretek-királynői” közt dolgozik Nemes Tamás.

Az „ökörszemes-keret” például a XIX. századból való. Ekkor még faragták a különleges díszítéseket, nem pedig, gipszből, különböző masszákból készítették. A nevét az oldalt futó, nagy, gömbölyű, szem formájú mintákról kapta.

A gyerekei nem viszik tovább

Bár maga a szakma örök, mert minden kornak megvannak a maga csodás tárgyai, amelyeket sokáig szeretnénk megőrizni, mégis sok benne a bizonytalanság. Nemes Tamás gyerekei közül ketten más pályát választottak, és bár a két fiatalabb még pályaválasztás előtt áll, nem valószínű, hogy továbbviszik az örökséget.

Az elmúlt három évtized a megrendelői oldalt is átformálta. Míg a nyolcvanas, kilencvenes években főleg múzeumok, egyházi gyűjtemények hozták a tárgyaikat a mesterhez, addig mára ez a réteg szinte teljesen eltűnt. Most főleg a magán megrendelők és Nyugat-Európából jönnek, akik részben az olcsóbb óradíj miatt érkeznek, részben a helyi tragikusan hiányzó kézművesség miatt jelentek meg. „ Magyarországon is egyre kevesebb a jó szakember, és most ebből pótoljuk a nyugati hiányt”- mutatott rá a közeljövőben jelentkező, hazai szakemberhiány súlyára Nemes Tamás.

Azonban, amíg eldől a szakma sorsa, Nemes Tamás naponta előveszi „orvos-diagnosztikai” eszközeit, és röntgennel, UV-lámpával, réteg kromatográfiával vizsgálja, illetve fogtechnikai alapanyagokkal „gyógyítja” azt, ami szép, értékes, és amiről a tulajdonosa úgy dönt, hogy érdemes megőrizni.