A vezető? Sabbaticalon van

„Bárcsak lenne időm”- mondjuk sok esetben, ha a napi, operatív teendők mellett nem jut elég energia a családra, sportra, utazásra, vagy csak kipróbálni új dolgokat. Éppen erre jó a sabbatical nevű extra szabadság. Ilyenkor fél-egy év időszakra „kiveszi” magát a leterhelt munkavállaló a munkából, és valami egészen mással foglalkozik. Bárki megléphetné ezt, de mégsem tesszük. Nem látjuk a jövőnket, félünk attól, hogy mi fog minket a sabbatical után fogadni, vagy csak nem tehetjük meg, mert nincs arra fedezet, hogy ez idő alatt miből is fogunk megélni. Nyugat-Európában már elterjedt ez a szabadságolás, de itthon még alig páran merik meglépni azt, hogy a társadalmi elvárások szorításából, legalább egy kis időre kibújjanak.

Spontán feltöltődés volt a cél

Jónás Anikó 24 év munka után szállt kiAz elmúlt 23 évet a HR tanácsadói szektorban töltötte Jónás Anikó, aki 2004-óta az amerikai tulajdonú, Kelly Services ügyvezetője. Nagyon sok izgalmas feladatot kapott az élettől, mindkét cég, ahol alkalmazásban állt, több milliárdosra nőtt az ő közreműködésével.

„10 év elteltével döntöttem el, hogy megállok egy időre. Az okok leginkább személyesek voltak”- mondta a szakember. „Természetesen, anno, a felvételemkor erről még nem beszélgettünk a főnökömmel, mivel nem egy előre beütemezett szabadságra készültem”- emlékszik vissza. A terveiről - a sabbaticalhoz képest - egy évvel korábban kezdett el egyeztetni a főnökével, aki nyitott volt arra, hogy egy fél évre előre megtervezzék Anikó munkakörének szétosztását. Hogy jól menjen minden, cégvezetőt neveztek ki, illetve a feladatai egy részét átcsoportosítsák.

Miután minden jogosítványt átadott, 2015 július elsején kezdődött „ A Nagy Szabadság”. „A Kelly történetének legfiatalabb managementje nagyon komolyan vette a feladatát és mindent megtett annak érdekében, hogy az én extra szabadságom zavartalan legyen”- mondja most is őszinte elismeréssel a hangjában Jónás Anikó.

A sabbatical alatt végig törekedett arra, hogy nagyon sok, olyan dolgot tegyen, amire egyébként nem, vagy csak korlátozottan volt lehetősége. „Itt volt az ideje, hogy átértékeljem, mi a fontos, mi a kevésbé az életemben. Jártam külföldön, sok időt töltöttem a barátaimmal, a családommal, vendégül láttam a kollégáimat, úgy akartam időt tölteni a számomra fontos emberekkel, ahogy az a munka mellett soha sem sikerült” – emlékszik vissza.

Az is célja volt ennek az időszaknak, hogy ne kelljen minden nap az előre megtervezett programot végigcsinálni, és lehessen a pillanat által vezérelve élni. „Spontán szerettem volna olvasni, színházba járni, élvezni az életet, megélni a pillanatot. Fel akartam töltődni energiával, hogy kipihenjem a 24 év stresszes, feszített tempóban zajló napjait.”

„Kevésnek bizonyult a napi 24 órás, magammal való foglalkozás”

„Az első 4 hónap fantasztikusan telt, de egy idő után, napi 24 órában magammal, és a közvetlen környezettemmel foglalkozni, kevésnek bizonyult.” – idézte fel a munkába való visszatéréssel kapcsolatos érzéseit Jónás Anikó. Akár rövidebb is lehetett volna ez a sabbatical, mert az utolsó két hónapban már több impulzusra vágyott. Arra lett figyelmes, hogy egyre többet gondol a kollégáira, a munkájára, a közösen rájuk váró feladatokra. „Jó volt újra munkába állni. A pezsgés, a csoport energiája erőt ad. A közös sikerek, élmények jó közösséget kovácsolnak, amelynek nagyon jó részese lenni”- mondja most a sokak számára nehéznek tartott visszailleszkedésről a HR tanácsadó.

Érdekes hozadéka is lett ennek a „kirándulásnak”. Bár - a HR szakember szerint - ő korábban is igyekezett tiszteletben tartani a munkatársai szabadsággal kapcsolatos terveit, de ezen túl még inkább törekedni fog arra, hogy a kollégák a feltöltődéshez szükséges szabadidejüket, az igényük szerint, megkapják. Sőt, mindent meg is fog tenni azért, hogy aki még nem látja át, annak is fontossá váljon a munka, és a magánélet egyensúlya. Kifejezetten szeretne például, rendszeresen olyan eseményeket szervezni, amelyeken nem a teljesítmény, hanem az ember kerül előtérbe.

Mindezek mellett Anikó azt is örömmel tapasztalta, hogy a Kelly Services nem csak felméréseket készít, és beszél arról, hogy milyen fontos a cégek életében a munkatársak megtartása, jólléte, hanem bizonyítja is ezt a szándékát.

„Más legyen a ritmus”

Alapjában véve, nagyon jól érezte magát Szikszay Zoltán 2013 telének végén, amikor a főnökéhez bekopogott a féléves sabbatical igényével. A GE-nél dolgozott, a Lighting üzletág európai kereskedelmi-pénzügyi vezetőjeként komoly munkát végzett. Már két éve ugyanabban a pozícióban dolgozott a cégnél, és akkor jött el az a pillanat, amikor nem látta maga előtt tisztán a következő karrierlépést. „Az egész karrierutam kétévenként változott. Én ezt a ritmust szeretem, és akkor, abban a pillanatban nem láttam, hova lehetne lépni”- emlékszik vissza a pénzügyi szakember. A GE nagyon rugalmas a munkával, az egyéni, munkavállalói igényekkel kapcsolatban, és Zoltán tudta, hogy nem fog lehetetlent kérni a hosszú, fizetés nélküli szabadsággal.
Szikszay Zoltán a Fidzsi-szigeteken
Azonban – még ezt megelőzően - az első lépés a családdal való egyeztetés volt. A felesége minden tervének megvalósításában támogatta, amiért a szakember nagyon hálás. „Ha ő nem támogat, akkor nem vágok bele, ez egyértelmű”- mondja most is.

A pénzügyi igazgatóval való beszélgetés sem volt nagyon nehéz, mivel elég időt szántak az utódja megkeresésére, betanítására. Bár az adott pozícióba már nem mehetett vissza, de a kapu nyitva maradt, és azért sejteni lehetett, hogy a GE-nél lesznek még nagyon jó lehetőségek a számára. Szikszay Zoltán nagyon részletes tervezéssel vágott bele a féléves sabbaticalba. „Dobozon kívüli dolgokat akartam csinálni, amiből töltekezhetek, ugyanakkor belső indíttatások, határozott szándékaim is voltak, amiket meg akartam élni. Más ritmust szerettem volna felvenni, ugyanakkor példaértékű, az anyagias világtól távol állóan eredményes munkákat is szerettem volna végezni”- foglalta össze a fél év célját.
Előszöris, a ma már 6, és 11 éves gyerekekkel, és a feleségével szeretett volna több időt tölteni. Ez sikerült is. Másodjára, a sportban jobb eredményeket akart elérni. Ez teljes mértékben sikerült, mert – amatőr – futóként újra teljesítette a maratont, ezúttal fél órával rövidebb idő alatt, mint korábban. A harmadik cél az önkéntes tevékenység volt, ami nagyon kalandos része lett a sabbaticalnak.

Projektek Új-Zélandon, Fidzsin és idehaza

Egy önkéntes alapítványon keresztül keresett tevékenységet magának a szakember, ami két egzotikus helyszínen valósult meg. Új-Zélandon egy elhagyott bányaterületet parkosítottak, és adtak vissza a természetnek. „Ez a fajta fizikai munka, az ásás, ültetés, palántázás nagyon jól esett nekem”- emlékszik vissza. Itt tapasztata meg azt- mivel a projektbe ő csak becsatlakozó volt, és az már régóta folyt -, hogy sok esetben az eredmény nem szemmel látható, hanem a hasznosan eltöltött idő maga az, ami jutalmat ad. „ Nem arra kell koncentrálni, aminek azonnal van eredménye, hanem azokra a folyamatokra, amelyek a mélyben zajlanak”.
Új-Zélandon ásás, ültetés után
Egy kiváló helyszínen, országban, jó menedzsmenttel folyó projektet segített, ahová akár a saját gyerekét is elküldené tapasztalatszerzésre, majd nagyobb korában. Ez mindenképpen nagyon jó élményt jelentett a számára. Egy hónap után Zoltán átköltözött a közelben fekvő Fidzsi szigetére. Itt egy merőben más típusú önkéntes munkát vállalt, ugyancsak egy hónap idejére. Egy 200 fős halászfaluban, amely messze volt azoktól a helyektől, amelyeket turistacélpontnak tartanak, egy „valós” helységben, iskolában, 10-11 éves gyerekeket tanított. A helyi viszonyokat jól írja le az a körülmény, hogy a településen csak egy évvel korábban vezették be az áramot, és az egész faluban két darab televízió működöt. A gyerekek borzasztó, abszolút szegénységben éltek. Szembesülni kellett azzal is, milyen, amikor nem hord az ember cipőt, és a tudáshoz való hozzájutás lehetősége jelentősen leszűkül.
Zoltán Fidzsin iskolában is tanított
Zoltánék az iskolában angolul segítették a gyerekeket olvasni, számolni, és érdekes oktató feladatokat találtak ki a számukra. Például, szódabikarbónából, és ecetből vulkánt pezsegtettek, vagy egy videofelvételt játszottak le nekik, amelyen klasszikus zenészek különböző hangszereket szólaltattak meg egy koncerten. A hatás, frenetikus volt. A gyerekek nagyon értékeltek minden erőfeszítést.

„Nagyon sokrétű tapasztalatot adott ez az egy hónapos idő nekem”- emlékszik vissza erre az időszakra Zoltán. Később, a Fidzsi szigeteken szerezett tapasztalatokról előadást tartott a fia osztályában, ami megintcsak újfajta élményekkel töltötte fel a pénzügyi szakembert. A gyerekektől való elválást az segítette, hogy a család már nagyon hiányzott neki.
Azért a pihenésre is jutott idő
A hazaérkezést követően, egy hosszú, közös nyaralás után, még a visszailleszkedés előtt hazai önkéntes projekt azért még belefért a fél évbe.

A Kézenfogva Alapítványnál, amely sérült emberekkel foglalkozik, az adatbázis segített „rendbe tenni” a szakember, és laikus szakértőként segített a munkáltatókkal való egyeztetésekben. Ez a tapasztalat is olyan mély nyomokat hagyott Zoltánban, hogy a visszatérése után a GE-nél is segítette a Kézenfogva Alapítványt a kapcsolatépítésben.

„Egyszer az életben”-érzés

Zoltán a fél év alatt – a saját bevallása szerint - megtanulta értékelni azt, amije van. Bár úgy ment el, hogy nem tudta, mire is jön vissza, de munkahely-szempontból is sikertörténet lett a vége.

Egy teljesen más ágazathoz, a GE Healthcare üzletágához került, ahol ma ahol ma az Ultrahang készülékek európai kereskedelmi-pénzügyi vezetői pozícióját tölti be. „Ehhez a GE által nyújtott, nagyvállalati háttér is kellett, és az a rugalmasság, amellyel az én ügyemet kezelték”- teszi hozzá. A visszatérés Zoltánnak azonban még így is okozott egy kis „döccenőt”. „Furcsa volt visszaülni az íróasztal mögé, de eleget dolgoztam már ahhoz, hogy 1-2 hét után hamar visszaszokjak a régi-új környezetbe”- mondja.

A szakember egyébként a szűkebb, és tágabb ismeretségi körében csak elismeréssel találkozott. Mindenki irigyelte a bátorságát, azért mert meg merte lépni azt, amiről más csak álmodozik. „Néha bátorság kell ahhoz, hogy olyat lépjen az ember, ami a társadalmi konvenciókkal ellentétes” – foglalta össze Zoltán az elmúlt időszak tanulságát.

A pénzügyi vezető – a saját álláspontja szerint- nem indulna neki még egyszer ennek a kalandnak, hiszen a kockázatvállalási hajlandósága az embernek az idő előrehaladtával csökken. De ezt az egyszeri alkalmat meg kellett lépnie, amit nem bánt meg, és nem is felejt el soha.