Aki kérdez: Branyiczki Imre
HR Szubjektív rovatunkban Branyiczki Imre, az EPAM Systems Kft. HR igazgatója kérdez, miután válaszolt Szabó Zsuzsanna, a Transferwise HR vezetője kérdésére: "Hogyan gondolkodik az EPAM a korai tehetséggondozásról és milyen bevett gyakorlatokat, sikersztorikat osztana meg?"
Tekintettel az EPAM-nak arra a kezdeményezésére, hogy segítik a gyermekek korai technológiai fejlesztését, hogyan gondolkodik a cég a korai tehetséggondozásról és milyen bevett gyakorlatokat, sikersztorikat osztana meg?
Minden gyerek élete első néhány évében annyi mindent tanul meg, ami vetekszik mindazzal, amit majd még élete hátralávő éveiben fog elsajátítani. Mi igyekszünk minél előbb bekapcsolódni ebbe a folyamatba, eKIDS programunk már 5-ik éve ér el egyre több gyereket, a kisovodás kortól kezdve. A gyerekek természetszerűleg nagyon kíváncsiak. Ha közvetlen környezetük ezt kevéssé korlátozza, az intézmények, amelyekben nagyon sok időt töltenek el ezt nem, vagy csak kevéssé nyomják el, csodákra képesek. A SCRATCH például olyan programozási nyelv, aminek a segítségével egészen kis gyerekek is elkezdhetnek ismerkedni a programozás alap lépéseivel. A fogalmi és kognitív képességek játékos módszerekkel fejleszthetők a legkönnyebben. Tíz éves kor alatt szinte bármit meg lehet tanulni, megismerni, elfogadni, befogadni. Ezért is az egyik legfontosabb CSR törekvésünk, hogy a lehető legkorábban kezdjük el megismertetni az IT sokszínű világát a gyerekekkel. Az IT-val kapolatos előítéletek, esetleges szorongások feloldásában a legjobb megoldás a megismerés, a saját tapasztalatokon alapuló információhoz jutás.
Budapesten, Szegeden és Debrecenben is több általános- és középiskolával is együttműködünk annak érdekében, hogy a gyerekek, fiatalok minél több személyes, önálló tapasztalatot szerezhessenek az információtechnológiával kapcsolatos dolgokról. Másként hat ránk az, amit csak közvetetten hallunk, és egészen másként az, amit saját tevékenységeink során tapasztalunk meg. Ezért bátorítjuk kollégáinkat, hogy segítsék az iskolai IT-s szakkörök működését, vezessenek ilyeneket. Mindhárom városban az IT szakok képzésében érdekelt egyetemekkel is egyre mélyebb együttműködést alakítottunk ki.
Saját szakértőink számára is folyamatos fejlődési lehetőséget teremt ezekben a programokban részt venni. Ahhoz, hogy valaki jól el tudjon magyarázni egy kérdésfelvetést, vagy egy megoldási lehetőséget, legalább két szinttel mélyebben kell a problémát értenie, valamint annak a kontextusát is jól kell ismernie. Így az egy-egy órára, alkalomra való felkészülés éppen a legkiemelkedőbb szakmai tudással rendelkező kollégák számára biztosít további elmélyülést.
Számos olyan szakmai összejövetelt, meet-upokat, hackathonokat is szervezünk, amiket kinyitunk a vállalaton kívüli érdeklődők és szakemberek részére is. A hasonló irányultságú kíváncsiság, kisérletező kedv, hatalmas kreatív energiákat szabadít fel. A mi dolgunk az EPAM HR és Marketing területén dolgozó kollégáimmal, hogy ezekhez az alkalmakhoz megfelelő kereteket és feltételeket teremtsünk. Ennek csak egy része a fizikai infrastruktúra, legalább annyira fontos a szervezeti kultúra. Közös normáink alakítják azt, hogy mennyire szabad kisérletezni, hibázni és azokból gyorsan, másokat nem hibáztatva alkotó módon tanulni. Mennyire szabad és könnyű egymással információt, tudást megosztani? A sikereink alapvetően egyéniek, vagy közösek? Van-e tere a másként gondolkodókkal való nyitott, nem ítélkező együttműködésnek? A nap nap után megtapasztalt viselkedési normáink, és az azok által alakított hangulat, a munkavállalói élmény az, ami lehetővé teszi, hogy ki-ki azon a területen bontakozhasson ki, amiben a leginkább tehetséges. Az egymást személyében tisztelő és őszinte visszajelzések segítenek sokat, hogy ezeket a területeket megtaláljuk.
Kérdésem Endrei-Kiss Judithoz, a Telenor Magyarország HR vezérigazgató-helyetteséhez:
A fenntarthatóság, a munkavállalói jól-lét és a munkavállalói élmény emelése egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a vállalati HR gyakorlatokban is. A Telenor Magyarországnál mik azok a dolgok, amikre a legbüszkébbek e téren?

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?