Kiderült: az ügyfélélmény fejlesztése a munkavállalók lojalitását is növeli
A fogyasztói benyomás kulcsszerepet játszik az üzleti sikerben, a legtöbb cég azonban mégsem rendelkezik erre vonatkozó átfogó stratégiával; az adathiány jelenti a legnagyobb akadályt abban, hogy a magyar vállalatok személyre szabott ajánlatokat nyújtsanak ügyfeleiknek – állapítja meg az EY 50 hazai marketing és értékesítési vezető megkérdezésével készült tanulmányában, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
A felmérés rámutat, hogy a vásárlói elégedettség közvetlen hatással van az üzleti teljesítményre. Az EY korábbi kutatásai szerint az elmúlt öt évben a fogyasztók megszerzésének költsége csaknem 60 százalékkal nőtt, így a vállalatok számára egyre fontosabb a márkahű ügyfelek megtartása.
Azok a cégek, amelyek kiemelten foglalkoznak az ügyfélélmény fejlesztésével, nemcsak a piaci versenyben tudnak kitűnni, hanem a munkavállalóik lojalitását is növelik, és rugalmasabban alkalmazkodnak a változásokhoz
- derült ki a vizsgálatból.
A közlemény idézi László Rolandot, az EY üzleti tanácsadási területének vezető partnerét, aki szerint a vevők preferenciái soha nem változtak olyan gyorsan, mint most. A vállalatvezetők számára elengedhetetlen, hogy megértsék ügyfeleik elvárásait, és ezekre hatékonyan reagáljanak. A tanulmány azonban azt mutatja, hogy sok cég még nem épített ki olyan rendszereket, amelyek lehetővé tennék a releváns adatok hatékony gyűjtését és felhasználását. Pedig azok a cégek, amelyek ezt megteszik, versenyelőnyre tehetnek szert. A magas márkahűséggel rendelkező cégek két és félszer gyorsabban növelik bevételeiket, mint versenytársaik. Az elkötelezett ügyfelek ráadásul négyszer nagyobb valószínűséggel vásárolnak meg újra egy adott terméket - tette hozzá a szakember.
A kutatásban részt vevő vezetők szerint az ügyfél-elégedettséget leginkább az innovációval és a környezettudatossággal lehet növelni, ezt követi az ár-érték arány és a személyre szabott élmény.
Palincsár László, az EY Customer & Growth szolgáltatások vezetője a közleményben megjegyezte, a fogyasztók egyre tudatosabbak és csak akkor hajlandók megosztani adataikat, ha abból számukra valódi előny származik. A szakértő szerint a fenntartható növekedéshez a vállalatoknak olyan adatvezérelt stratégiát kell alkalmazniuk, amely nemcsak az aktuális trendeket követi, hanem előre is jelzi a fogyasztói igények változását.
Felmérés: Ezek a legnagyobb kihívások a vállalatok számára
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Z generáció számára a nagy céges márkanév már nem jelent automatikus vonzerőt. A friss kutatások szerint a pályakezdők inkább a fejlődési... Teljes cikk
Vajon mi történik akkor, ha egy munkahelyi csapat leteszi a billentyűzetet, és fakanalat ragad? Egy péntek délelőtt, amikor a megszokott irodai... Teljes cikk
Egy kínai gyártócég tulajdonosa 26 millió dollárnyi év végi bónuszt osztott szét dolgozói között: a gálán a munkatársak annyi készpénzt... Teljes cikk
- Az irodában töltött időtől függ a munkahelyi identitás és lojalitás? 1 éve
- Új piacra tört be a vezető HR szolgáltató - az ügyfélélmény magasabb szintjét kívánja elhozni a WHC 2 éve
- 68 évig dolgozott ugyanabban a boltban, most elbocsátották 2 éve
- Menopauza támogatás vagy idősgondozási juttatás - íme a munkaerő-megtartás új dimenziója 2 éve
- Ügyfélélmény a Nagy Bazárban 3 éve
- A vállalati lojalitás a múlté? 3 éve
- Vérlázító ajándékot kapott 27 év szolgálat után a Burger Kingtől 3 éve
- Munkavállalói részvények és extra szabadság - interjú Mihók Krisztinával, az Erste Bank HR-vezetőjével 4 éve
- 75 évig dolgozott ugyanannál a cégnél, 90 évesen ment nyugdíjba 5 éve
- „A munkavállalóink lojalitása jelentősen nőtt” 5 éve
- Erre a három dologra van szüksége a munkavállalóknak 5 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?