Ezt a hibát ne kövesd el generációs témában: itt a friss kutatás
Egyre inkább szükség van a „kortalan” megközelítésre, amellyel túl lehet lépni a generációs általánosításokon. Sok idős nyitottabban viszonyul például ahhoz, hogy az apa maradjon otthon a gyerekével, mint a Z generáció tagjai. Az X a csendes, de komoly befolyással rendelkező generáció ma a gazdaságban és a munkaerőpiacon is. A Z-ben pedig egyre nagyobb a szakadék a nők és a férfiak között, például a nemi szerepek és elvárások tekintetében, aminek jelentős eredője az algoritmusok és a közösségi felületek buborékja. Az Ipsos 32 országban készített felmérést a generációkról, aminek a fő következtetése, hogy nem lehet őket sztereotípiák szerinti homogén masszaként kezelni, mert nagyon vegyes csoportokról van szó.

A közösen megélt körülmények, az élethelyzetek és az életkor eltérő módon és súllyal befolyásolják az emberek élményeit, jellemzőit, attitűdjeit, ahogy a földrajzi elhelyezkedés is. Ugyanakkor, ha nem vigyázunk, az oly gyakran használt generációs besorolások túláltalánosított sztereotípiákra, tévhitekre és félreértésekre adnak alapot. Éppen ezért az Ipsos szakemberei szerint érdemes mélyebbre ásni a változók között. Az egyik legfőbb üzenet, hogy nem szabad monolitként kezelni a generációkat, legyen az Boomer, X, Y, Z vagy bármelyik következő.
Az Ipsos 32 országban készítette el a felmérést. Ebből 30 országban csökken a népesség, öregszik a társadalom, és számos országban az átlagéletkor már 40 év felett van. Éppen ezért a kutatás készítői szerint el kell szakadni a generációs címkéktől, és egyre inkább szükség van a „kortalan” megközelítésre, azon szükségletek és értékek általánosabb azonosítására, amelyekkel át lehet nyúlni a generációs kategóriákon. Ez a HR számára azért különösen fontos kérdés, hiszen a munkahelyi sokféleségen belül az életkori – az egyszerre jelen lévő 4-5 generáció - és ennek mentén a különböző munkavállalói igények és motivációk ismerete és feltérképezése komoly feladat. Hiszen ennek figyelembevételével épülhet fel e toborzási, képzési, megtartási stratégia.
A kutatóintézet szakemberei szerint meghatározó trendként lesz jelen a jövőben az idősödés, az idős kor percepciója, hogy kit látunk/tekintünk idősnek és kit nem, és ezzel hogyan változnak a észlelések az adott csoportról. Ez világszerte érdekes különbséget mutat: Malajziában például már 60 évesen idősnek számít valaki, míg Olaszországban 73 éves kortól tartják annak. Míg Franciaországban és Indiában elképzelhető, hogy egy CEO 33 éves legyen, addig Magyarországon és Dél-Koreában az üzleti vezetőket inkább 40 évesnek vagy annál idősebbnek gondolják. Ezen túlmenően meghatározó lesz a béregyenlőtlenség, és a takarékosság szükségességének nyomása főleg a fiatalok számára.
Z: nagy különbség a férfiak és nők között
A legfrissebb jelentés külön hangsúlyt fektet a Z generációra, amelyben úgy tűnik, a férfiak és nők távolodnak egymástól attitűdben, többek között társadalmi és nemi kérdések tekintetében, a férfiak konzervatívabbá válnak, a tradicionálisabb értékek felé fordulnak, míg a nők progresszívebbekké, liberálisabbakká válnak, vagyis a nemi szerepek és elvárások kapcsán is egyre inkább különböznek a nézetek. Vagyis a Z-t egyáltalán nem lehet homogén csoportnak tekinteni.
A férfiak 57%-a úgy érzi, hogy a női egyenjogúságért folytatott törekvések közepette már a férfiakkal szemben érzékelhető diszkrimináció. Ezt a nőknek csak 36%-a éli meg így. Szintén aZ-s férfiak 60%-a érzi azt, hogy a férfiaktól túl sokat várnak el, hogy az egyenjogúságért tegyenek. A nők itt 38%-ban értenek egyet.
A Z generáció attitűdjét alaposan befolyásolja, hogy az információfogyasztás módja alapvetően megváltozott: extrém módon személyreszabott csatornák, szűk online közösségek, és algoritmus buborékokból tájékozódnak, így két embernek, még ha hasonló érdeklődési körrel rendelkeznek is, gyökeresen eltérő online élményei lehetnek. Nők és férfiak gyakran különböző online terekben vannak jelen, mely időnek a jelentős részét a közösségi médiafelületeken töltik, ez a Z generációnál különösen nagy mértékű, ami döntően befolyásolja a véleményalkotást. (30 országban az emberek átlagosan 1 óra 45 percet töltenek a közösségi oldalakon. A Z generáció körében több mint a duplájára emelkedik, átlagosan 2 óra 22 percre.)
Az X - a csendes, komoly befolyással rendelkező generáció
Szintén külön hangsúlyt helyez a jelentés az X generációra, amely sok esetben a reflektorfényen kívül marad – az Y és a Z is sokkal nagyobb figyelmet kap általában -, miközbenjelentős gazdasági erővel rendelkezik, és tölt be vezetői pozíciókat az üzleti és a politikai életben.
Különösen a G20 országokban született X-esek egy képzett, tanult generáció, az USA-ban ez a generáció az, ahol az 50%-ot átlépte a felsőoktatásban végzettek aránya, ahol a nők száma pedig meghaladta a férfiakét. A Fortune 500 cégek átlagos vezetője 59 éves, és gyakran 60-70 éves korukig vagy tovább töltenek be top-vezetői pozíciót. Viszont 2024-ben mindössze 52 nő volt ezen vezetők között. Sokan közülük a modern társadalom munkamániásai lettek.
Az Európai Unióban az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2024-es adatai szerint (UNWPP) közel 88 millió 46 és 59 év között ember van, ami a felnőtt lakosság 20%-át teszi ki. Jelenleg a 81 millió Z-snél jóval többen vannak. A X-esek komoly bevétellel rendelkeznek, ráadásul jelentős összegeket is örökölhetnek a jövőben. Általában kulcsszerepük van a családi döntéshozatalban is. Egyszerre kell gyerekeket és időseket is támogatniuk (az USA-ban 58% gondoskodik gyerekekről,28%-nak van kötelezettsége idősebb rokonok felé), ezért is hívják őket újabban a „szendvics-generációnak”.
Kik azok a „yoldok”?
Végül, de nem utolsó sorban pedig a „fiatalos idősek” vagyis a „yold” (young and old) emberek, akik bár életkorilag idősnek számítanak, egyre inkább használják a technológiát, és nem akarnak lemaradni a mindennapokban korosodásuk ellenére.
Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re a 60 éves vagy annál idősebb emberek száma megduplázódik, és 2,1 milliárdra nő, ami a világ népességének 26%-át teszi ki. Az üzleti világ, ezen belül a munkaadók részéről is felelőtlenség lenne nem tudomást venni erről a demográfiai folyamatról.
Egyáltalán ki számít ma idősnek? Ez a fogalom is változóban van, hiszen az emberek tovább élnek, hosszabb ideig aktívak, egészségesebbek, mint korábban.Az Ipsos által mért globális átlag a 66 év, aki a társadalom által már idősnek tekintett személy. Ugyanakkor a generációk ebben is különböznek. Míg a Z-sek már egy 61 évest is idősnek gondolnak, a Boomerek ezt 72 évre teszik.
Egyre több idős ember igyekszik eligazodni technológiai területen, ami segíti azt is, hogy akár hosszabban önálló életet tudnak élni ezen fejlesztések használatával. Legyen szó akár kommunikációról, ellátásról vagy éppen egészségügyi monitorozásról, és ebben az AI asszisztenseknek fontos szerepe lehet. Az idősebb korosztály számos témában progresszívebb nézeteket képvisel, mint például a Z generáció tagjai. Arra kérdésre, hogy valaki kevésbé férfi-e, ha otthon marad a gyerekével, a Boomer férfiak 12%-a válaszolt igennel, a Z-sek 28%-ával szemben. Nőknél ugyanebben a két korosztályban 9 és 19% volt az arány.
A munkáltatóknak is érdemes számolni azzal, hogy ez a korosztály is ki akar teljesedni, és akár fejlődni is szeretne még. Vannak jó példák, hogy a foglalkoztatóknak is érdemes alkalmazniuk a „kortalan” megközelítést. Például a Starbucks Korea, amely az idősebb munkavállalók és a vállalati társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségének részeként idős barista-képző központot hozott létre.
Nem minden változás generációs
A generációk közötti különbségek jelezhetik a társadalmi nézetek szélesebb körű változását, vagy pedig az életciklusban elfoglalt különböző pozíciókból adódhatnak. Valódi generációs változás (kohorszhatás) az, amikor az attitűdök és a viselkedésmódok idővel is különbözőek maradnak.
A születési hely és idő számít
A helyi események olyan módon alakíthatták az attitűdöket és a viselkedést, amely az emberek megértése szempontjából relevánsabb, mint a globális címkék használata.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Kódolás népszerűsítése több generáció körében, étterem és cukrászda működtetése a szakképzésben, társadalmilag hasznos innovációk... Teljes cikk
Kényes helyezetekhez, feszültséghez, széthúzáshoz vezethetnek sokak szerint a generációs különbségek, főleg a munka világában. Szükségszerű-e,... Teljes cikk
- Fejleszt a BAT - 450 új munkahely létesül a Dél-Dunántúlon 3 hete
- Tanulmány: ez a leghatékonyabb munkaszervezés a szoftverfejlesztő csapatoknál 4 hete
- Pszichológiai biztonság: ez lehet a legjobb munkahelyek sikerreceptje 4 hete
- Mental Liget- A munkahelyi mentális jóllét fesztiválja cégvezetőknek és HR szakembereknek a Magyar Zene Házában 1 hónapja
- Le kell szögezni: az irodai kultúra, ahogy eddig ismertük, halott 1 hónapja
- Jó fizetés vagy valami más? Ez a legfontosabb a magyar munkavállalóknak 1 hónapja
- Átadták az akkumulátor-alkatrészgyárat - 60 új munkahely jött létre 1 hónapja
- Kihalás szélére kerülhet ez a vezetői réteg - mi lesz a multikkal? 1 hónapja
- Mi a leggyakoribb felmondási ok és miért nem meri kimondani senki? 1 hónapja
- Munkahelyi szexuális zaklatás: nem a főnök a leggyakoribb elkövető 1 hónapja
- Miért kerüli a Z generáció a vezetői szerepeket és hogyan változtathat ezen a HR? 1 hónapja