Hogyan akadályozd meg, hogy dolgozód a versenytárshoz váltson?
Piacismeret, jó kapcsolatrendszer, pozitív szakmai visszajelzések. Ilyen érvek szólhatnak amellett, hogy versenytársunk egy vagy több dolgozónkat megkörnyékezze. Milyen megelőző lépéseket tehet a munkaadó és mit tegyen akkor, ha már a felmondólevéllel érkezik a munkavállaló? Néhány HR eszköz és nagyító alatt a versenytilalmi megállapodás.
Aduász a vonzó cégkultúra
Akadnak cégek - szerencsére egyre többen -, amelyek pozitív ösztönzőkben gondolkodnak és a megtartást erősítő lépéseket tesznek. A versenyképes bér mellett vonzó juttatási csomagot kínálnak, profi menedzsment szemléletet honosítanak meg a középvezetőknél, fejlődési, képzési lehetőséget adnak a munkavállalóknak. Az ilyen cégek folyamatosan monitorozzák a béreket, elégedettségi felméréseket végeznek, vizsgálják a dolgozók egyedi igényeit, nagy hangsúlyt helyeznek a személyes egyeztetésekre és igyekeznek transzparensen működni. Ha kialakul egy ilyen vagy ebbe az irányba tartó cégkultúra, onnan még magasabb fizetésért sem csábítható el egy munkavállaló.
Tegyél ellenajánlatot
Mit tehet egy munkaadó, ha dolgozója a felmondását akarja bejelenteni a konkurencia ajánlatát a kezében lobogtatva? Alapos mérlegelést igényel a válasz, általános igazság nincs is rá. Van olyan vezető, aki szemrebbenés nélkül hagyja őt menni, mondván ennyire illojális munkavállalóval nem akar együttdolgozni. Más lehet a reakció akkor, ha kulcsemberről van szó, aki fontos láncszeme a gépezetnek, a bevételtermelésnek (ilyenkor védhet a alább tárgyalt versenytilalmi megállapodás is). Érdemes rákérdezni, a miértre, mi nem tetszik neki itt, mivel ad többet a konkurencia, valamilyen konfliktus áll-e a háttérben. Ha mindenképpen kell az ő tudása, és rövid távon nem tudjuk pótolni, akkor tegyünk ellenajánlatot. Ígérjünk többet a versenytársnál. Nem feltétlenül pénzben, hanem olyan igények kielégítése is szóba jöhet, ami a dolgozónak hiányzik, nekünk nem kerül sokba, mégis hatásos. Ilyen lehet a rugalmas munkaidő, a részben otthoni munkavégzés, külföldi konferenciára kiküldés, személyes konfliktus esetén annak rendezésére ígéret vagy bármi.
Ha tető alá jön a megállapodás és sikerül megtartani, akkor is kezdjünk el “B” tervben gondolkodni és egy esetleges utódlást előkészíteni. Ez az esemény arra is jó alkalom, hogy - ha eddig nem tettük - mérjük fel a cégen belüli elégedettségi szintet, az igényeket, a zavaró tényezőket, a hangulatot és ha kell lépéseket ezek javítására.
Ha túl magas bérigényt fogalmaz meg a kolléga, akkor azt a legtöbb esetben nem éri meg teljesíteni. Könnyen lavinát indíthat el, ugyanis nem életszerű, hogy a munkahelyi csapat előtt titokban marad a megegyezés. Ez pedig csak feszültséget gerjeszt, és arra sarkallja a többieket, hogy hasonló kérést fogalmazzanak meg. Ilyenkor javasolt a teljes felmondási idő ledolgozásához ragaszkodni és azonnal elkezdeni a pótlásról gondoskodni.
Mire jó a versenytilalmi megállapodás?
A harmadik eszköz a konkurenciához való igazolás megakadályozására, amikor a jogot hívjuk segítségül, és versenytilalmi megállapodást kötünk a munkavállalóval. Oláh Zsófia ügyvéd, az OPL Ügyvédi Iroda munkajogi részlegének vezetője elmondta, hogy elsősorban kulcspozícióban dolgozókkal - közép- és felsővezetők, értékesítők, programozók - íratnak alá ilyen dokumentumot. Olyan munkakörökre vonatkozik, amiből a távozó kolléga a munkáltató jogos gazdasági érdekét veszélyeztetheti valamilyen, a munkáltatótól származó információ felhasználásával, ügyfelek, beszállítók, üzleti partnerek vagy munkavállalók átcsábításával.
Minimum a havi fizetés harmada, de 100% is lehet
Érdemes résen lenni a precizitással, mert ha ennek lényeges elemeiben - ellentételezés, időtartam, milyen tevékenységek tiltottak - nem állapodnak meg, akkor létre sem jön az egyezség, és arra nem lehet igényt sem formálni. Mekkora anyagi ellentételezést kell adni azért, hogy valaki ne a konkurenciához váltson? A Munka törvénykönyve csak a minimális összeget határozza meg, ami a munkavállaló azonos időszakra járó alapbérének egyharmada. “Ha a megállapodás gyakorlatilag ellehetetleníti, hogy a munkavállaló versenytilalmi időszakban a szakmájában elhelyezkedjen, akkor akár száz százalékos ellentételezés is indokolt lehet” - fogalmaz Oláh Zsófia.
Ha van egy érvényes versenytilalmi megállapodás, akkor az a munkáltatónak elállási jogot is biztosít. Ez azt jelenti, hogy mondhatja azt, hogy mégsem köti ki semmit, de nem is fizet. Mikor lehet észszerű az elállás? Ha a munkáltató rájön arra, hogy nem is veszélyes rá a munkavállaló versenytársnál való elhelyezkedése. Vagy mert nincs fontos információk birtokában, vagy mert azok gyorsan elavulnak, vagy egyszerűen nem ér annyit a munkavállaló tudása, hogy hónapokig fizessen még neki ezért.
A versenytilalom megszüntetéséhez mindig kell külön nyilatkozat, még akkor is, ha az a munkaszerződés része. Ezért fontos, hogy ha a munkáltató meg szeretné szüntetni a versenytilalmit a munkaszerződés megszűnésekor, akkor arról vagy a felmondásban nyilatkozzon (álljon el) vagy a közös megegyezésben térjenek ki erre.
Trükközések ellen - ne csak a munkaviszonyt tiltsa, a cégalapítást is
“Nagyon sokféle és gyakran sikeres trükközés van, főleg munkavállalói oldalon” - mondja Oláh Zsófia. Erre gyakran azért van lehetőség, mert a versenytilalmi megállapodás szövege nem átgondolt, enged kiskapukat. Ezért munkáltatói oldalról fontos, hogy például ne csak a közvetlen, munkaviszonyban történő elhelyezkedést tiltsa meg a szerződés, hanem a közvetett formákat is, mindent, ami munkavégzéssel jár. Érdemes például azt is leszögezni, hogy már a versenytárs cég alapításával kapcsolatos előkészítő munkálatok is sértik a megállapodást. Körültekintő, átgondolt szövegezésre van szükség, érdemes végiggondolni, hogy a konkrét iparágban és viszonyokban milyen szcenáriók fordulhatnak elő, és nem egyszerűen egy mintát alkalmazni.
Cikkünk következő részében a másik oldalt vesszük nagyító alá. Azaz: hogyan tud egy cég elcsábítani munkavállalót a konkurenciától.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Drasztikus átalakításba kezd a Nestlé: az új vezérigazgató, Philipp Navratil bejelentette, hogy világszerte 16 ezer munkahelyet szüntetnek meg a... Teljes cikk
Elbocsátások, leépítések, bizonytalanság a munkaerőpiacon. A vállalatok ma már nemcsak a profitért, hanem a hírnevükért is küzdenek. A kérdés... Teljes cikk
Egyre több munkavállaló nem csendben távozik munkahelyéről, hanem látványos, sokszor virális akcióval búcsúzik főnökétől: van, aki rezesbandát... Teljes cikk
- Ez az ára az igazságtalan bérezésnek 1 hónapja
- Versenytilalmi megállapodás 2025-ben – mit érdemes tudni munkáltatóként és munkavállalóként? 2 hónapja
- Tömegesen mennek el a dolgozók – a magyar cégek még mindig nem értik, miért 2 hónapja
- Kártérítésért perel a dolgozó, akit több ezer volt rázott meg a gödi Samsung-gyárban 2 hónapja
- A munkavállalói élmény ma már nem luxus, hanem alapelvárás: interjú Vincze Mónikával, a CPI Hungary HR vezetőjével 3 hónapja
- Melyek a betegszabadság legfontosabb tudnivalói? 3 hónapja
- A letaglózó igazság a munkavállalói lojalitásról 3 hónapja
- Hogyan módosítható a kiadott szabadság a munkáltató által? 4 hónapja
- Rugalmas munkaidőben dolgoznál? Itt vannak a legfontosabb jogi tudnivalók 4 hónapja
- Még a felmondásokat sem kapják meg az elbocsátott dolgozók a Heves vármegyében működő multicégtől 5 hónapja
- Teljesítménybér: a legfontosabb tudnivalók 6 hónapja
Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?