kapubanner for mobile

Hogyan maradjunk fittek ülőmunka mellett is?

Az irodában töltött dolgos hétköznapok alatt néha nehéz ellenállni egy-egy finom falatnak. Olykor bizony előkerül a fiók mélyéről a „vészhelyzetre” félretett nassolnivaló is. Mindez a reggeltől estig tartó ülőmunkával pedig nem a legjobb kombináció, hiszen könnyen felszaladnak a pluszkilók. Ha szeretnénk fittebbek és egészségesebbek lenni a mindennapokban, fogadjuk meg a dietetikus tanácsait és jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben!

1. Csak változatosan!

Minél változatosabb az étrendünk, annál hálásabb lesz a szervezetünk. Ráadásul, ha sokszínűen táplálkozunk, a nassolnivalóhoz is kevesebbszer nyúlunk. Együnk egyik nap teljes kiőrlésű tésztát, a másik nap halat, majd csirkét. Fontos, hogy zöldségek és gyümölcsök is mindennap szerepeljenek az étrendünkben. Adjuk meg a módját, ne kapkodva ebédeljünk az íróasztalnál, hanem ugorjunk el a kollégákkal a közeli étkezdébe, ahol minden falatot kiélvezve beszélhetjük meg az aznapi érdekességeket.

2. Egyél, amikor éhes vagy!

Amennyiben két főétkezés között úgy érezzük, hogy korog a gyomrunk, kapjunk be pár falatot, mert később sokkal nagyobb mennyiséggel tudjuk csak csillapítani az étvágyunkat – tanácsolja Horváthné Fejes Lívia, a hévízi NaturMed Hotel Carbona dietetikusa. Ilyenkor pedig óhatatlanul is hozzácsapunk a napi menünkhöz egy szelet sütit és egy cukros üdítőt, hiszen úgy érezzük, megérdemeljük, mert egész nap alig ettünk. Ha pedig hamar fáradtnak érezzük magunkat evés után, akkor figyeljünk oda, hogy olyan ételeket válasszunk inkább, amelyek lassan emelik meg a vércukorszintünket. Amennyiben 2-3 óránként megfelelő ételeket fogyasztunk, elkerülhetjük, hogy a vércukorszint ingadozás miatt nassolni kezdjünk.

3. Nem kell lemondanod az édes kávéról!

Egyszerű kalóriacsökkentő tipp, ha a kávénkba vagy teánkba használt cukrot vagy mesterséges édesítőt lecseréljük egy egészségesebb édesítőszerre. Remek alternatíva például a nyírfacukor (xilit), a stevia, az eritritol vagy az agave szirup. Akár kísérletezhetünk is, melyik számunkra a legjobb változat. Ráadásul a mértékkel fogyasztott kávé (napi maximum 3 csésze) szintén segít formában tartani minket, ugyanis meggyorsítja az anyagcserét, így segíthet a fogyásban is.

4. Válasszunk egészséges nassolnivalót!

Ha végképp nem bírjuk ki a délutánt egy kis rágcsálnivaló nélkül, akkor mindenképp válasszunk egészséges nassolnivalót. Bele sem gondolnánk, mekkora választék áll rendelkezésünkre ezen a téren, pedig számos dolgot választhatunk csoki vagy épp keksz helyett. Ott van például a joghurt, mely értékes fehérjéket és ásványi anyagokat tartalmaz és segít megőrizni a bélflóra egészségét. Az olajos magvak pedig azért hasznosak, mert gazdag kalciumforrások lévén remek csonterősítőként szolgálnak, magas energia- és foszfortartalmuk miatt viszont egy maréknyinál nem ajánlott nagyobb mennyiséget fogyasztani belőlük. Ugyanakkor választhatjuk a zöldségeket és gyümölcsöket is számtalan formában. Legyen szó turmixról, almasziromról, bébi répáról vagy zöldségcsipszről.

5. Folyadék és mozgás a siker érdekében

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a megfelelő mennyiségű folyadék mennyire fontos egészségünk megőrzése érdekében. Sőt, mivel az ülőmunkát végzők nem mozognak annyit, nem is szomjaznak meg. Ezért fontos, hogy igyunk akkor is, ha nem vagyunk szomjasak. Ezen kívül, ha evés előtt megiszunk egy nagy pohár vizet, biztosan nem fogunk túl sokat enni. Persze a fittségünk érdekében mindemellett ajánlott mozognunk is. Napközben is csinálhatunk pár vállkörzést és guggolást az irodában, vagy tehetünk egy kiadós sétát az ebédszünetben, illetve hazafelé menet.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek