IT tehetségeket díjazott a pénzintézet
Átadták a K&H STEM 2024 pályázat díjait, amelyet informatikát tanuló hallgatóknak első alkalommal hirdetett meg a pénzintézet. A technológiai pályázattal azokat a fiatal informatikus szakembereket ismerték el, akik kiemelkedő szakmai és tudományos dolgozataikkal innovatív megoldásokat hoztak az informatika tudományterületéről. A nyertes hallgatók lehetőséget kaphatnak megismerkedni a banki informatika világával egy féléves projektmunka keretében.
Tavaly hirdette meg először a K&H az informatikát felsőoktatási képzésben tanulók számára a K&H STEM elnevezésű pályázatát, aminek díjait február 27-én adták át. Ennek keretében a fiatal tehetségek lehetőséget kaptak arra, hogy bemutassák innovatív ötleteiket és megoldási javaslataikat egy-egy aktuális IT kihívásra. A pályázat nyolc szakterületet ölelt fel: az AI és fintech technológiától a felhőalapú megoldásokon át az adatelemzésig. A pályamunkáikat dolgozat formájában nyújthatták be a hallgatók.
A pályázók foglalkoztak többek között a digitalizáció, az automatizáció tárgykörével, a mesterséges intelligencia különböző területekre való integrálásával, valamint a „big data” komplexitásának kérdéskörével is.
A nyertes pályázók a helyezésüktől függően (1. helyezett: 300.000 forint, 2. helyezett: 250.000 forint, 3. helyezett: 150.000 forint, szakmai különdíj:100.000 forint) nem csupán a pénzügyi támogatásban részesültek, hanem lehetőséget kaptak arra is, hogy projektmunka keretében részt vehessenek több értékteremtő piaci megoldás fejlesztésében a K&H hazai és nemzetközi IT csapatában.

A K&H STEM pályázat nyertesei
1. Kertész Domokos (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki és Informatikai Kar)
Pályázat címe: Magaslégköri ballon fejlesztése földmegfigyelési célra.
Szakmai különdíjas: Mihajlovits Bettina, (Budapesti Gazdasági Egyetem) aki egyéni látásmódjával és a téma megközelítésével kitűnt a többi pályázó közül.
Pályázat címe: Digitális asszisztens ERP rendszerintegrációval.
2. Keszthelyi Emma (Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai kar)
Pályázat címe: A megelőzés kulcsa: Hogyan formálja a klinikai „big data” az egészségügy jövőjét Magyarországon.
3. Czimber Márk (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki és Informatikai Kar)
Pályázat címe: Robot- és Térképfüggetlen Szemantikus Navigáció.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A kezdeményezés célja, hogy a diploma mellé ne csupán elismerés, hanem valódi indulási esély is társuljon. Teljes cikk
A nemek közötti egyenlőség ma már nem reputációs kérdés, hanem üzleti teljesítményt befolyásoló tényező. A friss Grant Thornton Women in... Teljes cikk
Magyarországon a nők 43,8 százaléka élt már át kapcsolaton belül erőszakot, a Tesco munkavállalóinak pedig 17 százaléka. Sokak számára a... Teljes cikk
- Távozik a Citigroup pénzügyi igazgatója 6 hónapja
- Munkaerősokk: ezektől a cégektől küldenek el ezreket az AI miatt 7 hónapja
- Így reagál a reálgazdaság problémáira a magyar munkaerőpiac 8 hónapja
- Németh Zsófia az ING Bank új HR vezetője 8 hónapja
- Vezetőváltás a Magyar Fejlesztési Bank élén 8 hónapja
- Ezeket az AI-eszközöket használják a Citi dolgozói 9 hónapja
- Home office, új vezetői minták, érzékenyebb kommunikáció: így forgatta fel a covid a munka világát 9 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Bertalan Imre, az OTP Csoport HR igazgatója 9 hónapja
- Revolut, Wise 10 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Dobi Kitti, MBH Bank 12 hónapja
- Varga Mihály is megszólalt az MNB-s elbocsátások kapcsán 12 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?