Itthon 50 író tud megélni abból, hogy ír - interjú Nyáry Krisztiánnal

Hogyan szokott bemutatkozni? Irodalomtörténészként, íróként és/vagy kommunikációs szakemberként definiálja magát?

Irodalomtörténész régebben voltam, most már nem így definiálnám magam, hiszen irodalomtörténész az, aki egyetemen tanít, tudományos publikációkat ír, rengeteget ül a könyvtárban és kutat. Író vagyok, hiszen általában írónak tartják azt az embert, akinek megjelenik a könyve, amiért az olvasók pénzt adnak ki. Az elsődleges célom ezekkel a könyvekkel a szórakoztatás volt, nem irodalomtörténeti munkát szerettem volna írni, de nyilván ad egyfajta hitelességet a munkámnak, hogy korábban foglalkoztam ezzel a tudományággal. Kommunikációs szakemberként dolgoztam eddig is, és most is tulajdonképpen kommunikációs tapasztalataimat kamatoztatva vezetek két könyvkiadót: a Magvető és az Athenaeum kiadót. Ezzel azért jelentősen megkönnyítettem a gyermekeimnek a dolgát, akiknek eddig hosszasan kellett magyarázniuk az iskolában, hogy mivel foglalkozik az apukájuk. Most már mondhatják egyszerűen, hogy könyvkiadással foglalkozom.

Igen ám, de mit csinál egy könyvkiadó? Azt gondolom, hogy külső szemlélőként nem sokat tudunk arról, hogy milyen folyamat zajlik a kézirat beküldésétől addig a percig, hogy a könyvesboltban megvesszük a könyvet.

Általában naponta 2-3 regény, novellás- vagy verseskötet érkezik hozzánk nyomtatott kézirat formájában. Kétfajta kézirat lehetséges: akinek a nevét ismerjük, talán már ki is adtunk tőle valamit, vagy pedig olyan írótól, akinek ez az első műve. Fontosnak tartjuk, hogy az összes beérkezett kéziratot gondosan elolvassák a szerkesztőink, majd kéthetente, a szövegértékelő értekezleten röviden bemutatják az általuk elolvasott kéziratokat és véleményt mondanak róluk. Ha valamit kiadásra érdemesnek tartanak, akkor azt más szerkesztők is elolvassák, majd felvesszük a kapcsolatot a szerzővel. Ezt követi a szerkesztői munka, amikor a szerkesztő még egy elismert, befutott írónak is javaslatot tesz bizonyos módosításokra. Magyarországon nem minden kiadó veszi a fáradságot a hagyományos könyvgondozásra, de a Magvető szerzői kifejezetten örülnek ennek a tradicionális felfogásnak, mert a szerkesztő rengeteget tud hozzátenni egy író munkájának sikerességéhez.

Ezeket a módosításokat minden esetben szó nélkül elfogadják a szerzők vagy szoktak viták kialakulni?

Természetesen szoktak viták lenni, de mivel mindenkinek az az érdeke és célja, hogy a könyv minél jobb legyen, nem nehéz kompromisszumokat kötni. Alapvetően kétfajta módosítás szokott történni: a nyelvi következetlenségekkel kapcsolatban és a tartalmi kérdésekben szoktak javaslatokat tenni a szerkesztőink. Miközben megszületik a megállapodás a szöveggel kapcsolatban, párhuzamosan jön a jogi procedúra. Szerződést kötünk a szerzővel az együttműködésről, a könyv formájáról, hogy nyomtatott könyv, e-book akár hangoskönyv formájában jelenjen meg a mű, és megegyezünk az anyagi feltételekről. Utána megtörténik a könyv grafikai tervezése, a szöveg szerkesztése és tördelése. Már a kezdetekkor megpróbáljuk belőni a célközönséget, és azt, hogy milyen kommunikációs csatornákon tudjuk eljuttatni a könyvet az olvasókhoz. Dönteni kell a példányszámról is, ami egy becslésen alapul, hogy körülbelül mennyi kötetet tudunk eladni az adott műből. Az számít kisebb problémának, ha kevesebbet adunk ki első körben, mert utánnyomni bármikor lehet, de ha túlbecsüljük a példányszámot, bizony komoly vesztességgel is zárhatunk.

Abból az összegből, amit kifizetünk a boltban az adott példányért, mennyit kap maga a szerző és mennyit profitál a kiadó?

Változó, de általában a szerző a könyv nettó árának 8-12 százalékát kapja meg. Mivel a könyves piacon csupán öt százalékos ÁFA van, így mondjuk egy 4000 forintos könyvnél 3800 forinton osztoznak könyvpiaci szereplők. Ennek az árnak több mint a felét a könyvterjesztő és a kereskedő tudhatja magáénak, és csak a maradék összegen osztozik a kiadó, a nyomda és a szerző, de ebből kell állni a marketing- és a rezsiköltségeket is. Átlagosan azt tudnám mondani, hogy tíz százalékos profitnak már örülhet a kiadó, de ritka esetekben akár a húsz százalékot is elérheti a nyereség. A bestseller-piac ettől egy kicsit eltér, mert az ennél sokkal hektikusabb.

Ebből a 8-12 százalékos profitból meg tud élni egy kortárs író vagy más állást is el kell vállalnia a biztos egzisztenciához?

Azt gondolom, hogy Magyarországon nincs összesen ötven író, aki az irodalomból meg tud élni, és ők se kizárólag a könyvírásból tartják fenn magukat. A magyar irodalomban soha nem lehetett megélni csak az írásból, talán az utolsó olyan író, aki minőségi szépirodalmat írt és ebből fényesen fenntartotta magát, az Jókai Mór volt. Nem véletlen, hogy a nagy íróink más foglalkozást is kénytelenek voltak elvállalni. Többen újságíróként, fordítóként, dramaturgként vagy forgatókönyvíróként dolgoznak. Leginkább annak van esélye megélni a könyvírásból, akinek a műve eljut a külföldi piacra is. Például akinek megjelenik a munkája Németországban és emellett van itthon is egy stabil olvasótábora, az már egész komoly bevételnek örülhet.

Magának a vállalatnak a felépítése lenne a következő téma, amiről szeretnék beszélni.

A Líra Könyv Zrt. egy holding szerkezetű családi vállalkozás, amelyhez hat könyvkiadó tartozik: a Magvető, az Athenaeum, a Corvina, a Rózsavölgyi és Társa, a Manó Könyvek és a General Press.

A könyvek kitalálásában és a szerzők feltérképezésében teljesen szabad kezet kapnak az egyes kiadók, elsősorban a könyvterjesztésben, a kis- és nagykereskedelemben és a marketingben van együttműködés a holding céggel. Ez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy például a Magvető Kiadó nem foglalkozik könyvterjesztéssel, hanem átadjuk a kész, kiadásra szánt köteteket a Lírának, és aztán ők adják el őket.

Szó volt már többek között szerzőkről, szerkesztőkről és grafikusokról. Hány állandó munkatársa van a Magvető Kiadónak? A szerzők belső munkatársként havonta fix fizetést kapnak, vagy kiadott könyvenként kötnek velük külön szerződést?

A Magvetőnek kb. 70 olyan szerzője van, akinek már megjelent nálunk könyve vagy előkészületben van a kiadás. Ők teljes mértékben függetlenek a kiadótól. Magának a könyvkiadónak csupán egyfajta közvetítő szerepe van, tehát az a feladata, hogy az író által beküldött értékes művet eljuttassa az olvasókhoz valamilyen formában és az így szerzett bevételen megosztozzon a szerzővel. Mivel ez egy holding vállalat, így nehéz lenne pontos számot mondani, hány embert foglalkoztatunk, hiszen vannak olyan munkatársak, akiknek a munkája nélkülözhetetlen a Magvetőnek, de papíron a Líra alkalmazásában állnak. Gondolok itt elsősorban a marketingesekre, a könyvterjesztőkre, a raktárban dolgozókra és a logisztikával foglalkozókra. Természetesen vannak olyan kollégák, akik belső munkatársként itt dolgoznak a kiadóban, és vannak olyan külső partnereink is, akikkel megbízásos viszonyban állunk, de folyamatos munkát biztosítunk nekik. Őket is belső munkatársnak tekinthetjük a munka folyamatában és szervezésében, csak épp munkaügyi szempontból ők úgynevezett számlások. Tehát ha csak azt a szűk csapatot vesszük, akik itt, a Magvető Kiadó épületében részt vesznek a könyvkészítésében, akkor 15 főről beszélhetünk.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen kis létszámról van szó…

Valóban nem sok, de ha arra gondolunk, hogy az épületben, ahol vagyunk, hat kiadó működik, és majdnem ugyanennyi munkatárssal dolgozik mindegyik, plusz idevesszük a Líra munkatársait, akkor már egész komoly létszám jön ki.

Az épület méretét és az összlétszámot tekintve akkor igazi nagyvállalatként működik a Líra. Nem fenyegeti a könyvpiac gazdasági válsága és állandó bizonytalansága a kiadót?

A könyvpiacnak jelenleg Magyarországon három jelentős szereplője van és az összes többi, kisebb kiadó ezektől jelentősen le van maradva. Tankönyvkiadás nélkül kb. 45 milliárd forint forgalmat bonyolít évente a magyar könyvpiac, és ennek az összegnek nagy részét a Libri, az Alexandra és a Líra tudhatja magának. A Líra a harmadik a sorban, ugyanakkor a legstabilabban működő cég, amely az elmúlt 20 évben a konzervatív üzletpolitikájának köszönhetően tud ilyen sikeresen fennmaradni. Nincsenek nagy hitelfelvételek, nem bérlünk drága üzlethelyiségeket, ezért én úgy látom, hogy minket nem fenyeget a könyvpiac naponta előforduló hatalmas mozgása, ami egyebek mellett döntően arra vezethető vissza, hogy az ingatlanpiac árainak mozgását nem képesek követni az egyes kiadók. Egy euró alapon kibérelt nagyobb könyvpalota akár csődbe tud vinni egy jelentős könyvkiadó-könyvterjesztő vállalatot.

A konzervatív gazdaságpolitikájával mégis hogyan tud fennmaradni a kiadó a hatalmas versenyben? A kiadott könyvek által termelt profit elégnek bizonyul a működéshez?

A Magvető olyan szépirodalmi műveket ad ki, amelyre Magyarországon hagyományosan nincs nagy kereslet, nagyon szűk réteg alkotja az olvasótáborát. Ettől függetlenül nyereségesek vagyunk, ami annak köszönhető, hogy minden egyes kötet kiadását hosszas, megfontolt tervezés előz meg. Fontos döntés, hogy milyen formában, hány példányszámban adjuk ki, és elsősorban kinek szánjuk az adott könyvet. Ami még döntő tényező, hogy sose voltak felesleges presztízskiadásaink és még egy verseskötetnél is megpróbálunk veszteség nélkül végezni, ami nagy kihívás, tekintve, hogy Magyarországon, leszámítva az 1960-70-es éveket, sose volt esély ezernél nagyobb példányszámban verseskötetet eladni.

Nem lehetett könnyű feladat átvenni egy olyan sikeres és karizmatikus igazgató székét, mint Morcsányi Géza, aki húsz évig vezette a kiadót. Milyen tanácsokat kapott tőle? Egyáltalán kért bármi tanácsot vagy inkább egyedül, a maga által kigondolt úton szeretne haladni?

Azáltal, hogy főként HR-es témákat érintünk, szeretném ezt kicsit jobban kifejteni, mert azt gondolom, hogy erre nagyon kevés példa van Magyarországon és rengeteget lehet belőle tanulni. Morcsányi Géza, aki húsz év alatt létrehozott egy sikeresen működő szervezetet, már jóval a lemondása előtt el kezdett gondolkodni a vállalat jövőjén. Megtervezte, hogy milyen formában működjön tovább a cég, és amire talán még kevesebb példa van, ő kereste meg az utódját. Ráadásul itt maradt a Líra csoportnál, csak nem operatív vezetőként dolgozik tovább, tehát nem vesz részt a mindennapi munkánkban, de a tanácsaira és a tapasztalataira rengeteget tudunk építeni. Majdnem mindennap beszélek vele, és bármi kérdésem van, bátran fordulhatok hozzá, ugyanakkor nagyon odafigyel arra, hogy ne telepedjen ránk, és ne tolja előre kizárólag az ő ötleteit, javaslatait. Majd a jövőben, ha én is a visszavonulást fontolgatom, ugyanilyen modell szerint szeretném azt végrehajtani. Példaértékű, hogy nem csak arra kell gondolni, hogy hogyan lehet a csúcsra juttatni egy szervezetet, hanem azt is meg kell tervezni, hogy mi legyen a jövővel, hogyan történjen a váltás és az elszakadás folyamata.

Az ország legnagyobb szépirodalmi könyvkiadójának a vezetése hatalmas felelősséggel jár. Ki szokta kérni a munkatársak tanácsát, véleményét a fontosabb kérdésekben vagy inkább egyedül szeret dönteni?

Én teljes mértékben a kollektív döntéshozatalban hiszek. Annál is inkább, mert például a könyvkiadás műszaki részéhez egyáltalán nem értek, és nagyon sok mindent még csak tanulok. Általában minden értekezleten megvitatjuk a fontos kérdéseket. Ha azonban nincs egységes vélemény, akkor természetesen az a vezető dolga, hogy döntsön. A végső szót ilyenkor nekem kell kimondani, de szeretem, ha ezzel a kollégák egyetértenek, mert aztán nekik kell végrehajtaniuk a feladatot.

De a felelősség minden esetben az Öné?

Természetesen. Erre figyelmeztet, hogy minden könyv belső borítóján az én nevem szerepel felelős kiadóként, tehát bármelyik munkatársam bármi hibát ejt, az az én felelősségem. Az impresszum olvasgatása karbantartja az ember felelősségérzetét.

Az eddigi tapasztalatai szerint milyen a jó igazgató?

Ugyan a könyvkiadásban még nincs sok tapasztalatom, hiszen csak április eleje óta vagyok a Magvető és az Athenaeum igazgatója, de olyan szempontból nagyon elkényeztetett az élet, hogy 26 éves korom óta folyamatosan vezető pozíciókat töltök be. Talán túl korán is kezdtem, de így már kellő tapasztalattal rendelkezem. Valahogy mindig úgy alakult, hogy felkértek egy olyan pozícióra, amiről előtte nem gondoltam, hogy alkalmas vagyok rá, de aztán mindig sikerült helyt állnom. Amit most kifejezetten élvezek, hogy a kommunikációs szakmában a magam 42 évével már öreg rókának számítottam, míg a könyvkiadásban ezzel a korral kifejezetten fiatal vagyok. Mint 26 évesen a kommunikációs szakmában, most itt is igyekszem minél többet tanulni az idősebb kollégáktól.Hogy mekkora megtartóereje van a kiadónak, az mutatja, hogy két olyan munkatársunk is van, akik már ötven éve dolgoznak itt. Már mindketten bőven nyugdíjkorban vannak, de jelenleg nélkülözhetetlen a tapasztalatuk és a tudásuk a mindennapi munkához. Szerencsére van utánpótlás is, mert a szerkesztői gárda nagyobbrészt a fiatalabb generációból áll.

Nem jelent problémát a különböző generációk összehangolása?

Úgy látom, hogy ez működik magától, nem kell különösebben beavatkozni. Nyilván a cél közös, és ami jó ebben a változatos szakmában, hogy egy könyv kiadásán többen dolgoznak, és a megjelenés után így együtt tudunk örülni a mű sikerének. Az a munkatárs, aki ötven éve évente nyolcvan könyv készítésében vesz részt, ugyanúgy tud örülni az új kötetnek, mint az a szerző, akinek ez az első kiadott könyve. Tehát a sikernek nyilvánvalóan van egy óriási kohéziós ereje. Amellett, hogy a könyvkiadás kőkemény versenypiacon zajlik, ne felejtsük, mégiscsak egy kreatív, kulturális alkotó folyamatról beszélünk, így általában itt mindenki kultúrára nyitott, érzékeny ember, akik javarészt hasonlóan gondolkoznak.

Hogyan néz ki áprilisi kinevezése óta egy átlagos munkahete? Mennyit dolgozik naponta?

Amikor elvállaltam ezt a pozíciót, kikötöttem, hogy mivel én szerző is vagyok, szeretném megteremteni a feltételeit annak, hogy továbbra is írhassak. Így a csütörtökjeim az úgynevezett könyvtáras napok, amikor egész nap a könyvtárban ülök. A többi napot a kiadóban töltöm vagy külső helyszínen, megbeszéléseken veszek részt. Nem nyolctól négyig tart a munkám, mert ugyan a könyvgyártás, a műszaki és a gazdasági ügyek a klasszikus munkaidőben zajlanak, de könyvbemutatókat mindig este tartanak, és akkor tudok a szerzőkkel is találkozni. Azt tudom mondani, hogy hetente legalább két nap estig dolgozom.

Akkor nehéz lenne itt fix munkaidőt kijelölni…

Azt képviselem – ami egyébként a könyves szakmában egy bevett szokás – hogy például a szerkesztői munkának van egy jelentős része, ami olvasásból áll, és nem ragaszkodom ahhoz, hogy ezalatt mindig mindenki itt üljön a kiadóban. Olvasni otthon is tudnak a kollégák, ráadásul az nyilván sokkal kényelmesebb is nekik. Úgyhogy ilyenkor egymás között megbeszéljük, hogy az adott szerkesztő akár egy-két napig otthon marad, és kéziratokat olvas vagy javít. A rugalmas munkaidő mellett erősen szorgalmazzuk, hogy a művészetre fogékony kollégák valamilyen alkotói tevékenységet is végezzenek a munka mellett. Fontosnak tartom, hogy a szerkesztőknek legyen más foglalatossága is, ami karban tartja a gondolkodást, mert a könyvszerkesztés egy nagyon megterhelő intellektuális tevékenység, amiben hamar ki lehet égni.

Ön mivel tölti a szabadidejét? Az olvasás munka vagy kikapcsolódás is egyben?

Abszolút kikapcsol az olvasás! Sőt, a legnagyobb problémám mostanában az, hogy alig jut időm olyan könyvet olvasni, ami nem a szerzőink kézirata vagy nem a könyvem írásához kell. Ott tornyosul egy csomó könyv az éjjeliszekrényemen, és még nem sikerült kinyitnom őket. Szépirodalmon kívül egyébként nagyon szívesen olvasok krimiket és gasztronómiai könyveket is, tehát mint magánember, a szabadidőm nagy részét is olvasással töltöm.