Kevesebb jelentkező az állásokra és máshol kell őket keresni
2013-tól a kereslet élénkülésével a jó szakemberek hiánya egyre komolyabb kihívások elé állítja a HR szakembereket, részben azért, mert tartósan külföldön vállalt munkát az a jelölti kör, amiből korábban lehetett meríteni. 2015-ben ez a tendencia várhatóan folytatódik, és a 2017-ig tartó időszakra vonatkozó előrejelzések is hasonló képet festenek. Minden eddiginél jobban felértékelődik, hogy a cégek hogyan tudják a lehetséges munkavállalókat megtalálni és megnyerni maguknak, mindebben pedig a közösségi média megkerülhetetlenné válik.
„A cégeknek együtt kell élniük avval, hogy a fiatalok számára a közösségi média vált az egyes számú tájékozódási pontjukká. Innen szereznek információt a barátaikról, ötleteket a programjaikhoz, itt hallanak a jópofa kezdeményezésekről és nem utolsósorban innen kapják a lehetséges állásötleteket.” – mondta Hadi László, a munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó BrandJob ügyvezető igazgatója. „Ma már nem elég, hogy valaki egyetlen hirdetésben, egyetlen alkalommal találkozzon az ajánlattal. Különböző időszakokban, több irányból kell megszólítani a célközönséget. Ráadásul hiába érjük el a jelöltet, ha a cég neve nem sokat mond vagy nem is szimpatikus. A legjobb jelölteket többen is bombázzák ajánlataikkal, ilyenkor különösen fontos, hogy a jelölt fejében milyen kép is él a cégről.” – mondta Hadi László.
A világ vezető munkáltatói márka ügynöksége, a TMP Worldwide tavaly készített felmérése szerint Amerikában a 30 éven aluliak több mint 50 százaléka reggel, még az ágyból történő felkelés előtt megnézi a közösségi oldalait, a munkát keresők 27 százaléka pedig még a reggeli kikászálódás előtt ránéz a legfrissebb állásajánlatokra. Ugyan eszerint a kutatás szerint a Facebook felhasználók 23 százaléka naponta több mint ötször felmegy a saját oldalára.
„A TMP Worldwide tagjaként közvetlenül is rálátunk a nemzetközi trendekre. Ha nálunk nem is pontosan ugyanezek az arányok, de a közösségi média nálunk is megkerülhetetlenné vált: a közösségi csatornákon ugyanis bármikor el lehet érni a célcsoport tagjait. Viszont hiába posztol egy cég a Facebookon, a LinkedIn-n vagy a Twitteren, ha az üzenetátadás módja nem elég személyes és nem szólítja meg a lehetséges jelölteket, akkor semmit sem ér el. A szöveges álláshirdetéseket alig tized annyian nézik meg, mint a szórakoztató, de tartalmas „infotainment” típusú üzeneteket.” – mondta Tóth Ákos, a BrandJob vezető tanácsadója.
A közösségi média hosszútávon sem váltja ki azonban a személyzeti tanácsadók tudását. A szakemberek tisztában vannak azzal, hogy a fiatalok professzionális színvonalon tudják szakmai önéletrajzukat összeállítani és prezentálni, így a szükséges előszűréshez, a jelöltek tudásának valós felméréséhez szakértői tudásra van szükség. A kiválasztási folyamat során a HR szakemberek a jelöltek személyes interjúztatásával, a tőlük érkező reakciók alapján alkothatnak képet arról, hogy ki a legmegfelelőbb az adott pozícióra.
A munkáltatói márkaépítés nem újdonság, első lépései már a 19. század végén megtörténtek. A John Deere 1895-ben már a farmereknek szóló saját magazint készített, a Michelin pedig 1900-ban jelentette meg az első Michelin Guide-ot. A sikeres munkáltatói márkaépítés középpontjában azóta is egy olyan vonzó vállalatkép áll, ahol a jelölt jó szívvel el tudja képzelni az adott cégről, hogy ott dolgozzon. Mindennek kulcsa a hiteles történetmesélés, ami egyszerre szolgálja a vállalat bemutatását és a vonzó munkáltatói márka kialakítását.
„Ma már édeskevés egy munkatársat a kamera elé állítani, hogy elmondja: szeretek a vállalatnál dolgozni. Olyan hiteles tartalmat kell létrehozni, amit össze lehet kötni az aktuális állásajánlatokkal. A cégarculat építés így könnyíti meg a toborzási tevékenységet, és csökkenti le annak költségeit. A hitelességet pedig avval is növelni tudjuk, ha elérjük és megnyerjük magunknak a véleményvezéreket. Ők azok, akik az adott célcsoportkörön belül rendszeresen követik a hírfolyamokat. Ha nekik megtetszik a mi hirdetésünk, még akkor is követni fogják és megosztják a híreinket, ha ők maguk éppen nem keresnek állást. A minőségi tartalom megosztásával ugyanis ők is erősítik a közösségükön belüli véleményvezéri pozíciójukat.” – mondta Hadi László, a JobGroup részét alkotó BrandJob ügyvezető igazgatója.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A készségalapú felvétel évek óta a toborzás megújulásának ígérete, a mindennapi gyakorlatban azonban csak lassan nyer teret. Egy friss nemzetközi... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az önéletrajzban feltüntetett hobbik az első szűrésnél is döntőek lehetnek – és nem mindegy, mit árulnak el rólunk. A... Teljes cikk
2026-ban egyre többen keresnek majd új állást, miközben a munkaerőpiacon nő a verseny. A LinkedIn legfrissebb listája szerint az AI-hoz kapcsolódó... Teljes cikk
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 2 hete
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hete
- Van, akinek a munkahely az egyetlen biztonságos hely – így segít a Tesco 3 hete
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 1 hónapja
- Újabb csoportok kapnak akár 1 millió forint lakástámogatást 1 hónapja
- Papíron máshol dolgoztak – 1 milliárdos csalás a bíróság előtt 1 hónapja
- Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról 1 hónapja
- A külföldi dolgozók száma és változása nemzetgazdasági áganként - grafikon 1 hónapja
- A potenciális munkaerő-tartalék számra korcsoportonként - grafikon 1 hónapja
- Gazdasági csoda vagy drága illúzió? 2025 rekordberuházásai Magyarországon 2 hónapja
- Generációs feszültségekről számolnak be a fiatal dolgozók - Sokan már az első évben felmondanának 3 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben