Banki dolgozók figyelem! Megkezdődött a banki véradók hete
Idén is közös véradással hívják fel a figyelmet a társadalmi felelősségvállalási programok fontosságára a magyarországi pénzintézetek: másodszor tartják meg a banki véradók hetét.

Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a szeptember 24-ig tartó véradóakciót megnyitó budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: az akció célja egyhangú támogatást élvez és amellett, hogy segítséget jelent, példázza azt a társadalmi felelősségvállalást, amely a magyar pénzintézetek részéről megnyilvánul.
Köszönetet mondott a hazai bankszektornak, amelynek tevékenysége nélkül - szavai szerint - nem épülhetett volna újra a magyar gazdaság 1989-1990 után. A magyar bankszektor nélkül a mai modern Magyarország elképzelhetetlen lenne - hangoztatta az államtitkár.
Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke elmondta, egy éve indította el a bankszövetség és a hazai bankszektor a Jótett Bank elnevezésű CSR (Corporate Social Responsibility, vállalati társadalmi felelősségvállalás) programját. Az elmúlt évben pedig több mint ezer magyarországi szervezet kapott támogatást bankoktól, a "jótettekben érintett emberek száma" meghaladta a kétmilliót; a szektor által nyújtott anyagi támogatás mértéke több mint 9,6 milliárd forint volt.
A banki munkatársak több mint száz önkéntes programban, 7100 önkéntes munkaórával vettek részt és több mint 800 nem üzleti célú projekt finanszírozásához járultak hozzá, továbbá 140-nél több esemény, köztük kulturális és sportesemények megvalósítását támogatták a pénzintézetek.
A banki véradók hetének célja, hogy a pénzintézetek vezetői és munkatársai véradásukkal gyarapítsák a vérkészletet, támogatva a segítségre szorulók ellátását. A zökkenőmentes vérellátást biztosításához napi 1600-1800 véradóra van szükség, egy egység vérből akár 3-4 beteg ellátását is biztosítani lehet - mutatott rá.
Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese a szolgálat és a Magyar Vöröskereszt nevében megköszönte, hogy beengedik a munkatársaikat a pénzintézetek épületeibe és ott véradást szervezhetnek. A lehető legjobbkor zajlik az akció, mert a koronavírus-járvány miatt nem tudni, mit hoz a következő egy-két hónap - jegyezte meg.
Az Erste-székházban tartott sajtótájékoztatón egyébként Rákossy Balázs, Kandrács Csaba és Jelasity Radován (képünkön) is vért adott.
Fotó: Erste Bank
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Az Európai Unió fenntarthatósági (ESG) célkitűzései kiemelt prioritások voltak az utóbbi években. A fenntarthatóságot érintő szabályozások... Teljes cikk
A Nestlé és a UNESCO bejelentette globális együttműködését, amelynek célja, hogy a 18–30 év közötti fiatalokat olyan innovatív ötletek... Teljes cikk
Átadták a K&H STEM 2024 pályázat díjait, amelyet informatikát tanuló hallgatóknak első alkalommal hirdetett meg a pénzintézet. A technológiai... Teljes cikk
- Mennyit lehet keresni a banki és biztosítási szektorban? Mutatjuk az összegeket. 1 hónapja
- Új vezérigazgató veszi át Csányi Sándor helyét az OTP Bank vezetésében 2 hónapja
- Véradás és plazmaadás - mit mikor hogyan? 2 hónapja
- Ekkora fizetés kell a munkáshitelhez 2 hónapja
- Alkalmazotti LinkedIn aktivitás – fizetni vagy inkább motiválni? 3 hónapja
- Generációkra szabott megoldások: egymás után harmadszor lett Top Employer az MBH Bank 3 hónapja
- Kihívást okoz a bankoknak a munkáshitel 4 hónapja
- IT tehetségeket díjazott a pénzintézet 4 hónapja
- A Revolut magyar vezetőjét igazolta le az MBH Bank 5 hónapja
- Folyósították az első munkáshitelt 6 hónapja
- Már hat banknál fel lehet venni a munkáshitelt - ezt kínálják a pénzintézetek 6 hónapja