Meddig horgonyoznak le az Y és Z generációs fiatalok egy munkahelyen?
Az OTP Bank felméréséből kiderül, hogy a fiatalok milyen szempontokat vesznek figyelembe munkahelyük kiválasztásakor.
Újra itt az ősz, ami egyet jelent egy újabb iskolaévvel is. Nem csak a diákok számára izgalmas ez az időszak, sok frissdiplomás is ősszel lép be először a munkaerőpiacra. A fiatal munkavállalók hosszú távú megtartása azonban nem könnyű feladat szervezetek, vállalatok számára. Erre mutat rá az OTP Bank megbízásából készült legfrissebb felmérés is. Az Y és Z generációs válaszadók csupán 16 százaléka tudja elképzelni, hogy az aktuális munkahelyén 10 évig, vagy ennél tovább maradjon, viszont csaknem kétszer ennyien gondolják úgy, hogy esetükben erre nagyon kicsi esély. Az eredményből a munkaerőpiaci mobilitás további növekedésére lehet számítani, amit az is alátámaszt, hogy a két korosztály válaszadóinak 46 százaléka szerint az álláskeresés egy állandóan aktív tevékenység; mindig nyitott szemmel járnak, hátha adódik egy jobb lehetőség.
„Felmérésünkből az derült ki, hogy a fiatalok szerint ma elsődlegesen azért van könnyebb dolguk álláskeresőként, mert jóval több felületen találkozhatnak hirdetésekkel, akár akkor is, ha éppen nem keresnek aktívan munkát. Bár 90 százalékuk az állásközvetítéssel foglalkozó portálok hirdetéseit böngészi, ha munka után néz, de nem feltétlenül regisztrálnak rájuk, viszont az idősebb generációknál aktívabb a jelenlétük a közösségi médiában, ahol gyakrabban is érik el őket a nekik szóló hirdetések” - mondta el Bertalan Imre, ügyvezető igazgató, az OTP Bank HR vezetője. „Ehhez a megváltozott környezethez az OTP Bank is alkalmazkodott: különféle toborzási platformokon vagyunk jelen online és offline is, hogy hatékonyan és célzottan érjük el a potenciális munkavállalókat.”
A felmérés arra is rávilágított, hogy az 1980 után született nemzedékek számára a lehetséges munkáltatók kiválasztásakor az elsődleges szempont a biztos megélhetés, vagyis a versenyképes fizetés (97 százalék), azonban ez ma már nem feltétlenül elég a sikeres megtartáshoz. A fiatalok preferencialistájának második helyén a belső képzések lehetősége szerepelt, amit 77 százalékuk tart fontosnak. A válaszadók majdnem ugyanilyen arányban részesítették előnyben a stabil hátterű cégeket, illetve azt, hogy a cég modern és folyamatosak a fejlesztések.
„A hazai piac egyik legnagyobb szereplőjeként szeretnénk munkavállalóinknak perspektívát nyújtani a jövőre nézve. A versenyképes bérezés mellett az OTP Banknál azt is fontosnak tartjuk, hogy munkatársaink belső képzéseinkkel folyamatosan fejlődhessenek” - tette hozzá Bertalan Imre.
Ha azonos fizetést kínáló cégek közül kell választani, akkor az Y és Z generáció számára három tényező a leginkább meghatározó: a munkába járásra fordított idő rövidsége (76 százalék), a fejlődés, azaz a belső képzések és a gyors előrelépés ígérete (66 százalék), és az alkalmankénti home office lehetősége (40 százalék).
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk
Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 3 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 1 hónapja
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 1 hónapja
- Miért számít a munkaruha a munkaerő megtartásában? – amit a HR gyakran alulértékel 1 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 1 hónapja
- Az X generáció a titkos fegyver a munkahelyi szakadékok áthidalására? 2 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?