Miért ítéljük meg egyszer negatívan, máskor pozitívan a túlzott önbizalmat?
Mi történik, ha egy ember túlzott önbizalommal rendelkezik? Megjutalmazzák, előléptetik, elismerik? Vagy inkább nem bíznak benne, és elkerülik a vele való együttműködést? Egy kutatás azt sugallja, mindezt attól függ, hogy ez az önbizalom miként fejeződik ki.
Az önbizalom kifejezése egyrészről történhet verbálisan. Ilyenkor jellegzetes, számszerűsíthető kifejezéseket teszünk, például valószínűségi előrejelzést készítünk („90%-ig biztos vagyok benne,…”), vagy teljesítményünket másokéval összehasonlítva fejezzük ki („Benne vagyok a top 10%-ban.”). A túlzott magabiztossággal kapcsolatos kutatások nagy része a túlzott meggyőződés szóbeli megnyilvánulásait vizsgálja, mivel ezek tisztán összehasonlíthatóak a tényleges teljesítménnyel és eredményekkel.
Ám nem ez az egyetlen vagy akár a leggyakoribb módja az önbizalom kifejezésének. Számos nonverbális eszközük is van rá, például a testbeszéd, a hangnem. Azok, akik magabiztosnak érzik magukat, hajlamosak dominánsan cselekedni - hangosan, gyors tempóban beszélni, és saját véleményük megfogalmazásával kezdeni a beszélgetést. Emellett kezükkel is nyomatékosítják mondandójukat, és úgy általában a többieknél nagyobb jelenléttel rendelkeznek a szobában. Erőteljesnek tűnnek, és a többiek alkalmazkodnak ehhez. Ám ezek a nonverbális önbizalmi megnyilvánulások nem mindig érzékelhetőek pontosan, sőt az olyan dolgok, mint a kultúra vagy a kontextus különböző interpretációhoz vezethetnek.
A kommunikáció mindkét csatornája rendkívül hatékony lehet a pozitív figyelem elérésében és a csoportok befolyásolásában. Egy hipotézis szerint általában azt feltételezzük, hogy mások rendelkeznek annyi önismerettel ahhoz, hogy tudják, mennyire lehetnek magabiztosak, és azt is feltételezzük róluk, hogy őszintén közlik velük ennek az önbizalomnak a mértékét (ezt hívják igazságos elfogultságnak). Vagyis amikor önbizalommal találkozunk, akkor azt várjuk, hogy ez indokolt legyen.
Néha azonban olyan információkat találunk, melyek azt sugallják, hogy a másik túlzott önbizalommal rendelkezik, és ilyenkor felülbíráljuk kezdeti nézeteinket. Lehet, hogy az illető azt mondja, teljesen biztos magában, miközben a testbeszéde épp az ellenkezőjéről árulkodik.
Egyes kutatások arról számoltak be, hogy a túlzott önbizalom egy csoportos tevékenységben való részvétel során nem befolyásolja negatívan az illető megítélését. Azok, akik magabiztosak voltak feladataik teljesítésében, ám később kiderült róluk, hogy rosszabbul teljesítettek, mint ahogyan azt állították, nem szenvedtek nagy kárt szociális megítélésükben a csoporton belül. A kutatók arra a következtésre jutottak, hogy a túlzott magabiztosság státusz-előnyei többet nyomnak a latba, mint amennyit bármilyen más lehetséges státusz ér.
Más kutatások, melyek videofelvételeket használtak, azt találták, hogy azok a szemtanuk és munkakeresők, akik verbálisan megfogalmazták magabiztossági szintjüket a kiértékelőknek, nagyot estek pozitív megítélésükben, miután a további információk azt sugallták, hogy túlzottan elbizakodottak voltak. Ezek a személyek hitelességüket azzal tudták volna megőrizni, ha szerényebben viselkedtek volna.
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Miért ítéljük meg egyszer negatívan, máskor pozitívan a túlzott önbizalmat?
2. oldal - Nem mindegy, milyen csatornán közvetítjük magabiztosságunkat
Ám nem ez az egyetlen vagy akár a leggyakoribb módja az önbizalom kifejezésének. Számos nonverbális eszközük is van rá, például a testbeszéd, a hangnem. Azok, akik magabiztosnak érzik magukat, hajlamosak dominánsan cselekedni - hangosan, gyors tempóban beszélni, és saját véleményük megfogalmazásával kezdeni a beszélgetést. Emellett kezükkel is nyomatékosítják mondandójukat, és úgy általában a többieknél nagyobb jelenléttel rendelkeznek a szobában. Erőteljesnek tűnnek, és a többiek alkalmazkodnak ehhez. Ám ezek a nonverbális önbizalmi megnyilvánulások nem mindig érzékelhetőek pontosan, sőt az olyan dolgok, mint a kultúra vagy a kontextus különböző interpretációhoz vezethetnek.
Elfogultak vagyunk másokkal szemben
A kommunikáció mindkét csatornája rendkívül hatékony lehet a pozitív figyelem elérésében és a csoportok befolyásolásában. Egy hipotézis szerint általában azt feltételezzük, hogy mások rendelkeznek annyi önismerettel ahhoz, hogy tudják, mennyire lehetnek magabiztosak, és azt is feltételezzük róluk, hogy őszintén közlik velük ennek az önbizalomnak a mértékét (ezt hívják igazságos elfogultságnak). Vagyis amikor önbizalommal találkozunk, akkor azt várjuk, hogy ez indokolt legyen.
Néha azonban olyan információkat találunk, melyek azt sugallják, hogy a másik túlzott önbizalommal rendelkezik, és ilyenkor felülbíráljuk kezdeti nézeteinket. Lehet, hogy az illető azt mondja, teljesen biztos magában, miközben a testbeszéde épp az ellenkezőjéről árulkodik.
Egyes kutatások arról számoltak be, hogy a túlzott önbizalom egy csoportos tevékenységben való részvétel során nem befolyásolja negatívan az illető megítélését. Azok, akik magabiztosak voltak feladataik teljesítésében, ám később kiderült róluk, hogy rosszabbul teljesítettek, mint ahogyan azt állították, nem szenvedtek nagy kárt szociális megítélésükben a csoporton belül. A kutatók arra a következtésre jutottak, hogy a túlzott magabiztosság státusz-előnyei többet nyomnak a latba, mint amennyit bármilyen más lehetséges státusz ér.
Más kutatások, melyek videofelvételeket használtak, azt találták, hogy azok a szemtanuk és munkakeresők, akik verbálisan megfogalmazták magabiztossági szintjüket a kiértékelőknek, nagyot estek pozitív megítélésükben, miután a további információk azt sugallták, hogy túlzottan elbizakodottak voltak. Ezek a személyek hitelességüket azzal tudták volna megőrizni, ha szerényebben viselkedtek volna.
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Miért ítéljük meg egyszer negatívan, máskor pozitívan a túlzott önbizalmat?
2. oldal - Nem mindegy, milyen csatornán közvetítjük magabiztosságunkat
A tudás törvényei: a megértés kulcsa