Motiváció: mit tanulhatunk a foci vb-ből?

Az egyik legfontosabb kérdése a modern futballnak és (természetesen napjaink munkavállalói környezetének is) a motiváció kérdése. Az év során számtalan mérkőzést játszó, és alighanem fáradt játékosok vajon hogyan ösztönözhetőek egy újabb torna előtt? És mi inspirálhat olyan focistákat, mint például Messi vagy Ronaldo, akik már szó szerint mindent megnyertek a bajnoki címtől, a Bajnokok Ligáján át, az Aranylabdáig? Ezzel párhuzamosan a hétköznapi dolgozók ugyan maximum a céges focitornán nyernek bajnokságot, de a motiváció szinten tartása, a munkavállalók ösztönzése vagy feltüzelése új projektek előtt ugyanúgy kihívás elé állítja mind a futball, mind a céges menedzsereket. Bármennyire is távolinak tűnik elsőre a két környezet, jobban belegondolva számos lényegi azonosságot tudunk felfedezni a kettő között.

Hogy mivel lehet motiválni elsősorban a játékosokat egy világbajnokság előtt az egyértelműnek tűnik. A nemzeti mezben való játék (még ha a focisták nemzeti kötődése erősen eltérő is lehet) mindenképp kitüntetett, különleges alkalom már csak ritkasága okán is. Nem is beszélve a nemzetért, országért való harc „spirituális” plusz tartalmáról. Egészen más az általában egy-egy városhoz vagy városrészhez kötődő csapat képviseletéhez képest az egész ország támogatását maguk mögött tudni a játékosoknak, akik tudhatják azt is, hogy győzelem esetén a nemzeti történelem részévé válnak - gondoljunk csak az Aranycsapat által már 68(!) éve elvesztett berni döntőre, ami még mindig téma a közbeszédben itthon. Nem véletlenül nyilatkozott így Eden Hazard sem, a torna titkos favoritjának tartott belgák csapatkapitánya nemrég: „Az angoloknak tíz-tizenöt évvel ezelőtt volt egy aranygenerációjuk, de nem nyertek semmit. Azt gondolom, most nálunk is egy ilyen generáció van, a szurkolók, az újságírók, az egész ország azt akarja, hogy nyerjünk valamit”.

Fontos a küldetés, a nagyobb cél

Az ilyen, önmagán túlmutató, globális célok, spirituális plusz-tartalmak tehát mindenképp inspirációt jelenthetnek a játékosoknak - és jelenthetnek minden más munkavállalónak is, ha belegondolunk. Ha megfigyeljük, a sikeres cégek és vállalatok mindegyike rendelkezik jól megfogalmazott és gyakran hangoztatott küldetéssel, önmagán túlmutató célokkal, amik egy lokálisan működő szervezetet is globális szereppel tudnak felruházni - így pedig az ott dolgozók is a tényleges tevékenységükön túl globális problémák megoldásán is dolgoznak egyúttal, vagy univerzális értékeket képviselnek munkájuk által. Hatalmas plusz inspirációt jelenthet mindenki számára, ha tudatosul benne, hogy munkájával nem csak magáért, hanem egy szűkebb vagy tágabb közösségért, más emberekért is dolgozik egyúttal, és az ő életük javítását, ha úgy tetszik, a világ jobbítását is el tudja érni, ha a munkáját sikeresen végzi.

Hosszútávon alighanem az ilyen motivációk sokkal jobban működnek mint a focisták kapcsán egyébként állandóan előkerülő fizetések, adott esetben sikerdíjak (az idei tornára a szerb válogatott kapott például ígéretet 3 milliárd forintra győzelem esetén), amik az egyébként is csúcsfizetéseket hazavivő játékosokat kevésbé képesek felspanolni, mint az ennél elvontabb és az érzelmekre jobban ható inspirációk. Mivel az ember nem pusztán gazdasági lény, legyen focista vagy épp vállalati középvezető, mindannyiunknak ugyanúgy szükségünk van a motiváltsághoz a pénznél magasztosabb célokra.

A belső érzelmi motiválás a külső motiválással ellentétben meglehetősen egyénfüggő és személyes jellegű. Mivel mindannyian különbözünk, ezért mindenkit eltérő módokon lehet a legjobban megszólítani és lelkesíteni. Van akivel nyugodtan és halkan érdemes beszélni, megölelni és a támogatásunkról biztosítani, megint másnak arra van szüksége, hogy „leüvöltsék” a fejét ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki magából. Megint másnak esetleg érdemes megmutatni mi az, amit konkrétan rosszul csinál, vagy amin javíthatna. Ez a nagyon érzékeny terület jó emberismeretet és szoros viszonyt kíván meg, ami a vállalati és futballista menedzserek egyik legfontosabb feladata a stratégiák kidolgozása mellett. A belső motiválás egyik legjobb példája (persze számos sportfilm ikonikus jelenete mellett) az a volt magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck által összeállított videó, amivel az Ausztria elleni EB-meccs előtt motiválta a játékosokat - méghozzá sikeresen, hiszen meglepetést okozva 2-0-re legyőztük az osztrákokat.



A kétségtelenül hatásos videóban megfogalmazott olyan üzenetek, mint például „a ne félj”, „képes vagy megcsinálni” vagy a „ne hallgass azokra akik azt mondják nem sikerül”, éppúgy alkalmazhatóak más munkakörnyezetre is, nem csak a labdarúgóékra. Ugyan kevesen végzünk a focistáékhoz hasonló látványos munkát, pláne nem tömegek előtt, a belső lelkivilágunk és motiválásunk között viszont nincsenek alapvető különbségek. A kudarctól való félelem, az önbizalomhiány vagy a kifáradás ugyanúgy, sajnos jól ismert, és legyőzendő problémák a hétköznapi munkánk során is, mint Iniesta, Messi vagy Mo Szalah számára. Az önbizalompumpa mellett a másik leginkább fontos ösztönző erőt a(z igencsak kevés) szabadság és a kikapcsolódás lehetősége jelenti a focistáknak is, ez különösen a Európa- és világbajnokságokon szokott látványosan is jelentkezni, amikor a család vagy barátnők láthatásának kérdése mindig viták tárgyát képezi. Ismét magyar példával élve az Európa-bajnokságon a szövetség egy mérkőzésre kiutaztatta a játékosok családját is, akik egy teljes napot együtt is tölthettek szeretteikkel. Ugyanakkor vannak olyan csapatok is, mint például a nagy esélyes német válogatott, akiknél Joachim Löw szövetségi kapitány teljes szextilalmat vezetett be a torna idejére, hogy milyen megfontolásból, azt nem tudjuk, de a sportpszichológusi vélemények szerint a szexmegvonás növelheti a tesztoszteronszintet, amitől agresszívebb mentalitással futballozhatnak majd a játékosok. Ezzel ellentétes véleményt tett közzé napokban a portugálok kapusának, Rui Patricionak felesége, a szexterapeutaként dolgozó Vera Ribeiro, aki a maszturbációt javasolta a keret tagjainak, mivel szerinte az önkielégítés segít a játékosoknak abban, hogy nyugodtak legyenek, és kerüljék a stresszes állapotot. Akármilyen policy-t is kövessen egy csapat ebben a kérdésben, a család látása vagy épp annak hiánya így vagy úgy ösztönző erővel lehet képes hatni a játékosokra.

Egyénre szabott motiváció

Az érzelmi, belső motiválás, a játékosok emberi oldalával törődés a modern sportban, akárcsak a vállalati alkalmazottaknál egyre fontosabb szerepet kap. Ennek egyik oka, hogy a technikai fejlettségnek, a sporttal foglalkozó tudományos szakembereknek (pszichológusoktól a sportorvosokig) és a felkészítésnek köszönhetően, szinte sokszor teljesen egyforma képességű felek mérik össze tudásukat, amikor apróságok döntenek el egy-egy mérkőzést. Az emberi tényező, a belső lelkivilág azonban olyan egyedi, nem uniformizálható terület, ami olyan potenciált jelent, amely sokszor különbséget jelenthet győzelem vagy vereség között.

(Adalékként még e cikk szerzőjének személyes élménye következik a nyugati futball mentalitásról, ami egy liverpooli edzők által tartott edzőtáborhoz kapcsolódik. Az edzések önmagukban nem sokban különböztek az itthoni csapatoknál megszokottaktól, azonban volt egy fontos, és teljesen újszerű jelenség, ami már tiniként is észrevehetően rávilágított alapvető mentálisbeli különbségekre. Edzőink ugyanis bevezették, hogy megtapsoljuk egymást. Szép passz? Taps. Rosszul sikerült ívelés? Taps. Egy ügyes csel, és utána egy béna lövés? Taps. Cserél az ellenfél? Taps. Félidő? Taps. Gól? Természetesen taps és taps a meccs végén magunknak és az ellenfélnek is egyúttal. Bár olyan, mintha az egész mérkőzésen csak magunkat és egymást tapsoltuk volna, ami apróságnak, lényegtelen gesztusnak tűnhet a játék lényegéhez képest. Pedig nem az. Pont a kudarctól való félelem feloldása és kis, apró sikerek értékelése, a másik munkájának dicséret az, ami elvezethet egy sikeres teljesítményhez a kitartó munka mellett - ennek a sportnyelvre lefordított formája a másik megtapsolása minden próbálkozásnál.)