kapubanner for mobile
Szilágyi Katalin
Megjelent: 13 éve

Rabszolgasor vagy rendes munka - így kerülje el a csalókat

Az utóbbi évek munkanélküliségéből egyesek igen jól profitáltak: a sokszor megélhetésükért küzdő álláskeresőket csak tavaly több mint 215 millió forinttal károsítottak meg csaló munkaerő-közvetítők. A könnyű és jó fizetéssel kecsegtető álláshirdetéseket mindig fenntartásokkal kell kezelni - figyelmeztetnek a szakemberek és a rendőrség. De hogyan előzhetjük meg a bajt, és mit tehetünk, ha mégis átvertek minket?

images

Egerekkel és rágcsálókkal benépesített putri valamirevaló szállás helyett, 15 ember összezsúfolva 25 négyzetméteren, lassan szivárgó fizetés, rabszolgasor tisztességes munkavégzés helyett - ezt tapasztalta egy ötven körüli magyar pár, akik narancsültetvények szüretelésére vállalkoztak Görögországban. Nem ők az egyedüliek, akik pórul jártak az elmúlt években, toboroztak már úgy magyar munkaerőt többek között Nagy-Britanniába, Írországba, Svédországba, Spanyolországba, hogy a munkavállalóknak szinte menekülniük kellett, de arra is volt már példa, hogy valaki csak holtan került haza.

Mostanában az osztrák és német munkaadók trükkjeire irányult a figyelem, mivel május elsejétől megszűnnek a munkapiaci korlátok, és Ausztriában illetve Németországban is munkavállalási engedély nélkül dolgozhatnak a magyarok. Az érdeklődés nagy, több ezer magyar kivándorlására lehet számítani - mondta a HR Portálnak Szendrei Gergő, az Irány Németország! információs portál üzemeltetője. Hozzátette: Németországban főként idény jellegű mezőgazdasági, építőipari illetve idős- és betegápolás területén keresik a kelet-európai munkaerőt. A legnagyobb elővigyázatosságra a mezőgazdasági idénymunkák esetén van szükség, mert ehhez a tevékenységhez nem kell magas iskolai végzettség, és a nyelvtudás sem feltétel, így ezen a területen csapják be a legjobban a magyarokat.

Szendrei Gergő szerint a németországi állások esetén is jellemzőek a csalások, óriási energiát fordítanak arra, hogy ne jelenjen meg hamis hirdetés a portáljukon. - Legtöbbször németországi társas vállalkozásba kényszerítik az építőipari szakembereket és néhány hét vagy hónap után különböző indokokkal nem fizetnek nekik, és az sem ritka, hogy már-már embertelen körülmények között szállásolják el őket. Több heti, esetleg havi bérrel, szinte franchise rendszerben működően használják ki a munkavállalókat, akiket a legtöbb esetben több százezer forintos kár is érhet - tájékoztatott Szendrei, aki szerint nagyon sok ügyet nem is lehet felderíteni, a csalást pedig nem könnyű bizonyítani, mert az esetek döntő többségében a kényszerhelyzetben cselekvő áldozat akaratlanul is együttműködik a csalókkal.
A Németországban munkát vállalni szándékozók számára hasznos lehet az iranynemetorszag.hu oldal egyik topikja, amelyben a felhasználók számolnak be átverésekkel kapcsolatos tapasztalataikról. Mint Szendrei Gergő elmondta, hónapok óta gyűjtik a felhasználók által jelzett visszaélések adatait, de a publikálásán még gondolkodnak, mert jó néhány fórumbejegyzést követően kaptak már ultimátumot bizonyos nevek, címek és telefonszámok eltávolítására, de fenyegető levél is érkezett hozzájuk. Ennek ellenére, a regisztrált tagoknak legkésőbb áprilisban valószínűleg elérhetővé teszik a listát.


Nemcsak külföldi állással verhetnek át

A külföldi esetekkel szemben a magyarországi csalások felderítési statisztikái jobbak. A közelmúltban például sikerült elkapni azt a férfit, aki biztonsági őri állást hirdetett, és több tucat álláskeresőt vert át és károsított meg Nyíregyháza környékén: tanfolyami díj címén fejenként 11 és 40 ezer forint közötti összegeket szedett be, majd lelépett. Ugyancsak kézre került az a csaló is, aki a tatabányai konzervgyárba toborzott munkavállalókat, ahol persze állás nem várta őket, de orvosi vizsgálatokra fejenként 6000 forintot csaltak ki tőlük.

Ilyen és ehhez hasonló esetekkel egyre gyakrabban találkozik a rendőrség. Az elmúlt években megszaporodtak az állás és munkahirdetéssel, illetve állásszerzés ígéretével elkövetett csalások: míg 2006-ban még csak 2876 ilyen jellegű bűncselekményt követtek el, addig 2010-ben már 13 595 esetet regisztrált a hatóság - tudtuk meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóosztályától. Tavaly a legtöbb csalás - számszerűen 359 - Vas megyében történt, de Baranya és Győr-Moson-Sopron megyében is magas ez az arány (257 és 295 bűncselekmény). Hajdú-Biharban 2010-ben a megyei rendőrség az elmúlt években több ezer sértett sérelmére elkövetett sorozatügyekben zárt le nyomozást, itt 10994 esetet regisztráltak. A csaló munkaerő-közvetítők tavaly összesen több mint 215 millió forint kárt okoztak az álláskeresőknek.

Ki végezhet egyáltalán munkaerő-közvetítést?

Akiket valamilyen módon megkárosítottak, a rendőrségnél kezdeményezhetnek eljárást. Mielőtt azonban jelentkeznénk egy álláshirdetésre, érdemes tájékozódni a munkaerő-közvetítő cégről, akár a magyar munkaügyi központoknál, akár a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.

Hazánkban a munkaerő-kölcsönzési és a magán-munkaközvetítői tevékenység nyilvántartásba vételét és folytatásának feltételeit a 118/2001. (VI. 30.) kormányrendelet szabályozza. A kölcsönbeadó és a magán-munkaközvetítő cégeket a székhelyük szerinti megyei (fővárosi) munkaügyi központ veszi nyilvántartásba, ha a cégjegyzékbe vagy az előírt nyilvántartásba bejegyezték, és társasági szerződése, alapító okirata, alapszabálya a kölcsönzési, illetve a magán-munkaközvetítői tevékenység folytatását tartalmazza, illetve egyéni vállalkozó magán-munkaközvetítésre jogosító vállalkozói igazolvánnyal, a kérelmező vagy az által foglalkoztatott legalább egy személy szakmai képesítéssel, gyakorlattal, a tevékenység gyakorlásához megfelelő irodahelyiséggel rendelkezik és vagyoni biztosíték letétbe helyezését igazolja. A munkaügyi központ a nyilvántartásba vett adatokról a Foglalkoztatási Hivatalt negyedévenként tájékoztatja.

A munkaügyi központ a kölcsönbeadókról, illetve a magán-munkaközvetítőkről folyamatos sorszámmal ellátott külön nyilvántartást vezet. Ez a nyilvántartás többek között tartalmazza a nyilvántartásba vételt tartalmazó határozat számát, keltét; a kölcsönbeadó, illetve magán-munkaközvetítő nevét, székhelyét, telephelyét is.

Aki pénzt kér, nem megbízható

A törvényesen működő személyzeti tanácsadó cégek az álláskeresők felvilágosításán kívül mást nem nagyon tudnak tenni a csalók ellen. A munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. is éppen körülbelül egy hónapja tapasztalt hasonló esetet, amikor egyik munkavállalójuk felmondott egy svájci munka kedvéért, de miután kiutazott, kiderült, hogy átverték. - Azóta ezt a munkavállalót visszavettük korábbi munkakörébe - mondta Bécsi Tímea, a cég nyíregyházi irodájának vezetője. Szerinte érdemes nagynevű tanácsadó cégekhez fordulni, vagy utánanézni, hogy van-e engedélye a cégnek. Viszont az a vállalkozás, amelyik pénzt kér a pályázótól azért, hogy munkát találjon neki, nem megbízható - emelte ki Bécsi Tímea.

A Trenkwalder egyébként állásbörzéken, road show-kon, előadások során fel szokta hívni a figyelmet arra, mire érdemes figyelniük a pályázóknak, melyek azok a jelek, amikor nem árt az óvatosság. Mint Bécsi Tímea tájékoztatott, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (SZTMSZ) tagjai a belépéssel elfogadják a szervezet Etikai Kódexét, amelyben a csalás elutasításánál sokkal szigorúbb feltételeknek kell megfelelniük a tagvállalatoknak. - Már a taggá válás folyamata is előír egy átmeneti időt, ameddig a vállalatok "megfigyelt" státuszban vannak és a közgyűlés csak utána dönt a felvételről. Az esetleges problémákat az Etikai Bizottság hivatott kezelni. SZTMSZ tag cégek részéről fel sem merülhet, hogy munkavállalói oldalon pénzt kérjenek a szolgáltatásért. Érzésem szerint ez a legszigorúbb büntetést - kizárást vonna maga után - hangsúlyozta a szakember.

Előzze meg a bajt! - néhány jó tanács

Belföldi munkavállalás esetén érdemes tájékoztatást kérni a munkaerő-közvetítőről, a már említett munkaügyi központok, Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálaton kívül a területileg illetékes Cégbíróságtól is. Az, hogy az állást egy barát, egy családtag, vagy egy ismerős ajánlotta, önmagában még nem jelent garanciát. Fontos, hogy a munkaszerződés kiterjedjen a munkavállalás minden részletére, érdemes ezért a dokumentumot egy jogásszal is átnézetni. Gyanús viszont, ha a munkaerő-közvetítő sürgeti a papír aláírását.
Mire figyeljen külföldi tartózkodás alatt?
- Semmilyen körülmények között ne adja ki kezéből az útlevelet. Ha hivatalos ügyek intézéséhez szükség van rá, mindig legyen jelen. Ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy magánál tartsa az útlevelet, ez annak a jele, hogy nem tisztességesek a szándékai, ki akarja használni a hiszékenységét.
- Ha a munkáltató nem tartja be a munkaszerződésben leírtakat, vegye fel a kapcsolatot azzal, aki a munkát közvetítette. Ha nem történik semmilyen változás, joga van felbontani a szerződést.
- Ne fogadjon el ajándékot, szívességet. Ne kelljen senkinek sem "hálásnak" lennie és viszonozni azt.
- Telefonáljon haza rendszeresen, előre megbeszélt időpontban.
- Azonnal tájékoztassa az otthoniakat a tartózkodás során felmerült bármilyen rendkívüli változásról.
- Ha fogva tartották, eladták, vagy prostitúcióra kényszeríttették, minden körülmények között joga van a segítséghez és védelemhez, még akkor is, ha kisebb vétséget követett el (pl. fekete munka, illegális kint-tartózkodás, hamis iratok).
- Ha bajban van, ha ellopták, elvették az iratait, hívja fel a magyar nagykövetséget, a rendőrséget vagy a helyi segélyszervezeteket.
- Áldozatvédelmi segítségért külföldön is lehet a Fehér Gyűrű Alapítványhoz fordulni. (Forrás: ORFK)


Óvatosan kell kezelni azokat a külföldi állásajánlatokat, amelyeknél nem kérnek nyelvtudást. - Minden olyan hirdetés, amely nem tartalmaz cégnevet, vezetékes telefonszámot, konkrét elvárásokat a jelentkező végzettségét, gyakorlatát illetően, illetve a biztosított feltételeket illetően hiányos, már gyanús. Bizonyos weboldalak, illetve ingyenesen, percek alatt regisztrálható e-mail címmel hirdetők ajánlatait szintén érdemes óvatosan kezelni - hívja fel a figyelmet Szendrei Gergő. Hozzátette: a legfontosabb, hogy munkaközvetítésért senki ne fizessen előre és megfelelő nyelvtudás nélkül ne vágjon bele, és álljon rendelkezésre a szükséges indulótőke, ami még ha a munkaadó biztosítja is a szállást, több száz euró lehet.

Kiutazás előtt nem árt tájékozódni a munkavállalás és a kint tartózkodás feltételeiről. Érdemes minél többet megtudni az adott országról, városról, és összegyűjteni minél több címet a fogadó országban, ahová baj esetén segítségért lehet fordulni. A külföldi szállás címét, telefonszámát, és a munkáltató részletes adatait adjuk meg családtagjainknak, legközelebbi hozzátartozónknak, útlevelünk fénymásolatát pedig érdemes itthon hagyni. Jól jöhet, ha a Magyar Köztársaság helyi nagykövetségének telefonszámát magunkkal visszük, és teljes körű egészség- és balesetbiztosítást kötünk. Biztosítékként legyen legalább egy személy, akit rendszeresen felhívhatunk, és jelezhetjük neki, ha bajba kerültünk.

Ha mégis bekövetkezne a legrosszabb

A külföldön bajba jutott magyar állampolgárok a nagykövetségekhez, konzulátusokhoz fordulhatnak tanácsért, segítségért, de esetleges munkaügyi vitájukba a Külügyminisztérium nem avatkozhat be, hiszen mindenki egyénileg, szabadon dönthet arról, hogy hol kíván dolgozni - tájékoztatta lapunkat Pataki Eszter, a külügyi tárca sajtó főosztályának vezetője. Mint mondta, mivel a tárcának nincs joga beleavatkozni magánjogi szerződésekbe, a magyar munkavállalók hazajutásában sem tud közreműködni, erről minden munkavállalónak magának kell gondoskodnia.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk