Titkos kádertemetők, alámerülő sajtómunkások

Jó pár olyan szakma van, amely után nehéz a nyílt munkaerőpiac révén visszatérni a "rendes" foglalkoztatás világába. Ilyen a politikus, az újságíró, valamint a celeb. Ha valaki sokat szerepelt, mint fontos, népszerű körülrajongott - vagy szimplán csak ismert - ember, aztán hirtelen (mondjuk valamilyen súlyos botrány következtében) megbukott, akkor nincs könnyű dolga. Büntetőeljárás, korrupciógyanú, fegyelmi vizsgálat, vagy más kompromittáló dolog terhével a háta mögött eleve nem kapkodnak az ember után. Különösen, ha a kínos ügy fejleményei, stációi a tévé nyilvánossága előtt zajlanak. Senki nem választ szívesen beosztottnak olyat, aki a saját választókerületében, műsorában vagy szerkesztőségében épp csúfosan megbukott. Egy hétköznapi melóra pályázó közszereplőnél csak egy rosszabb van: a bukott közszereplő. Akinek már nincs befolyása, hatalma, népszerűsége, amellyel fellendíthetné a céget. Viszont jelentős kockázati tényező, akinek "ügye van." Ügye van a rendőrséggel, a közvéleménnyel, a pártjával. Szexbotrány, vesztegetés, családi problémák, alkohol- vagy drogfüggőség, szakmai csőd, lehet választani. Egy ilyen kellemetlen személyt nemigen fognak csak úgy alkalmazni. Egy bepiálva, betépve, beszívva nagyot alakító színész, humorista, publicista jópofa, (a politikusnál is megengedőbben kezelik ezt) egy irodában, hivatalban viszont nemigen tolerálják. A nyilvánosságiparból kiszorult emberek nemcsak hogy a rejtett munkaerőpiacon, de gyakran csak rejtett státuszba tudnak elhelyezkedni. Olyan állásba, ahol az illetőt az ügyfelek nem látják vagy hallják.

De nem kell ehhez igazából még botrányos múlt sem. E sorok írójának semmiféle büntetőjogi, etikai ügye nem volt, amikor tizenvalahány év után távozott az egyik nagy hazai médiacégtől. Illetve a főáramú, napi szintű politikai újságírásból. Mégis pontosan tudta, hogy csak a piaci szektorban (és annak is a nyilvános szereplést nemigen, illetve kevésbé igénylő háttérelemző, döntés-előkészítő, lektoráló, szöveggondozó, forráskutató, lapszemleíró dokumentumszerkesztő, stb. részében) "alámerülve" tud elhelyezkedni. A közszektorban akármilyen jelentéktelen pozícióra (irodista, irattáros, hivatalsegéd, adminisztrátor, dokumentátor, stb.) adna be CV-t, a kormányhivatal, önkormányzat, közmű, közszolgáltató személyzeti vezetőjének az első dolga volna a nevét beírni a Google keresősávjába. A többit az olvasó fantáziájára bízom. Még az is lehet, hogy azt gondolnák, hogy valami oknyomozó projekt részeként csak be akarok épülni. A rejtett munkaerőpiac még kevésbé ismert dimenziója: a titkos kádertemetők, ahová a kibukott politikusokat helyezik el (lásd még: ejtőernyősök.) A bukott, megszűnt pártok alkalmazottai arra panaszkodnak: nem tudnak nyílt úton elhelyezkedni. Nem merik pártmunkás-éveiket beírni a CV-be, mert az új kormány által kinevezett intézményvezetők és az állami megrendelésekre pályázó magáncégek nem tudják (vagy akarják) őket felvenni. Pintér Zsolt fejvadász ezzel kapcsolatos tanácsai: "A politikai tevékenység megemlítése érdekes probléma. Alapértelmezésben a párt- vagy társadalmi szervezeti tagság magánügy mindaddig, amíg nem sérti a munkáltató érdekeit. Természetesen, ha valamilyen társadalmi elfoglaltság csak úgy biztosítható, ha kizárólag a munkaidő bizonyos részében végezzük, úgy tanácsos ezt már az első interjú alkalmával megemlíteni. Aki el szeretné kerülni annak kifejtését, hogy a korábbi ifjúsági mozgalomban vagy valamilyen pártapparátusban milyen beosztásban vagy miért dolgozott, egyszerűen fogalmazzon így: "a helyi közigazgatási apparátusban dolgoztam" például előadóként, osztályvezetőként." (Eltitkoljuk a politikai múltat? Kisalföld, 2005. június 20.)

Lehet-e a hónap mémjéből a hónap dolgozója?

Mondhatnánk, hogy ez relatíve szűk kört érint. De már ez sem teljesen igaz. A közszereplés ugyanis sok tekintetben demokratizálódott. A hivatásos politikusok mellett egyre inkább ott vannak a szekértáboros kampányokban lelkesen nyüzsgő, akciózó félprofik és dilettánsok. A főállású sajtómunkásokkal konkurálni próbáló, a közösségi oldalakon, illetve más felületeken posztolgató bloggerek. Végül, de nem utolsósorban a jól fizetett megélhetési sztárok árnyékából mindinkább a reflektorfénybe kilépő, autodidakta celebek. A gomba módra szaporodó, újabb meg újabb kiadásban előadott tehetségkutató, vetélkedő, beugrató és reality produkciók hősei. Ez a populáció már jóval szélesebb. S ráadásul nagyságrendekkel komolyabb a fluktuáció. Százával, ezrével hullnak ki a rostán tizenöt perc hírnevet követően a tiszavirág életű közszereplők. Sztárjelöltek, akik csak arra voltak jók, hogy kiröhögje őket az ország. Műkedvelő politizálók, akiknek annyi sikerült, hogy a hónap mémjévé váljanak. Kommentbajnokok, blogmániások, betelefonálók és levélírók, fanatikus tüntetők, akiknek feltűnési vágyukban sikerült olyat mondani, hogy aztán ész nélkül határolódjon el tőlük mindenki. (Legelőször a kedvenc pártjuk.)

A tömegmédia és a tömegpolitika egyaránt populista. A minél magasabb nézettségre, támogatottságra pályázik. Ennek érdekében a hivatásos showmanjei, szónokai heccelik az embereket. Legyél minél bevállalósabb, mondjál egyre keményebbeket. Csakhogy ők profik. Akiket az különböztet meg az amatőröktől, hogy tudják hol a határ. Hogy mi az, ami még elmegy, s mit nem szabad bevállalni. A laikus közszereplő viszont csak utólag kap észbe, hogy talán nem volt annyira jó ötlet levetkőzni, véresszájú politikai beszédet mondani, netán a hírnév érdekében jogsértő dolgot tenni. Így aztán azt vehetik észre, hogy két szék közt a pad alá estek. A nyilvánosságba nem sikerült berobbanniuk, a rendszer először felfújta, aztán kipukkadásuk után a szemétbe köpte őket. A munkahelyükről pedig a botrányosnak tartott fellépésük miatt rúgták ki a szerencsétleneket. Utána kétségbeesetten próbálnak a hátsó bejáraton, surranópályán visszajutni a munka világába. A rejtett munkaerőpiac eme szegletének is egyik alrendszere a külföldi állás. Az odakozmált, kibukott, kiugrott vagy kirúgott pszeudoceleb az országot is elhagyja. Személyes vagy rokoni ismeretség által talál munkát odakinn, ahol nem ismerik, ahol nem látták azt a botrányos youtube-videót.

A rejtett munkaerőpiac szerepe pedig a jövőben csak nőni fog. Hirdetések által is nehéz elhelyezkedni. Aki pedig olyat javasol az álláskeresőnek, hogy a Munkaügyi Központon keresztül próbálkozzon, készüljön fel arra, hogy harsányan kiröhögik. A cikkíró soha életében nem volt regisztrált munkanélküli. Csak időnként, másokat kísérve lépte át ilyen központok küszöbét. De az elmúlt évtizedekben a családi-baráti körében, illetve újságíró, elemzői minőségében egyetlen emberrel sem találkozott, aki ezekről a központokról jó szót mondott volna. Olyannal meg végképp nem, aki ott jutott volna munkához (pláne kedvére való, végzettségéhez, tudásához illő foglalkozáshoz.) Mostanság pedig a képzettebbek végképp nagy ívben elkerülik az ilyen helyeket. Hacsak nem akarják, hogy megalázzák, illetve a regisztrációjuk törlésével fenyegetve próbálják a közmunkába őket. De ez már egy következő történet.
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Radarszint alatti HR-zóna - a rejtett munkaerőpiac titkai
2. oldal - Titkos kádertemetők, alámerülő sajtómunkások