Megjelent: 7 éve

Superman, az Elitek és Nép Őfelsége

Nemrég adta le az ATV a Bennfentesek című dokumentumfilmet. Tartalmát és célját röviden úgy foglalhatjuk össze: ki a felelős a 2008-ban kirobbant gazdasági válságért? (Aki elmulasztotta, március 23-án 20 óra 20-kor még bepótolhatja.) Ugyanaz tehát a kérdésfelvetés, mint a Válság a Wall Streeten c. politikai drámában. A válaszok azonban - mint az utóbbi filmnél e sorok írója kielemezte már - eltérőek. A megkérdőjelezhető objektivitású dokumentumfilmben a válságban érintett cégvezetők, brókerguruk, közhatalmi illetékesek vallanak - vagy éppen hallgatnak - szerepükről. HR-prizmán átszűrve is bőven van keresnivalónk a filmtéma apropóján. Vezető-kiválasztás, vezetés-és döntéselméleti filozófia, a "vezetettek", az ügyfelek tömeglélektana, illetve ezek történeti-szociológiai gyökerei. Meddig felelős a vezető? És honnan kezdődik annak a felelőssége, aki őt a posztjára állította? Cégeknél, bankoknál a kinevező a tulajdonos. Kormányok és közintézmények esetén viszont - közvetlenül vagy közvetve - a nép, a választópolgár az. A napi szintű közbeszédben uralkodó domináns narratívában egy sajátos kettős mérce figyelhető meg. A magánszektorban a hangadó kritikusok egyaránt bűnösnek gondolnak kinevezőket és kinevezetteket - banktulajokat és bankvezetőket. A politikában azonban csak a kinevezett ("a banktőkével lepaktáló gonosz politikus") sáros. Az őt pozícióba juttató választó csupán ártatlan áldozat. És nemcsak szavazóként vétlen, de erején felül költekező, jövedelméhez viszonyítva óriási hiteleket felvevő banki ügyfélként is az.

Ha objektivitásra törekedve kívánjuk elosztani a felelősséget, akkor mindenekelőtt kerülendő az általánosítás. Nincs olyan, hogy "a" bankok, "a" vezetők, "a" politikusok, "a" nép, "a" választók. Különböző pénzintézetek vannak, amelyek üzletpolitikája, ügyfél-tájékoztatási gyakorlata eltérő volt/lehetett. Meg különféle emberek, akik választóként, politikusként, felügyeleti vezetőként, illetve ügyfélként felelőtlen vagy felelős döntéseket hoztak. Voltak olyan emberek, városok, országok, cégek, amelyek a rövidtávon kedvezőbb, de hosszútávon rizikósabb devizahitelben adósodtak el, s voltak, akik a sok tekintetben fordított szituációt produkáló hazai valutában. S voltak olyanok is, akik egyáltalán nem (vagy csak alig) vettek fel hitelt. Bármennyire olcsónak és csábítónak látszott akkor, ők csak addig nyújtózkodtak, amíg a takarójuk ért. Mi több, betétesként pénzt vittek a bankba, s nem kivettek onnan. E cikk írója elemzőként és állampolgárként is azt tartja a legméltánytalanabbnak, hogy ezen felelős polgárokról a permanens devizahiteles-siratóének közepette alig esik szó, sőt. Nemhogy nem dicsérik, jutalmazzák őket, de az ő adóforintjaik és/vagy bankbetétjük, megtakarításaik terhére akarnak felelőtlen emberek kárain enyhíteni. Kétségtelen persze: az általánosítás tilalma mellett is vannak bizonyos tendenciák, tipikus reflexek, átlagattitűdök a válság ügyében.

Nyilvánvaló, hogy a bankrendszer jelentős hányada, illetve az akkor hivatalban lévő kormánypolitikusok, felügyeleti vezetők oroszlánrésze súlyosan elmarasztalható. Hogy ez jogilag melyiküknél mennyire bizonyítható, "peresíthető", az más kérdés. Na de itt van az egymillió dolláros kérdés. Meddig terjed egy bankvezető felelőssége? Hát egy cégvezetőé, boltvezetőé, kaszinóvezetőé? Az ugyebár paragrafusokban írva vagyon, miért felelnek ők a törvény előtt. De hát pont a válság bizonyította: nem lehet az élet minden jövőbeli rezdülésére, a piac összes esetleges változására törvényt írni. Nyilván valamennyi magánszektoros vezető elsősorban a tulajdonos érdekét nézi, hiszen attól függ az állása, megélhetése. Ám milyen határig köteles egy vezető a kötelező fogyasztóvédelmi előírásokon túl is az ügyfél érdekét nézni? Szóljon-e a bankfiók-igazgató, hogy bár a hitelfeltételi minimumnak papíron tán megfelel a kedves ügyfél, de nincs rá szüksége, és túl sokat vállal be? Az áruházi osztályvezető, hogy az a termék túl drága Önnek? A kaszinós teremfőnök, hogy ne játszd már el a fizetésedet, te balek! Ugyan melyik tulajdonos szereti az olyan üzletvezetőt, aki lebeszélni a pénzköltésről az ügyfelet? Miközben tudja, hogy a nála kevésbé gátlásos konkurencia rögtön lecsap a jól tejelő palimadárra. Bizonyos, hogy a pénzügyi szektor értékesítési részlegeinek helyi és középszintű vezetőire őrületes teljesítménykényszer-presszió nehezedett a hitelpiaci buborék fejfújási szakaszában. Eladni, eladni, bárkinek, bármi áron!

De a felsővezetők, a tulajdonoskör miért engedték ezt? Az őket ellenőrző közintézményi, kormányzati funkcionáriusok pedig miért néztek félre, hunytak szemet e fölött? (Tisztelet a kivételnek.) A legközkeletűbb magyarázat összeesküvés-elméleti. Politikusok, üzletemberek és bankárok öncélú, démoni gonoszságból és/vagy mohó pénzéhségből jól kitoltak a Zemberekkel. Akik semmiről nem tehetnek. A valóság azonban ennél - finoman szólva - árnyaltabb. Miért is fújódott ekkorára a hitelbuborék? A válságot megelőző évtizedben a relatív prosperitás, növekedés által generált optimista légkör uralkodott. A korábbi "neoliberális" korszak megszorításait, pénzügyi fegyelmét a '90-es évek végétől visszavonták, fellazították. Legjobb példája, állatorvosi lova ennek hazánk. Az első Orbán-kabinet eltörölte a Bokros-csomag népszerűtlen, "népnyúzó" intézkedéseit. Megszűnt a tandíj, újra térítésmentes lett a fogászati közellátás, ismét alanyi jogú a családi pótlék. Ezek önmagukban nem voltak jelentős költségvetési tételek. Sokkal nagyobb kockázatot jelentetett a lélektani folyamat, amit beindítottak. Minden, állam által bevezetett vagy helyreállított juttatás, kedvezmény tíz új igényt, követelést szült. Ami eszelős, demagóg ígéretdömpingbe kergette bele a politikai elitet. A 2002-es választásokat megnyerő szoclib koalíció már 13. havi nyugdíjat, béremelést osztogatott nyakló nélkül. A Fidesz pedig (immár ellenzéki pártként) nem kritizálta az őrületesre felugró jóléti kiadásokat. Mi több, "pszichikai bűnsegédként" további esztelen, teljesíthetetlen követelésekkel hajszolta tovább a kormányt ezen az úton. A 2006-os kampányban már a 14. havi nyugdíj bevezetésével és más jóléti ígéretekkel korteskedett Orbán Viktor.

Miért tették ezt a politikusok? Hát azért, mivel Magyarország Zrt. részvényesei, az őket kinevező, megválasztó emberek politikailag aktív többsége ezt várta és követelte tőlük. A '90-es évek népszerűtlen intézkedéseket meghozó kormányai, a Horn-és Antall-kabinet megbuktak. De Orbán Viktor is alulmaradt 2002-ben a populista licitben ráígérő Medgyessy Péterrel szemben. Az első pártkoalíció, amelynek a rendszerváltás óta először (és mostanáig egyetlenként) újra bizalmat adtak, a szoclib pártszövetség volt 2006-ban. Amely nem csak ész nélkül ígérgetett, de esztelen ígéreteit be is tartotta. És ma melyik párt a nyerő? Az, amelyik a rezsicsökkentéssel azt kampányolja: szavazz rám, és ez is, meg az is olcsóbb lesz. Az ellenzéki pártszövetség kormányfőjelöltje pedig igyekszik felzárkózni az elmebeteg ígéretversenyben. A magyar politikai vezetők úgy szocializálódtak, hogy az emberek (a Zemberek) belpolitikailag perdöntő részét nem érdekli, hogy az általa követelt árcsökkenés és/vagy béremelés, jóléti intézkedés mibe kerül, miből van, fenntartható-e, futja-e rá? Aki pedig népszerűtlent, ám szükségeset cselekszik, azt Nép Őfelsége megbünteti. Ha egy menedzser szembemegy a tulajdonoskör akaratával, a részvénytársasági közgyűlés előbb-utóbb leváltja. Itt a közgyűlés: maga a lakosság.

Hasonló folyamatok zajlottak le a szomszédos országok némelyikében, de szerte a nyugati világban is sok helyen. A politikusok tudták: újabb ígéretek már nem bevezethetőek, sőt a hatályos, élő juttatásoknak sincs már középtávon sem fedezete. Így hát (azzal párhuzamosan, hogy a jóléti közkiadásokat is hitelből finanszírozták) további "ingyenes" jótétemények helyett, azok pótlékaként, az általuk felügyelt pénzügyi szektoron át elkezdték kínálni a népnek az olcsó hitelt. Vigyétek, szinte ingyen van, a hülyének is megéri, hát még nektek! A bankok elkezdtek iszonyú tömegben, borzasztó rizikós kondíciókkal hitelállományt kitolni, az állam meg félrenézett. Most már mindenki okos, hogy szigorúbban kellett volna szabályozni, ellenőrizni. De hogyan? Az elsöprő népi támogatás és akarat ellenében? Belemehetünk annak latolgatásába, hogy egy, a 2008 ősze előttinél szigorúbb, kiterjedtebb és "büntetőbb" állami ellenőrzés vajon mennyire tudott volna gátat vetni a globális krízisnek. Az alternatív történeti narráció remek játék, de amennyiben a "Mi lett volna ha..." kérdését tesszük fel, akkor ne a folyamat végén, hanem a legelején kezdjük.

Mi lett volna, ha 2003-ban vagy 2005-ben, évekkel a válság előtt, a világgazdaság pénzbőségének csúcspontján, a devizahitel-aranykorban valamelyik, csúcsvezetői pozícióban, döntési helyzetben lévő személy alábbi javaslatot teszi: "Emberek, a hitelfelvételt drákóian meg kell szigorítani, a felelőtlenül begyorsított hitelezést le kell lassítani, a szabadjára engedett pénzkiáramlást muszáj jobban ellenőrizni. Mert - lássuk be - rengeteg magánember, önkormányzat, közintézmény és cég nem felel meg a biztonságos hitelfeltételeknek." Amilyen népszerű most - eső után köpönyeg - ez a felvetés, annyira gyűlölt lett volna akkor. Zsinórban jöttek volna a sajtótájékoztatók. Hogy most, amikor stabil és nagy a jólét, egyes felelőtlen személyek elvennék a Zemberektől az olcsó hitelt. A most olyannyira szembenálló populista tömegember és elitista bankember tökéletes szimbiózisban forrt össze akkoriban. A "nemzeti oldali" embertípus, aki jelenleg árpádsávos zászlót lengetve ordibál a bankok előtt, 2003-2005 körül is árpádsávost lengetett a polgári körös gyűléseken. Aztán, két lengetés között besétált az általa már akkor is olyannyira rühellt bankba, és felvette a hitelt. Ha megtagadták volna tőle, akkor azért ordibált volna a rendőrsorfal előtt, árpádsávossal a kezében. Hogy ezek a szemét Tudjukkik nem adnak nekem hitelt, és Tuggyukmiért nem adnak. Azért az nem kicsit vicces, hogy ezek az emberek, akik már akkor is önhitt mindentudással terjesztették betelefonálós műsorokban az összeesküvés-elméleteiket, hogy ők aztán tudják, ki irányítja a világot, simán bevették a devizahitelt. Beszéljünk magyarul: manapság, hogy már a hitelképeseknek se nagyon van hitel, nagyon trendi a szabályozás követelése. 8-10 éve, amikor boldog-boldogtalanhoz hozzávágták a pénzt, politikai öngyilkosság lett volna.

Ki mondta volna meg anno a bankba siető Magyar Embernek, hogy ne vedd fel a hitelt, mert nem bírod visszafizetni. Ki mondta volna meg neki, hogy ne cseréld a hatéves Swiftet új SX4-re, ne újítsd fel, cseréld le a kéglit több-vagy sokmillióért, mert nem telik rá. Hogy ne élj jobban, mint négy éve. Ki? Gyurcsány és a szoclib koalíció, akik pont annak köszönhetően nyertek 2006-ban, hogy a Zemberek a devizahitelnek köszönhetően jobban éltek, mint négy éve? A Fidesz-politikusok, akik polgármesterként tudatosan és cinikusan eladósodásra játszottak? A "hagyományőrző" neonácik, akik az általuk bőszen lezsidózott bank nyújtotta hitelből vették sokmilliós motorkerékpárjukat és a halálfejes bukósisakot? Az LMP-előfutár, globalizációkritikus újbalosok, akik hisztérikusan tiltakoztak az ugyancsak fedezetlen hitelből működtetett jóléti állam korlátozása ellen? Ki is az, (a nép jelentős részét is beleértve) aki nem volt benne ebben a tébolyban? Ezzel a szabályzósdival tehát az a baj, hogy korábban, az olcsó hitel idején, (amikor még tán ért volna valamit), ugyanolyan elutasított lett volna, mint a legdurvább neoliberális megszorítás, így a bankok, a nép és a populista óriáskoalíció teljes egységben hiúsította volna meg. Most pedig már (amikor épp az a gond, hogy az se mer hitelt nyújtani/felvenni, akinek lehetne) hajítófát se ér. (Mintha a vízi hullát pofoznánk fel pedagógiai célzattal, hogy minek ment mélyvízbe, ha nem tud úszni?)

Diktatúrában még csak-csak mondható, hogy a nép ártatlan, hisz nem ő dönt, ki kormányozzon. (Bár a történelemből jól tudjuk azt is: hosszabban egy diktatúra sem tartható fenn valamiféle népi tömegbázis vagy kollaboráció nélkül.) Demokráciában azonban a vezetői felhatalmazást szabad választáson megadó nép nem tárhatja szét kezeit, és mutogathat bűnbakul a hatalomra. Az ország jelenlegi helyzete nem csupán a politikai elit állapotát, de a lakosság politikai kultúrájának minőségét is tükrözi. A politika krémje pedig a maga jól felfogott érdekében kerüli is, hogy a társadalmi-állampolgári felelősségre rámutasson. A válság után a politika a bankárokra és brókerekre irányította a nép dühét. A bankrendszer meg is bűnhődött azért, hogy belement a hitelpiaci hazárdjátékba. Különadókkal sújtották, a bankellenes légkörben egyre nehezebb, sőt veszélyesebb (bankok elleni fenyegetések, rongálások, bankrobbantás, ésatöbbi) működnie. A jelenlegi politikai vezetésnek azonban a nép felelőssége mellett a sajátját is sikerült elkennie.

Mindezt azzal a cinikus recepttel, hogy a politika-és elitellenességet maga a politikai elit gerjeszti. A Centrális Erőtér úgy véli, hogy vezetője nem egyéb, mint Superman, szemben az Elitekkel. Azok, akik egy teljesítmény-és versenyközpontú országirányítás hívei, kétségbeesetten tapasztalják: a parasztvakító demagógia sikere óriási. Bizonyos tömegek egyenesen megkövetelik az alanyi jogú vakságot, hogy ne kelljen szembenézni semmivel. A tömegdemokráciának már a neve is determinálja, hogy ez az uralomforma nem minőség-, hanem mennyiségközpontú. A piaci alapú munka és üzlet világa a meritokrácián, az elitista érdemelvűségen alapszik. Ha valaki előre akar jutni, profitot akar szerezni, vezető akar lenni, akkor valamilyen teljesítményt kell felmutatnia. Egy multinacionális cégnél még a legalacsonyabb rangú dolgozótól is elvárják, hogy minimális önállóságot, kreativitást, problémaérzékenységet tanúsítson. A politikában ez nem elvárás, sőt: minél nagyobbra püffed egy tömegpárt, annál inkább vonzza magához a tehetségtelen, buta embereket. A zászlólengető, frusztrált ostobákat, akiknek soha semmi nem sikerült. Akik, mivel többen vannak, mint a tehetségesek, szavazatukkal bosszút állhatnak másokon a saját ostobaságukért. De akkor mit csináljuk? Váltsuk le a népet? Természetesen nem. Azt úgysem lehet, és nem is szabad. Nemcsak elvi okokból. A diktatúra, az autokrácia, mint válságkezelő terápia előbb-utóbb nagyobb kárt okoz, mint a betegség, amire felírták. Inkább egy tanulási folyamatnak kell beindulnia. Még a legbutább ember is képes arra, hogy tanuljon. Arra, hogy ha nem is okossá, de legalább kevésbé butává váljon. Ennek feltétele viszont annak elfogadása, hogy a téves döntések következményeit nemcsak a vezetőknek, a fejeseknek, de az őket kinevező Nép Őfelségének is viselnie kell.
  • 2021.05.25HBLF Nemzetközi XMentor Program 4. Kick-off esemény 2021. májusában a HBLF szervezésében negyedszerre indul el díjnyertes Nemzetközi XMentor Programunk, a legbefolyásosabb magyar üzleti vezető nők és nemzetközi mentorok támogatásával. A 2017-ben indult, szervezetek és szektorok közötti programot a női vezetők támogatására hoztuk létre és immár angol és magyar nyelven is elérhető! Open Spotlight Award díjat nyert programunk az út elején járó és már úton lévő női vezetők személyes és szakmai fejlődését támogatja. Nemzetközi, befolyásos és elismert mentor hálózatunkon keresztül a mentoráltak számára vállalatok és szervezetek közötti tudás- és tapasztalatmegosztást biztosítunk, emellett önismereti és szakmai fejlődést, valamint a kapcsolatrendszer bővülését. Részletek Jegyek
  • 2021.05.28Vegyen részt Ön is az EU Sokszínűségi Hónapján! Az Európai Sokszínűségi Hónap az Európai Unió egészében felhívja a figyelmet a munkahelyeken és a társadalmon belül a sokszínűség és a befogadás fontosságára. Elismeri a szervezetek arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a munkahelyeken előmozdítsák a sokszínűséget és befogadó munkakörnyezetet alakítsanak ki. Az Európai Bizottság jogalkotási intézkedések révén hosszú ideje elkötelezetten támogatja a sokszínűség és a befogadás előmozdítását, valamint a megkülönböztetés elleni küzdelmet. Az említett intézkedések hozzájárultak az egyenlőség javításához, és emberek milliói számára tették lehetővé, hogy a lehető legjobban kibontakoztathassák a bennük rejlő lehetőségeket. Az EU Sokszínűségi Karta Magyarország - az EU kizárólagos partnerszervezeteként Magyarországon - szeretettel invitál meg mindenkit az EU Sokszínűségi Hónap ingyenes eseményeire. Részletek Jegyek
  • 2021.06.07 Munkavédelmi technikus Munkavédelmi technikusra lehet szüksége minden olyan cégnek, amelynél kiemelten fontos a munkahelyi egészség és biztonság megvalósítása. A Munkavédelmi technikus ugyanis elősegíti a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzését, valamint a munkavédelemre fordított költségek optimalizálást. Támogatja a munkáltatót a munkavédelmi kötelezettségek teljesítésében, ezzel hozzájárul a mulasztások és szabályszegések hátrányos személyi és anyagi következményeinek elkerüléséhez Részletek Jegyek
  • 2021.06.19Agilis Transformáció Leader képzés online, videokonferenciás Hazánkban egyre több és több vállalat lép az agilis átalakulás útjára, így felértékelődik az agilis transzformációt vezető szakemberek jelentősége. Az Agile Transformation Leader egy olyan szervezetfejlesztő szakember, aki felkészíti és végig kíséri az agilis átalakulás útján a vállalatot. Ügyfél-fókuszt, Design Thinking szemléletet hoz be, vezetőket coachol, csapatokat mentorál, miközben pozitív, felhatalmazó légkört teremt a szervezeten belül. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
"Megszűnjön ez a katasztrófafilmhez hasonló rémálom" - 5 téma, ami motiválja a munkavállalókat a covid egy éve után

"Hogy jobban megbecsüljön, tiszteljen a munkáltatóm. Nagyobb erkölcsi megbecsülés, legalább néha egy kis dicséret, biztatás" - többek között erre... Teljes cikk

Mikor van létjogosultsága az alapjövedelemnek?

Bár az alapjövedelem bevezetésének ötlete évre évre erősödő üzenet a politikacsinálók kommunikációjában, a közelmúltig csak homályos,... Teljes cikk

Aki válaszol: Somogyi András, a magyarországi Bosch csoport és az Adria régió humán erőforrás igazgatója

HR Szubjektív rovatunkban Somogyi András válaszol Fluck Benedek (MVM Csoport) kérdésére: Hatott-e a környezet változása a Bosch közösségépítési... Teljes cikk