kapubanner for mobile

Szükség van-e vállalati trénerekre?

Semmit sem ér az elméleti tudás, ha kritikus helyzetben, például egy konfliktus esetén nem alkalmazzák a módszertant. A vállalati belső trénernek a tudás átadása mellett ugyanolyan fontos feladata, hogy megmutassa az elmélet és a valódi szituációk összefüggéseit, ezáltal pedig rávezessen a tudás megfelelő alkalmazására.

Bármilyen munkakörben is dolgozzon valaki, a munkához szükséges szakmai tudáson kívül mindig szükség van kommunikációs kompetenciákra is. Állandóan kapcsolatba kell lépni, vagy kapcsolatot fenntartani más emberekkel. Egy mai vállalatnál sokrétű kommunikációs kapcsolatokra van szükség a hatékony működéshez és sikerhez. Tehát nemcsak az új emberekkel (értékesítők, kereskedők, ügyfélszolgálat, vezetők) való kommunikációról van szó, hanem a cégen belüli munkatársakkal fenntartott viszonyról is.

A sok emberi kapcsolat, a közös feladatvégzések magától értetődően magukban hordozzák a konfliktusok létrejöttét. A különböző személyiségű, értékrendű, különböző világképpel rendelkező kollégák máshogy látják a körülöttük lévő történéseket. Az egymás felé irányuló kommunikáció stílusa a motivációt alakíthatja pozitív vagy negatív irányba attól függően, hogy a szervezet milyen vezetői stílussal, kultúrával rendelkezik. A konfliktusok, a motiváció negatív változása a stresszhelyzetet növeli a munkatársakban, így magában a szervezetben is.

A vállalati közegben jelen lévő stressz kihat az objektív gondolkodásmódra és a kommunikációra, az emberi kapcsolatokra, a szakmai tudásra és kreativitásra. Azaz a munkavállalók szinte minden képességére, készségére, sőt még az egészségére is hatást gyakorol. A vállalat és az egyén eredményességén is mérhetőek a jelei.

A munkavállalók egy része sok esetben nagyon precíz, jó elméletekkel rendelkezik a konfliktuskezelés, az asszertív kommunikáció, a nonverbális kommunikáció, a személyiséganalízisek, a motiváció, és egyéb vezetéstechnikai megoldások területén. Az elméleti tudással tehát nincsen probléma, mégis, mikor konfliktus lép fel egy ügyféllel vagy munkatárssal való viszonyban, elmarad a kreatív megoldáskeresés, és a kölcsönös tiszteletre épülő asszertív kommunikáció: a munkavállaló személyiségéből adódó stratégiát alkalmazva halad tovább. Semmit nem ér az elméleti tudás - például az asszertív kommunikációról -, ha egy konfliktus helyzetben nem alkalmazzák.

A vállalati belső tréner az ilyen helyzetekben tud támogatást adni a szervezetnek, a vállalat munkatársainak, vezetőinek. Előhozhatja a fejlődési igényt a szervezet résztvevőiben, megtaníthat technikákra, megmutathatja az összefüggéseket a szétválasztott tudásanyag és a valódi szituációk között, rávezethet arra, hogyan lehet a stresszt kezelni, és ezáltal a képességeket a meglévő szinten tartani. Egy jó tréner egyszerre tud hiteles, empatikus, meggyőző és bizalomkeltő lenni, valamint képes motiválni. A trénernek a szakmai anyagokat kivéve nemcsak az a feladata, hogy az elméleti tudásanyagot direkt módon adja át, hanem az, hogy a tudásanyagot integrálja a tréneri eszközökkel, és saját személyiségével a munkatársakba, azaz rávezesse őket a megfelelő alkalmazásra.

Mérhető-e a belső tréner hasznossága?

Mérni lehet, hogy milyen kapacitások rejlenek az egyénben, a csoportban, és milyen változások jelentkeznek, ha a munkatársak megtanulják kezelni például a stresszt, vagy javul a kommunikációjuk, ezáltal pedig pontosabb, motiváltabb, együttműködőbb munkát végezhetnek. Ezzel elkerülhető, hogy újabb toborzásra kerüljön sor, vagy lecseréljék a meglévő embereket.

Megtanulható?

Sok összetevője van egy tréner fejlesztésének. A képzésnek az önismerettel kell kezdődnie, a személyisége, és a fejlődési képessége meghatározó lehet a tréneri alkalmassághoz. Tréner az lehet, aki képes, és akar is tanulni. Természetesen egyes területeken szükség van szakmai tapasztalatra is, de az emberi kapcsolatteremtés is fontos része a munkának. Lehet vezetőkből vagy HR munkatársakból is jó tréner, és más területen dolgozók is kiváló trénerré lehetnek, ha elég elszántak.

Matkovics István - tréner, coach
Vista Verde Bt.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért nem beszélünk róla? A klimax néma terhe a női vezetőknél

A vezetői pozícióban lévő nők helyzete a klimax idején olyan összetett szervezeti kérdés, amelyről meglepően keveset beszélünk, noha szinte... Teljes cikk

Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett

A hazai munkaerőhiány egyik legnagyobb tartaléka a megváltozott munkaképességű emberek több tízezres csoportja, akiknek foglalkoztatási aránya már... Teljes cikk

Ki kell tenni a büdös halat - nem csak a csillámpónit - az asztalra

Ha a gyerekünknek azt tanácsolnánk, hogy ne maradjon egy munkahelyen a bánásmód miatt, mi magunk miért nem lépünk? Egy munkaviszony akkor jó igazán,... Teljes cikk