kapubanner for mobile
Szerző: Szarka Dóra
Megjelent: 10 éve

Társadalmi vállalkozók - újfajta célok, újfajta értékek

"„Te magad légy a változás, amit a világban látni szeretnél!" - hanzik el mostanában egyre többször Mahatma Gandhi mondata. E gondolat kezd beszivárogni a gazdasági szektorba is, megváltoztatva a szervezetek törekvéseit. A társadalmi vállalkozások különlegessége éppen az, hogy esetükben a közjó megvalósítása, a társadalmi problémák megoldása, a világ élhetővé tétele alapvető és követendő küldetésnek számít. Cikkünkben néhány sikeres magyar társadalmi vállalkozót mutatunk be.

images

A társadalmi vállalkozás (social enterpreneurship, SE) kifejezés az utóbbi években kezdett el nagyobb teret betölteni a tudományos nyilvánosság körében. Ugyan korábban is voltak szociálisan érzékeny, a közjó megvalósítására törekvő vállalkozók, azonban ekkora szakmai érdeklődésre nem tettek szert, mint manapság.


Küldetés: a közjó megteremtése



A társadalmi vállalkozók soraiba azon szervezetek tartoznak, amelyek a közjó érdekében, társadalmi problémákat megoldva szeretnének egy jobb világot, élhetőbb környezetet kialakítani. A társadalmi vállalkozás jellemző területei közé tartozik többek között a munkaerő-piaci esélyteremtés és a marginalizált csoportok társadalmi részvételének erősítése is. Az elmélet hirdetői szerint nemcsak az állam és intézményei képesek és hivatottak a társadalom és benne az emberek életének jobbá varázsolására, hanem - ha elköteleződés van rá - piaci logika alapján működő, hatékonyan szervezett termeléssel, szolgáltatással, marketingtevékenységgel és értékesítéssel rendelkező, innovációt szem előtt tartó, nem állami kézben lévő szervezetek is.


Nonprofitok "leányai"



Sok esetben nonprofit szervezetek hoznak létre társadalmi vállalkozást annak érdekében, hogy pénzügyi forrást biztosítsanak a küldetésükhöz illeszkedő programjaik megvalósításához. Így az üzleti tevékenyéggel elősegítik a szervezet pénzügyi stabilitását, csökkentik az állami vagy EU-s támogatásoktól való függést, illetve a nonprofit társaság eredeti küldetésének megvalósításához is hozzájárulhatnak. A források saját erőből való megteremtése előrelépést jelenthet a nonprofit szervezetek (például alapítványok, egyesületek) számára. Egyes vélekedések szerint azonban csakis azon nonprofit szervezetek számára ajánlott társadalmi vállalkozást beindítani, amelyek megfelelő kitartással, szakértelemmel képesek irányítani egy piaci alapon működő, kockázatos tevékenységet.


Üzleti vállalkozás vs. társadalmi vállalkozás



Az üzleti és társadalmi vállalkozások között az alapvető különbség abban ragadható meg, hogy a társadalmi vállalkozók küldetése szociális területet érint, és termékükkel, szolgáltatásukkal alapvetően társadalmi probléma megoldását hivatottak elősegíteni. A szociális küldetésen felül a társadalmi vállalkozások jellegzetessége, hogy alapítóik a profit növelése mellett a társadalmi értékek megtartására, gyarapítására is törekszenek. Egy adott társadalmi probléma megoldására elkötelezett társadalmi vállalkozás folyamatos innovációval és szervezeti tanulással új, szociális kérdést feloldó lehetőségek kidolgozásán fáradozik.

Ezen szervezeti forma elkötelezett híveinek víziójában a társadalmi vállakozás az előremutató társadalmi változások motorjaként jelenik meg, amelynek véleményük szerint a jövőben kardinális szerepe lehet a társadalmi rendszerek gyökeres átalakításában, jobbá tételében, és így a világ pozitív irányba történő megreformálásában. Kevésbe elrugaszkodva a realitás talajától, a világmegváltó célkitűzésekben azonban nem kételkedve, nézzünk néhány magyar példát ezen viszonylag új és kevésbé ismert szervezeti formára.


Munkahely és otthon egy helyen



A Csömörön működő rehabilitációs központ két nagyobb szervezetből áll: a munkalehetőséget nyújtó Összefogás Rehabilitációs Nonprofit Közhasznú Kht.-ből, valamint a gondozottak részére intézményi elhelyezést biztosító Egyenlő Esélyekért Alapítványból. A csömöri telephelyen közel háromszáz, az ország más telephelyein további 314 főt foglalkoztat. A súlyos szellemi és más fogyatékkal élő dolgozók gyertyaöntő, kertészeti, varró, szövő, takarító, ipari összeszerelő, karbantartó és állattenyésztéssel kapcsolatos tevékenyéségeket végeznek. Az Egyenlő Esélyekért Alapítvány pedig több mint száz gondozottnak ad otthont.


Szemétből táska



A Plastenka manufaktúra egyedi tervezésű, kézzel készített táskákat gyárt. Az eco-social dizájnnak megfelelően megálmodott és kivitelezett laptoptartók, futárzsákok, pénztárcák és övtáskák a környező szórakozóhelyekről származó hulladék nejlonból, vagyis újrahasznosított alapanyagokból születnek meg. A laptoptáskák például használt, hőkezelt nejlonzacskókból készülnek, a biciklis futárok által előszeretetten használt zsákokat pedig reklámponyvával bélelik.


Kettő az egyben



Az Ízlelő Családbarát étterem a Kék Madár Alapítvány által működtetett társadalmi vállalkozás. A cég 2007-ben történő alapításával az alapítvány megvalósította a küldetésében vállalt feladatait - miszerint segíti a hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő emberek társadalmi beilleszkedését - és ezzel párhuzamosan növelte a szervezet önfenntartó képességét. Ugyanis a veszprémi étteremben mozgásukban, hallásukban és értelmükben akadályozott munkatársak dolgoznak, így a fogyatékkal élők munkaerő-piaci elhelyezkedésének javításán felül a szervezet gazdaság stabilitásának megvalósításához is hozzájárul az Ízlelő étterem.


Farmer újrahasznosítva



A Réthy Fashion használt, kidobásra szánt farmeranyagokból állít elő női ruházati termékeket. Az egyedi tervezésű, divatos ruhadarabokat szociális foglalkoztatás keretein belül készítik el a dolgozók, akiknek feladatai közé a szabáson és varráson kívül az újrahasznosításra összegyűjtött farmeranyagok tiszítása és feldolgozása is hozzá tartozik. Az alapító dizájner a megunt, elhasznált ruhákat újratervezve és újraszabva hoz létre új, tetszetős és egyben hordható ruhákat, elősegítve ezzel a tudatos vásárlás intézményét az öltözködés területén is - ugyanis a kidobott farmer anyagok nagy része még használható, csupán a régi funkcióját nem tudja betölteni.


Megváltozott munkaképességű munkavállalók reintegrálása



A Napra Forgó Kht. a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő, főleg megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci (re)integrációját támogató társadalmi vállalkozás. Az integrált foglalkoztatási rehabilitációra szakosodott céget 2000-ben alapította hat magánszemély és a Szép Jelen Alapítvány azzal a céllal, hogy piaci feltételek között, saját bevételeiből, munkájából fenntartva a vállalatot, segítséget nyújtson megváltozott munkaképességük miatt a munka világában kiszolgáltatott helyzetben lévő embereknek. 2007-ben a Napra Forgó Kht. kapta "Az év HR csapata" különdíját (melyről a HR Portal is beszámolt).


Magyar technológia



A Retextil Manufaktúra háztartási textilhulladékokból egyszerű eljárásokat (vagyis szövés, fonás, hurkolás technikáját) alkalmazva retextil fonalat, majd abból lakberendezési tárgyakat és divattermékeket készít. A retextil technológia egy magyar fejlesztés, amely egy komplex foglalkoztatási és termelési rendszert foglal magába: a megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő embereknek segít visszatérni a munka világába. A Pécs belvárosában található bemutató- és munkateremben igazi közösség kovácsolódott az évek során.

A jövőben várhatóan nő a társadalmi vállalkozók száma hazánkban is. Az Európai Unió ezt elősegítő programját 2014. január 16-17.-én tartották Strasbourgban Social Enterpreneurs: Have your say! (Társadalmi vállalkozók: Szóljanak hozzá Önök is!) címmel. Az interaktív rendezvényt az Európai Bizottság, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és a franciaországi Strasbourg városa szervezte. Az esemény célja a társadalmi vállalkozók jó gyakorlatának a nyilvánosság előtt való megosztása volt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk