Utánfutó vagy Úttörő a HR az Ön cégében? Hallja az idők szavát?
Óriási nyomás nehezedik napjainkban sok vállalkozásra: a jelenlegi gazdasági környezetben kell vezényelniük a gyors átalakulást, hogy a generatív AI korszakában is versenyképesek maradjanak. Eközben pedig, főként azokon a piacokon, ahol a humán tőke kritikus, arra kényszerülnek, hogy céljaikat az ideálisnál kevesebb emberrel érjék el. Ebben a helyzetben a tehetségek megtartása fontosabb, mint valaha. Ehhez azonban a HR területén a folyamatok átértékelésére és komoly változások bevezetésére van szükség – állapítja meg NextGen HR elemzésében a KPMG.
A KPMG elemzése szerint a globális munkaerő 40 százaléka fontolgatja azt, hogy idén elhagyja munkahelyét. A vezérigazgatók 71 százaléka egyetért azzal, hogy a tehetségek megtartása kihívást jelent. Ebben a piaci helyzetben a HR-csapatoknak két fontos feladata van:
- megtalálni a cégen belül értékes, de hezitáló munkatársakat, és
- a szervezetben maradásra ösztönözni őket, illetve hatékonyan toborozni további tehetségeket.
A munkavállalók már jó ideje nem csak a fizetést nézik munkahelyük kiválasztásánál. Fontos szempont lett például a fentarthatósági értékek képviselete vagy a munka és magánélet egyensúlya. A dolgozók szeretnék megbecsülve, biztonságban érezni magukat, és igénylik a fejlődés lehetőségét, az elismerést, a kellemes munkakörnyezetet.
Az emberi erőforrásokkal kapcsolatos kihívások miatt a KPMG kutatása szerint a humánerőforrás vezetők 61 százaléka változtat a munkavállalói értékajánlaton.
AI: ahol tud segít
Egyértelmű, hogy a szervezetek stratégiájában az AI alapmodellek fontos szerepet játszanak majd a következő 3-5 évben. A globális vezetők 98 százaléka egyetért ezzel. A KPMG szerint a HR-funkcióknak alkalmazkodniuk kell, és a generatív AI-t is segítségül kell hívniuk, hogy megőrizzék a cég üzleti teljesítményeit és pozícióit a piacon.
„A technológia mindenképpen fontos szerepet játszik a folyamatokban. A mesterséges intelligencia komoly segítség például az önéletrajzok átválogatásában, a legjobb jelöltek kiválasztásában, de még akár az olyan egyszerű, de időigényes feladatokban is, mint az egyénre szabott válasz e-mailek generálása. A gépi tanulás révén a korábbi adatok alapján pontosabb előrejelzések készülhetnek az alkalmazottak várható lemorzsolódásáról vagy teljesítményéről, mint eddig bármikor. A generatív AI segít válaszokat adni a munkavállalók gyakori kérdéseire. A HR akár a munkaköri leírások elkészítésében is számíthat az AI-ra” – állítja Halász Erika, a KPMG Stratégiai és Működés fejlesztési üzleti tanácsadási terület vezetője.
Utánfutók, Gyakorlók és Úttörők a HR világában
A KPMG felmérése szerint a humánerőforrás igazgatók 60 százaléka a következő két-három évben megváltoztatja a HR működési modelljét. A vezetőknek a teljes modell kialakítását át kell gondolniuk, hogy teljes mértékben kiaknázhassák a technológia előnyeit. Ennek érdekében a szervezetek 53 százaléka új analitikai platformokba fektet be a HR-funkcióikon belül.
A vállalatok természetesen különböző fejlettségi szakaszban vannak az említett kihívások kezelése terén. A KPMG három típust különböztet meg: az Utánfutókat, a Gyakorlókat és az Úttörőket.
- Az Utánfutók esetében a felsővezetés még nem igazán hallotta meg az idők szavát az emberi erőforrás menedzsment kortárs kérdéseit illetően. A felhőalapú technológiát rosszul vezették be, és a folyamatokat nem szabványosították az egész vállalaton belül. A toborzási, tehetségkutatási funkciók adminisztratív jellegűek, kevés hozzáadott értékkel. A HR és a munkavállalók között valószínűleg sok manuális interakció zajlik, nagyon egyszerű HR-adatokkal és jelentésekkel. Mindez leginkább a kormányzati, illetve közszférára, biztosítási brókerekre, kis építési társaságokra, kisvállalkozásokra jellemző.
- A Gyakorlóknál már sikeresen bevezették a felhőalapú technológiát, széles körben összehangolt, szabványosított folyamatokkal dolgoznak. Kialakultak olyan jól finanszírozott és hatékony talent támogató csoportok, amelyek innovációval egészítik ki a technikai segítségnyújtást, az értékelést és egyebeket. A vezetők számára fontos az emberi erőforrásokkal kapcsolatos menetrend és a toborzási funkció kapcsolódik a szélesebb körű szervezeti stratégiához. Hatékony szolgáltatásmenedzsment működik, jó operatív jelentéstételi lehetőséggel. A Gyakorlók között megtalálhatók multinacionális vállalatok, nagy pénzügyi szolgáltató cégek és bankok is.
- Az Úttörőknél már az összes back office folyamat szabványosított és egyetlen helyen keresztül elérhető. A központosított GBS (Globális üzleti szolgáltatások) funkció reagál az üzleti igényekre és a vezető technológiák által lehetővé tett legjobb élményt nyújtó kultúrában képzett. A HR és egyéb vállalati funkciók egy jövőkép és egy stratégia alapján, zökkenőmentesen működnek együtt. Ezt a szakaszt jellemzően az IT/GBS vezeti, és a HR hatáskörén kívül esik, mivel a szolgáltatásokat egy központosított támogatási funkció révén kell biztosítani.
Úttörőnek lenni
„A HR úgynevezett Úttörői élen járnak a kihívások kezelésében: a jelenlegi piaci nyomásra válaszul a jövőbe tekintenek, bátran újragondolják a korábbi funkciókat. Az embereket helyezik a középpontba, hogy digitálisan támogatott és társadalmilag felelős ambíciókat valósítsanak meg – példát mutatnak, és a helyes irányba navigálnak” – magyarázza Halász Erika.
- Olyan integrált és egymást erősítő képességekre összpontosítanak, mint a munkavállalói élmény, az adatok és elemzések, a munkaerő-formálás, a digitális HR és a tanulás.
- Hatékonyabb és eredményesebb HR funkciókat építenek ki, hogy a hagyományos toborzáson, bérszámfejtésen és elkötelezettségen túlmenően stratégiai hozzáadott értéket teremtsenek a szervezetük számára. Túllépnek az egyszerű technológiai fejlődésen, a digitális technológiát integrálják, hogy rendkívül vonzó munkakörnyezetet hozzanak létre.
- Az üzleti kérdések megválaszolására a kapcsolati analitikát, az emberi szociális hálózatok tudományát használják.
- Szintet lépnek a készségek elosztásában, hogy jobb módszert találjanak a tehetségek áramoltatására.
- Szerepet vállalnak a szervezeti cél meghatározásában és megvalósításában, az ESG-célok felkarolásában és az embereik bevonásában a nettó zéró stratégiába.
„A magyarországi KPMG-nél a célok meghatározása megtörtént, a saját tanulmányunkkal összemérhető a HR keretrendszere. Ugyanakkor a folyamatok digitalizálásában még nekünk is fejlődnünk kell” – adott helyzetjelentést az úttörő szerepről Erős Zita, a KPMG HR igazgatója.
A KPMG szerint a HR-terület jelenlegi és jövőbeli kihívásaira leginkább a cégen belüli adatok alapján digitálisan feldolgozott és meghozott döntések adhatnak választ. A toborzás, a tehetség kiteljesítése, a motiváció, az alkalmazottak megtartása ma már mind kezelhető a cégen belüli, digitálisan megalapozott kampányokkal.
kép: freepik
- 2024.10.10Pannon Munkajogi Akadémia Programunkat az on-line térben tervezzük megvalósítani, ezzel is támogatva a hatékony idő kihasználását. Előadás-sorozatunk célja, hogy egy-egy munkajogi területet részletesebben is bemutassunk, lehetőséget teremtve a joggyakorlat alkalmazásának megismerésére. Részletek Jegyek
- 2024.10.112024.10.11– 12.12 Díjmentes Vezetői Egynapos programok Díjmentes Vezetői Egynapos programsorozatunkat a nagy érdeklődésre való tekintettel folytatjuk. Képzéseinken szemléletet, azonnal alkalmazható tudást adunk, módszereket és gyakorlatok próbálhatnak ki a résztvevők, mindezt teljesen díjmentesen. A nyílt programokat olyan vezetőknek, munkavállalóknak ajánljuk, akik szeretnék bővíteni tudásukat és látásmódjukat. A képzések különlegessége, hogy bármelyik téma vállalati képzés formájában is megvalósítható, melyre támogatás igényelhető a GINOP PLUSZ-3.2.1-21 pályázati alapból. Pályázati forródrót: +36 20 338 3808 Részletek Jegyek
- 2024.11.13Mérlegen a hibrid munkavégzés - Trendek és vállalati jó gyakorlatok a távmunka új korszakában Az esemény célja, hogy összehozza a különböző iparágak vezetőit, legjobb vállalati gyakorlatait, hogy megosszák gondolataikat és megvitassák a rugalmas foglalkoztatás jövőjét és annak vállalati kultúrákra gyakorolt hatásait, úgy mint a távmunka transzformációja, új innovációk és a mesterséges intelligencia hatásai, munkavállalói preferenciák, jogi megoldások, hatékonysági kérdések távolról, valamint vezetői kihívások és vállalati stratégiák a hibrid munka világában. Részletek Jegyek
- 2024.11.21Pannon HR Konferencia Debrecen Lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg. Részletek Jegyek
Megugrott ugyan a generatív AI-val kapcsolatos álláshirdetések száma, de még mindig csak a globális álláshirdetések 0,3%-át tették ki. Teljes cikk
A dolgozókat is megosztja a mesterséges intelligencia használata. Egyesek tartanak tőle, mások megbíznak benne, de vannak olyanok is, akik kezdenek... Teljes cikk
Az elmúlt évtizedek alapján világosan látszik, hogy azok a cégek versenyképesek, amelyek gyorsan adaptálódnak a technológiai környezet... Teljes cikk
- Több mint száz vállalat írta alá a mesterséges intelligenciáról szóló uniós paktumot 2 hete
- A legtöbb cégnek még nincs valódi koncepciója az AI használatáról 2 hete
- Kutatás: a digitalizáció kifehéríti a kkv-szektort 2 hete
- Hiába az AI térnyerése, az emberi készségek még mindig keresettebbek 2 hete
- Nem szeretnék olyan munkát, ami nem érdekel délután 5 óra után 2 hete
- Ezek a dolgozók idegenkednek legjobban az AI-tól 2 hete
- Változásmenedzsment: az AI hatása a munkavállalói elégedettségre és elkötelezettségre 3 hete
- Nagy Márton: az MI alkalmazása főként az irodai és magasan képzett helyeket veszélyeztetheti 3 hete
- Magyarország az Európai Mesterséges Intelligencia Testület első levezető elnöke 3 hete
- Leginkább erre használják a mesterséges intelligenciát a magyar emberek 4 hete
- Hogyan legyen a HR vezető a menedzsment nélkülözhetetlen tagja az AI világában? 4 hete