kapubanner for mobile

Legfrissebb híreink - 1568. oldal

9 éve Hogyan számoljam a munkaidőkeretet és alkalmazhatom a készenléti jellegű munkakört?

Munkavállalóink 2 havi munkaidőkeretben dolgoznak, kérdésem az lenne, hogy a munkaidőkeret végén a mínuszos órákat hogy számolom el havibéres munkavállaló esetén? Esetleg állás időt adok? Gépjármű-vezetőink vannak, akiket 8 órában foglalkoztatunk. Személyszállítással foglalkoznak, illetve telepőröket is alkalmazunk 3 műszakban. Kérdésem az lenne, hogy az ő esetükben alkalmazhatjuk-e a készenléti jellegű munkakört, mivel a napi munkaidejének legalább 1/3-ban nem végez munkát? A napi munkaidő felemelhető -e 12 órára és ha igen, akkor milyen pótlékot jár nekik? Teljes cikk...


9 éve Hogyan hajthatom be a túlóra pénzem?

Nemzetközi multinacionális cég kis magyar leányvállalatánál dolgozom.2010-ben léptem be, majd a megállapodott és szerződés szerinti feladatokon kívül 3,5 évig egyéb szintén szakmai ismeretekkel rendelkező feladatok ellátását is el kellett végeznem.Helyettesítési juttatást nem kaptam, a túlórák egy részét tudtam csak lecsúsztatni.2016-ban az ügyvezető meghalt, a nagy felelősséggel járó feladatom mellé még a munkaidőm (túlmunkaidővel) egy részét a korábbi ügyvezető feladatainak részbeni átvételével töltöttem. A túlórát ami 2016-os a saját fizetésemmel kifizették. Miután az ügyvezető többszörösét kapta járandóságként, a túlóra pedig az én fizetésemmel volt, nem fizette meg a cég. Miután özvegy vagyok, 62 éves és nincsen aki eltartson, ezért nem tudok mit tenni. Teljes cikk...


9 éve Ha felment a munkáltató a munkavégzés alól jár a bér?

Amennyiben a munkáltatóm a felmondási idő teljes terjedelmében felment a munkavégzés alól,és én ez alatt az idő alatt máshol elkezdek dolgozni,akkor megillet e a felmentési időre járó bér? Teljes cikk...


9 éve Átvegyem a kilépő papírjaimat, ha nem jogos az elküldés?

Egy ablakos cégnél dolgoztam 4 órás bejelentéssel és ha jól gondolom gyors vagy egyszerűsített szerződéssel. A cégem egyik napról a másikra közölte, hogy nem tud munkát biztosítani így maradjunk otthon keressünk valami beugrós állást, ha így adódik hogy lesz munka hívnak. 5 hét várakoztatás után kijelentettek és telefonon értesítették a kollégámat, hogy vegyük át a kilépő papírjainkat amin az a hónapi elszámolás és kiadott szabadság kifizetésre került. Ezt a kilépő papírt még nem vettem át, nem írtam alá, nem tudom hogy ebben az esetben én kérhetek-e bármit vagy nincs más választásom minthogy átveszem aláírom ami persze valótlan és továbblépek. Teljes cikk...


9 éve Hogyan bizonyíthatom munkaviszonyom, ha elveszett a munkakönyvem?

1955-ben születtem, ha jól tudom 64 éves koromban mehetek nyugdíjba. Csak hogy a munkakönyvem elveszett, mivel 2000-ben külföldre mentem. E fontos dokumentum nélkül hogyan tudom nyugdíjamat megigényelni? 22 év munkaviszonyom van. Teljes cikk...


9 éve Nyugdíjba mennék, hogyan számoljam a hátralévő napokat?

1954.06.hó 10.-én születtem és ebben az évben lenne esedékes az öregségi nyugdíjba vonulásom. A 183 napba milyen napokat kell számolni : csak munkanapot - vagy a hétvégéket is - esetleg mindent? Teljes cikk...


9 éve Kaphatok-e majd özvegyi nyugdíjat úgy, hogy hivatalosan nem vagyunk élettársak?

2017.dec.végén töltöm be a rám vonatkozó végleges nyugdíjkorhatárt, a 63.5 évet. 2012-től nyugdíjas vagyok 40 éves m.viszonnyal. (1982-ben elváltam.) 2004-től érzelmi és vagyonközösségben élek a párommal az ő lakásában, aki az emeleti szomszédom, 77 éves, (özvegyi nyugdíjban is részesül), de nem vagyok hozzá bejelentkezve. 6 éve betegeskedik, én ápolom. Ezt mindenki tudja és elismeri a környezetemben. Sajnos várható betegsége súlyosbodása. Kaphatok-e majd özvegyi nyugdíjat úgy, hogy hivatalosan nem vagyunk élettársak? Teljes cikk...


9 éve Nyugdíj mellett dolgoztam, jogosult vagyok nyugdíjemelésre?

2014.06-óta vagyok nyugdíjas, nők 40-nel mentem nyugdíjba. 2016.02.01.-2017.01.15-ig dolgoztam egy cégnél, ahol megszűnt a munkaköröm. 2017.04.24-től ismét dolgozom, Kérdésem, hogy kaphatok-e nyugdíjemelést vagy a megkezdett év miatt sem tavaly, sem az idén nem leszek jogosult az emelésre? Teljes cikk...


9 éve Nők 40-nel nyugdíjba mennék, mennyire befolyásolja a betegszabadság az utolsó munkanapom?

Anyukám betöltötte a 40 éves kedvezményes nyugdíjt, július 17-én tölti az utolsó munkanapját. Az első dolog ami érdekelne hogy ha addig az időig elmenne betegállományba, az mennyire érinti az utolsó munkanapját? Tovább húzódna, vagy marad a július 17?! A másik kérdésem, maradt még 18 nap szabadsága, ezt a 18 napot akkor veszi ki amikor ő akarja, vagy a munkáltató dönti el? Teljes cikk...


9 éve Milyen egy jó gazdi - kutyaszemmel?

“A kutyatartás igazán nem nagy dolog” - gondolhatnád. És ez néha valóban így is van. Azonban közel sem mindegy, hogy csak azért fogadsz-e be egy kutyát, hogy legyen egy házőrződ, vagy pedig társként, családtagként kezeled. A kettő közt ég és föld a különbség. Teljes cikk...


9 éve A keresetért elhullani - hogyan tartható fenn az ember és a munkahely együtt?

Sok munkahelyi szokás - a hosszú munkaidő, a munka-magánélet konfliktus, a kiszámíthatatlan munkaórákból és elbocsátásokból eredő anyagi bizonytalanság, a munkakör feletti kontroll hiánya vagy a társadalmi támogatottság hiánya- ugyanannyira káros az egészségre és kapcsolatba hozható a halálozással, mint a passzív dohányzás, amely egy ismert rákkeltő. A vezetői gyakorlatok, a munkahelyi stressz és az egészségügyi kiadások közötti összefüggéseket kutatja Jeffrey Pfeffer, a Stanford Egyetem professzora, aki elnyerte a Rajk László Szakkollégium Herbert Simon-díját. Teljes cikk...


9 éve Testkamerák bevezetését teszteli hamarosan a MÁV

A VDSzSz Szolidaritás kezdeményezte, hogy a MÁV-Csoport az utasokkal rendszeresen érintkező munkavállalóit lássa el ún. testkamerával - írja a szakszervezet honlapja. A kezdeményezés a dolgozók biztonságát szolgálná, ugyanakkor sokan tartanak tőle, hogy a munkáltató arra fogja felhasználni, hogy megfigyelje a dolgozókat munkavégzés közben. Teljes cikk...


9 éve 22 diák kezdheti meg gyakorlatát az Apollo gyárban

22 abroncsgyártónak készülő diák tett a napokban úgynevezett szintvizsgát, ami egyben belépő az Apollo gyöngyöshalászi gyárába: a sikeres vizsga a feltétele annak, hogy a tanulók megkezdhessék képzésük gyakorlati részét az ultramodern technológiával felszerelt üzemben - közölte a cég. Teljes cikk...


9 éve 30-50 ezer forint nyugdíjból kellene megélnie a minimálbéreseknek?

Jelenleg 1 millióan dolgoznak minimálbére bejelentve, akiknek a nyugdíja majdan havi 30-50 ezer forint között lesz, amiből 15-20 évig kellene megélniük, idézi az Aegon Magyarország közleményét a Napi.hu. Teljes cikk...


9 éve A kormányszóvivő szerint nem megoldás a foglalkoztatásra az illegális bevándorlás

Európa problémáira - legyenek azok gazdasági, népesedési vagy foglalkoztatási gondok - egészen biztosan nem az illegális bevándorlás a válasz - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában. Teljes cikk...


9 éve Dupla lehetőséget jelentenek a nyugdíjas szövetkezetek a beterjesztő szerint

Míg az érdekképviselet elképesztő ötletnek tartja, Harrach Péter a javaslat egyik beterjesztője szerint viszont kettős igényt is kielégítenének a nyugdíjas szövetkezetek. Enyhítenék a munkaerőhiányt és kereseti lehetőséget is biztosítana azoknak, akik erre igényt tartanak. Teljes cikk...


9 éve Kötelező borravaló az éttermekben?

A munkaerőhiány kezelésére 8-15 százalékos kötelező szervizdíj bevezetését javasolja a vendéglátásban a szállodaszövetség, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


9 éve A kispapák közössége a bajtársias hangulatra épül

Van olyan, hogy apák nyelve és párkapcsolati én-idő. A kispapákat coacholó és közben férfiközösséget építő Vadas Jánossal beszélgettünk, aki azt mondja, régen stigma volt, de ma már nem ciki kispapa coachingra járni. Teljes cikk...


9 éve Hatvan helyett mindössze 10 százalékos béremelés a mentőknek

2018 januárjától 60 százalékos béremelésre számítottak az Országos Mentőszolgálat dolgozói, amelyből azonban mindössze 10 százalék lesz egyelőre. Bár a Mentők Napján Balog Zoltán, Emberi Erőforrás miniszter azt hangsúlyozta, hogy négy év alatt 2016-2019 között a mentősök összesen 67 százalékos béremelést kapnak. A mentősöknek ez távoli jövőnek tűnhet, mert május végén demonstrációt terveznek. Teljes cikk...


9 éve Tovább bővülnek a szolgáltatóközpontok Magyarországon

A hazánkban működő szolgáltató központok (shared service center, SSC) kedvelik Magyarországot, többségük a magyarországi működésének további kiterjesztését tervezi. A Deloitte, SSC-k körében készült felmérésének eredményei rávilágítanak a növekedéshez és a munkaerő megtartásához szükséges, legfontosabb jövőbeni tényezőkre, valamint a kormánnyal, az önkormányzatokkal és az oktatási intézményekkel való szakmai együttműködés kiemelt fontosságára. Teljes cikk...


legfrissebb.html