Legfrissebb híreink - 2209. oldal
12 éve S. Pál még idén is tanított volna
Budapesti főiskolán tanított, sőt felvételiztetett is S. Pál, akiről több évtized után, a múlt héten derült ki egy leleplező cikkből, hogy több diákját is molesztálta gimnáziumi tanárként, írja a hvg.hu. Teljes cikk...
12 éve További százezer közfoglalkoztatott
Az év végéig további 103 ezer embert kíván bevonni a kormány a közfoglalkoztatásba, erre több mint 47 milliárd forint pluszforrást is biztosítanak, írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
12 éve Nem mennek a nyugdíjas évek családi támogatás nélkül
Minden ötödik közepesnek számító éves jövedelemmel rendelkező magyar rendkívül pesszimista azzal kapcsolatban, hogy idős korában lesz-e elég pénze fedezni a felmerülő egészségügyi kiadásait. Az emberek negyede arra számít, hogy nyugdíjas éveiben gyermekei anyagi támogatására lesz szüksége, derül ki az Aegon felméréséből. Teljes cikk...
12 éve Állandó pörgésben, mégis egyensúlyban - egy nap a Generali Biztosító emberi erőforrás és kommunikációs igazgatójával
Bába-Szabó Magda sokat gondolkodott, hogy melyik napja is olyan mértékben tipikus, hogy azt bemutatva képet adhatna arról, miként is telik egy átlagos munkanapja. Aztán rájött: tipikus napja nincsen, minden nap új és új kihívásokat állít elé. Teljes cikk...
12 éve Az Európai Unió és a munkajogi szabályozás
A munkajog a munkavállalók és a munkáltatók jogait és kötelezettségeit rendezi. Az Európai Unió a munkajog kérdését kivételes jelleggel szabályozza, mivel az alapvetően tagállami kompetencia. Az egységes, belső piac azonban megköveteli, hogy a munkaerőpiac is szabályozás alá kerüljön valamilyen mértékben. Ennek az az oka, hogy az áruk, szolgáltatások, személyek szabad mozgásának az az egyik alapfeltétele, hogy a tagállamok, és a tagállami vállalkozások tisztességesen versengjenek egymással, azaz ne a munkajogi szabályozás gyengítése legyen a vonzerejük. Teljes cikk...
12 éve Diákok dolgoznak a bűnmegelőzésért Keszthelyen
A városban megnyílt nyárra a bűnmegelőzési iroda. Az önkéntes diákok és rendőr segítőik közös munkája nagyban hozzájárul a város közbiztonságának növeléséhez az idegenforgalmi szezonban, írja a Monitor magazin. Teljes cikk...
12 éve 70 új munkahely jön létre a BorsodChemben
Új sósav konverziós üzemet hoz létre a kormány támogatásával Kazincbarcikán a kínai Wanhua csoport tulajdonában lévő BorsodChem Zrt., amelynél a 84 millió eurós beruházásnak köszönhetően legalább 70 új munkahely jön létre. Teljes cikk...
12 éve Nincs mese, hétvégén is dolgozni kell
A nők többet, a férfiak kevesebbet dolgoznak az EU átlagnál. Viszont egyre több munkahelyen elvárás a hétvégi munkavégzés is, írja a VG.hu. Teljes cikk...
12 éve Minőségi pedagógusképzésre van szükség
Hogy meggyőzzék a diákokat arról, hogy a pedagógusi pályát válasszák, elengedhetetlen az oktatói munka lehető legmagasabb színvonalának fenntartása, mondta az ELTE közkapcsolati és kommunikációs rektorhelyettese. Fábri György szerint ezért fontos az EDiTE projekt, az európai pedagógusképzés doktori programja, írja az edupress. Teljes cikk...
12 éve Az áfatörvény legújabb változásai
Ismét módosul az általános forgalmi adóról szóló törvény. A módosítás két nagy témakört érint: egyrészt az elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos teljesítési hely szabályait, másrészt a fordított adózásra vonatkozó rendelkezéseket. Emellett 2014. július 1-jén új számlázási rendelet lépett hatályba. Teljes cikk...
12 éve Öt kérdés a biztonságos külföldi munkavállalás érdekében
„Összefoglaltuk azokat a kulcsfontosságú kérdéseket, amelyeket a munkavállalók fel kell tegyenek a munkaközvetítőknek a biztonságosabb és a megfelelő külföldi munkavállalás érdekében. Fontos, hogy minden kis apró kis részletet ismerjenek meg a kiutazás előtt.”-részletezte Csatlós Orsolya a Tjobs sajtószóvivője. Teljes cikk...
12 éve Kedvezőbb feltételekkel kaphatnak hitelt a kkv-k
Az európai bankok több mint fele bővítené a hitelkihelyezést a következő fél évben. A hitelezési kedv felfutásának a kis- és középvállalkozások lehetnek a legnagyobb nyertesei, ebben a szegmensben enyhítenének leginkább a jelenlegi feltételeken a pénzintézetek - derül ki az EY legfrissebb iparági felméréséből. Teljes cikk...
12 éve Külföldit alkalmazna? Így teheti meg!
Az EU tagállamok közül Magyarországon (1,5 százalék) nőtt a legjobban a foglalkoztatottak száma. A statisztikai adatok jó színben tüntetik fel a magyarországi munkáltatókat, ám többségük még mindig nincs tisztában a foglalkoztatási szabályokkal, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyja azokat. Mik a szabályok külföldiek esetén? Teljes cikk...
12 éve Kivehetem a szabadságomat a gyed alatt?
Második gyermekem 2013.06.18-án született, gyeden 2013. dec. 3.-tól vagyok vele. 2014. szept. 15.-én kezdi a bölcsödét, ettől a naptól terveztem kivenni a bent maradt szabadságomat, mely összesen az idei fél évre járóval együtt 24 nap. Ezt jeleztem a munkáltatómnak is (közalkalmazott vagyok), akik szóban jelezték nekem, hogy ha gyed mellett megyek vissza dolgozni, ezt nem tudom kivenni, csak majd ha lejár a gyed. Ez valóban így van? A másik kérdésem, hogy ha ismét munkába állok ősszel, év végéig részarányosan jár-e nekem szabadság, valamint a gyermekek után? Nagyobbik gyermekemre betegsége miatt emelt összegű családi pótlékot kapok, ha jól tudom, akkor ő utána további plussz szabadságot igényelhetek. Teljes cikk...
12 éve Egyik ember sem tilthatja meg a másiknak, hogy véleménye legyen valamiről, bármily fiatal is az a másik. - Anne Frank
Egyik ember sem tilthatja meg a másiknak, hogy véleménye legyen valamiről, bármily fiatal is az a másik. - Anne Frank Teljes cikk...
12 éve Elhiheti, hogyha ismerném, akkor egyáltalán nem is lehetnék a barátja. Nagyon veszedelmes dolog, ha az ember ismeri a barátait. - Oscar Wilde
Elhiheti, hogyha ismerném, akkor egyáltalán nem is lehetnék a barátja. Nagyon veszedelmes dolog, ha az ember ismeri a barátait. - Oscar Wilde Teljes cikk...
12 éve Tíz hitelintézetet 72 millió forintra bírságolt az MNB
Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) 71,75 millió forint bírságot szabott ki 10 pénzügyi szervezetre, amelyek jogszerűtlenül emelték meg a fogyasztókat terhelő díjakat és költségeket. A legmagasabb, 47,5 millió forintos büntetést az AXA magyarországi fióktelepe kapta. Teljes cikk...
12 éve Mi lesz az elhagyott ipari ingatlanokkal?
Több nagyvállalat is bejelentette budapesti üzemeinek bezárását. Az elhagyott ipari területek hasznosítása, fejlesztése eddig sem volt erősség. Mi lesz a további helyszínek sorsa? - teszi fel a kérdést a realista.hu. Teljes cikk...
12 éve Sokat elárulhat a testbeszéd egy üzleti tárgyaláson
Mindannyian fejeztünk már be úgy tárgyalást, hogy nem tudtuk megmondani, pontosan miért vannak fenntartásaink a partnerünkkel, a közös üzlet sikerével kapcsolatban, bár a megbeszélés látszólag remekül ment. A magyarázat egyszerű: az általa mondottak és a testbeszéde nem voltak összhangban. Teljes cikk...
12 éve Amit az idénymunkáról tudni kell
Ha belepillantunk az újságokba, abból is megállapíthatjuk, hogy itt van a nyár, hogy tele vannak idénymunkával kapcsolatos hirdetésekkel. Kőműves brigád keres például építkezést. Az idénymunkára vonatkozó munkajogi szabályokat tekinti át Kéri Ádám írása a HR Blogon. Teljes cikk...
legfrissebb.html

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?