kapubanner for mobile

Legfrissebb híreink - 4265. oldal

19 éve Jó vezetők mellett motiváltabbak a dolgozók

A motivációmenedzsment talán az egyik legnagyobb gondja a cégvezetőknek, hiszen ez határozza meg, hogy a dolgozók mennyi energiát és időt fektetnek a munkába. A jó fizetés inkább csak maradásra ösztönzi a munkatársakat, de ettől még nem fognak jobban teljesíteni. Hogyan lehet jól motiválni? Erről kérdeztük a HR vezetőket. Teljes cikk...


19 éve Hasznot hozhat a korrekt munkahelyi felmondás

A kicsinek mondható hazai álláspiac és a szűk szakmai körök miatt érdemes jó viszonyban, korrekt módon elválni a munkaadótól és a kollégáktól. Még akkor is, ha úgy érezzük, igazságtalanul bántak velünk, a távozás mikéntje rányomja bélyegét az esetleges későbbi kapcsolatokra. A jobpilot nyári karriertippjeinek hetedik részében az emelt fővel távozásra adunk tanácsot. Teljes cikk...


19 éve Csúcsforgalomban sztrájkoltak Ferihegyen

A tavaszi munkabeszüntetések után vasárnap ismét sztrájkoltak Ferihegyen. Az akció nyomán egyes gépek több mint egy órás késéssel indultak, járatot azonban nem kellett törölni. Hétfő reggelre ismét helyreállt a forgalom. Teljes cikk...


19 éve Kétszer több regisztrált munkanélküli lehet egyes megyékben

A KSH munkanélküliekre vonatkozó adata egyes megyékben megegyezik a magukat a munkaügyi intézményrendszernél regisztráltató álláskeresők létszámával, más megyékben viszont a regisztrált létszám akár a kétszeresét is eléri a KSH által közöltnek. Teljes cikk...


19 éve Borsodban van a legtöbb munkanélküli, sokan szakképzetlenek

Az országban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legtöbb a munkanélküli, ennek ellenére az esetleges nagy befektetők nem találnának kellő számú szakképzett munkaerőt - írta az Észak-Magyarország hétfői számában. Teljes cikk...


19 éve Idén 15 ezer közmunkás jut keresethez

Az idén 15 ezer közmunkás jut fél évnyi vagy annál is több keresethez 8,6 milliárd forint ráfordítással, ezt az összeget a központi költségvetés, a Munkaerőpiaci Alap és több közmunkát szervező intézmény adja össze - közölte Barabás Györgyi, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Teljes cikk...


19 éve Külföldi munkákra toboroznak szeptembertől országszerte

A nyelvismerettel rendelkező érdeklődők személyes tanácsokat is kaphatnak majd a külföldi munkavállaláshoz a szeptemberben több városban megrendezendő állásbörzén. Teljes cikk...


19 éve Munkavállaló-ellenes magatartással vádolják a Tortellino Kft.-t

Az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége tagszervezeteivel együtt tiltakozik a Tortellino Kft. szakszervezet- és munkavállaló-ellenes magatartás miatt - tudatta közleményben az érdekképviselet. Teljes cikk...


19 éve A mátrix mint HR-szisztéma

A mátrixrendszerek fenntartása drágább, mint a hagyományos humánerőforrás-szisztémáké, ám hatékonyságuk miatt kifizetődőek, állítják a szakértők. A multinacionális nagyvállalatoknál szinte már csak mátrixrendszerrel találkozhatunk, ám azért ennek is vannak hátulütői: a döcögő bürokrácia miatt, vagy ha a vezetők között nincs összhang, a szisztéma nem lesz sikeres. Teljes cikk...


19 éve Több mint ezer ember marad munka nélkül Szombathelyen

Ajánlások száma: 3 Ajánlom Teljesen leállította termelését Szombathelyen az elektronikai termékeket gyártó Jabil Circuit Magyarország, mely ezután már csak a tiszaújvárosi üzemében fog termelni. - számol be a Hír TV a Vas Népére hivatkozva. Teljes cikk...


19 éve Bérversennyel küzdenek a cégek a szakmunkásokért

A 2006-os év összesített adatai alapján átlagosan több mint húsz százalékkal nőttek a szakmunkáskeresetek tavalyelőtthöz képest. Az Állami Foglalkoztatási és Szociális Hivatal éves bértarifa-felmérése alapján a kedvezőtlen munkafeltételek között dolgozók havi bruttója megközelítette a 168 ezret, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


19 éve Tovább csökkent a munkanélküliség Csehországban

Tovább csökkent a második negyedévben a munkanélküliségi ráta Csehországban. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) módszere szerint június végén 5,3 százalékos volt a munkanélküliség, ami 1,8 százalékponttal alacsonyabb, mint márciusban - közölte pénteken a cseh statisztikai hivatal. Kilenc év óta ez a legalacsonyabb munkanélküliség Csehországban. Teljes cikk...


19 éve 1070 munkahelyet szüntet meg a Jabil Circuit

Teljesen leállt a termelés a szombathelyi elektronikai cég, a Jabil Circuit Magyarország Kft.-nél, mert a cég - ahogy azt korábban is jelezte - összevonja tiszaújvárosi üzemében magyarországi gyártótevékenységét. A döntéssel mintegy 1070 alkalmazott munkahelye szűnik meg - adja hírül a HírTV. Teljes cikk...


19 éve Az új tagok a munkahelyteremtés bajnokai az EU-ban

Az európai gazdasági növekedésnek megfelelően alakult az uniós országok munkaerőpiaca a második negyedévben. A vizsgált időszakban 335 létszámváltozásokkal járó vállalati ügyletet jelentettek be, melyek keretében 72 051 munkahely szűnt meg, miközben 95 588 keletkezett - tolmácsolja a Eurofound jelentését a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


19 éve Két üzlettel bővül a Spar

Szántódon tegnap óta, Hevesen pedig egy hét múlva várja a vásárlókat a Spar Magyarország Kft. új szupermarketje. A 900 négyzetméteres szántódi egység negyven, míg a hasonló nagyságú hevesi üzlet harminc főnek nyújt munkahelyet – tudatja a Világgazdaság. Teljes cikk...


19 éve Drasztikusan nő a kölcsönzött dolgozók száma

Robbanásszerű fejlődés jellemzi a hazai munkaerő-közvetítő és -kölcsönző piacot. Az elmúlt pár évben drasztikusan - több mint háromszorosára - nőtt a kölcsönzött munkavállalók száma az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint. Szintén egyre több a közvetítő cég, igaz, a sikeres közvetítések száma kisebb visszaesést mutat. Ez szakemberek szerint annak a jele, hogy még van hova fejlődnie ennek a rugalmas foglalkoztatási formának. Mfor.hu háttér. Teljes cikk...


19 éve Kevesebb munkanélküli Amerikában

A várakozásoknak megfelelően alakultak a munkaerő-piaci adatok a tengerentúlon. Az amerikai elemzők mintegy 310 ezer fő jelentkezésére számítottak a munkanélküli ellátást illetően, a valóságban pedig majdnem ennyien, 307 ezren vették igénybe - jelezte a Napi Online. Teljes cikk...


19 éve Hiányosak munkajogi ismereteink

A munkavállalók jelentős része nincs tisztában saját jogaival, amelyet a munkáltatók sok helyen ki is használnak. Szakértők szerint ugyanakkor a legtöbb munkahelyen a ténylegesnél kiszolgáltatottabbnak érzik magukat a dolgozók. Teljes cikk...


19 éve Óriási létszámcsökkentés az Unilevernél

Húszezer munkahelyet szüntet meg a következő 4 év során az Unilever. A fogyasztási cikkeket gyártó cég 11 százalékos állománycsökkentése főként az európai üzemeket, s azokon belül is a gyengébben muzsikáló ágazatokat érinti majd - adja hírül a Napi Online. Teljes cikk...


19 éve ÁFSZ: kevesebb álláskeresőre jut mintegy 70 ezer betöltetlen állás

Több mint ezer fővel csökkent az álláskeresők száma - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat jelentéséből. Az eredményhez az is hozzájárul, hogy kevesebb pályakezdő keresett munkát, pedig munkalehetőség bőven akad, hiszen mintegy 70 ezer állás vár betöltésre - jelenti a Napi Gazdaság Teljes cikk...