Legfrissebb híreink - 884. oldal
6 éve Leégett egy kínai cég munkásszállója Szibériában
Leégett egy munkásszállónak használt faépület a nyugat-szibériai Tomszk megyében, a tűznek tizenegy halálos áldozata van - közölte kedden az Interfax hírügynökség. Teljes cikk...
6 éve 2020-ban is a megtartás a HR legfontosabb feladata
Negyedszer kérdezzük meg olvasóinkat arról, hogy szerintük mi lesz az idei évben a legfontosabb feladat a HR-esek számára. Ahogy már évek óta, idén is a munkaerő megtartása szerepelt az élen. Ettől a teendőtől minden más feladat jelentősen elmarad a szavazatok alapján. Teljes cikk...
6 éve Gazdaságilag is megéri az ukránok foglalkoztatása
Ma már nem kérdés, hogy a magyarországi munkaerőpiacon állandósuló munkaerőhiányt harmadik országbeli, vagyis az Európai Unión kívülről származó dolgozókkal lehet pótolni. De valójában megéri a munkaadóknak? Krátky Márk az euJOBS Kft. operatív vezetője határozott igennel válaszol. Véleménye szerint minden cégnek érdemes átgondolni, hogy mivel jár a külföldi munkavállaló foglalkoztatása, de alapvetően ajánlja ezt a megoldást. Teljes cikk...
6 éve Vádat emeltek a metróvezető és a forgalomirányító ellen
Tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emeltek a metróvezető és a forgalomirányító ellen a 2016 decemberében történt budapesti metróbalesettel kapcsolatban - tájékoztatta a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-t. Teljes cikk...
6 éve Munkabeszüntetést fontolgat a pécsi közlekedési vállalat mellett működő szakszervezet
Felhatalmazta a bértárgyalások folytatására a pécsi közösségi szolgáltatásokat ellátó Tüke Busz Zrt. menedzsmentjét a baranyai megyeszékhely önkormányzata azt követően, hogy a vállalatnál működő egyik szakszervezet bejelentette: ha január 31-ig nem sikerül a dolgozók idei bérfejlesztéséről megállapodniuk, sztrájk megszervezésébe kezdenek. Teljes cikk...
6 éve Álláspiac 2020 - így látják a közvetítők és a kölcsönzők
Kölcsönzésben a külföldi munkavállalók toborzása, közvetítésben az új csatornák megtalálása és a szolgáltatók tömegből való kitűnése lesz az idei év kihívása a HR Portál által megkérdezett személyzeti szolgáltatók szerint. Közvetítő és kölcsönző cégek vázolták fel iparáguk legfontosabb trendjeit, az álláskeresők igényeiben történt változásokat és néhány nyerő eszközt is bemutattak. Teljes cikk...
6 éve Időpocsékolás vállalati e-maileket küldened, ha nincs, aki elolvassa
Hasít az e-mail, hátul kullognak a modern, digitalizált megoldások. Részben kiépített folyamatok, formális és informális csatornák, az átfogó kommunikációs stratégia hiánya, valamint az olykor részleges és hiányos üzenetek határozzák meg a belső kommunikációt - derült ki a Blue Colibri App és a Colibri HR Solutions közös több mint 300 ezer munkavállalót képviselő vállalat bevonásával készült kutatásából. Teljes cikk...
6 éve Az orvosoknak kellene egyetérteniük a hálapénz ügyében
Először nem a minisztériumnak, hanem az orvosoknak kellene egyetérteniük a hálapénz kriminalizálásában - mondta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára a Magyar Orvosi Kamara (MOK) legújabb javaslatára reagálva. Teljes cikk...
6 éve Putyin új főügyész kinevezését kezdeményezte
Igor Krasznovnak, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnökhelyettesének főügyésszé kinevezését kezdeményezte az orosz parlament felsőházánál Vlagyimir Putyin orosz elnök. Teljes cikk...
6 éve Kiengedték az ukrán hajóskapitányt, ismét házi őrizetbe került
Kiengedték a letartóztatásból a tavaly májusi dunai hajóbaleset ügyében megvádolt ukrán hajóskapitányt - erősítette meg a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője hétfőn az MTI-nek. Teljes cikk...
6 éve A különnyugdíjak eltörléséről is szavaznak Romániában
A különnyugdíjak eltörlését célzó törvénytervezetet is napirendre tűzik a román parlament jövő heti rendkívüli ülésszakán - jelentette be hétfőn az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD) vezető Marcel Ciolacu, a román képviselőház elnöke. Teljes cikk...
6 éve HR osztály nélkül sem lehetetlen a hatékony toborzás
Napjainkban, amikor számtalan pozíció esetében (fizikai munka/szakmunka, bizonyos mérnöki pozíciók, számítástechnika/informatika - csak hogy párat kiemeljünk) gyakorlatilag le kell „vadászni” a jelölteket, nehézséget okozhat az is, ha az adott cég HR osztálya nem rendelkezik megfelelő, vagy elég alapos ismeretekkel a toborzás szakterületén. Vannak olyan esetek is, amikor toborzás-kiválasztással, és egyéb HR területhez köthető feladatokkal csak egy személy foglalkozik cégen belül. Sőt olyan is, hogy aki ezzel foglalkozik, az valójában nem is HR szakember. Teljes cikk...
6 éve Nincs olyan, hogy mesterterv relokáció esetén
Egy költözés komoly stresszt jelent. Ez fokozottan igaz abban az esetben, ha nem csak az ember lakhelye, hanem a munkahely, esetleg az ország, ahol él, és ezzel együtt minden egyéb körülmény is megváltozik. Márpedig ez a relokációval együtt jár. Rugalmasság nélkül ebben a helyzetben nem lehet boldogulni. Teljes cikk...
6 éve Ennyit keresnek a focisták Magyarországon
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) jelentéséből kiderül, hogy átlagosan egy magyar focicsapat a 2018-as évben 5,3 millió eurót költött el fizetésekre, vagyis az akkori év végi árfolyamon számolva 1,7 milliárd forintot - írja az mfor.hu oldal. Teljes cikk...
6 éve Új kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgató a Bosch csoportnál
2020 januárjától Bodó Teodóra felel a Bosch csoport vállalati kommunikációjáért és a kormányzati kapcsolatokért Magyarországon, valamint az Adriai régióban. A szakember Dr. Ficzere Ferencet váltja a pozícióban, aki 2007 óta irányította a magyarországi cégcsoport kommunikációját. Teljes cikk...
6 éve Belső kommunikációról HR-eseknek
A munkavállalóinkkal való párbeszéd az employer branding része. Kiváló eszköz arra, hogy megerősítsük azokat az üzeneteket, amelyeket a külső kommunikációban megfogalmazunk magunkról. Ezért érdemes tudatosan foglalkozni vele, írja Mucsi Boglárka a Fenntartható HR blogjában. Teljes cikk...
6 éve Hogyan válasszunk középiskolát?
Tavaly a középiskolai felvételit 81759 nyolcadikos, 8340 hatodikos és 5230 negyedikes írta meg, hasonlóan sokan készültek idén is erre a megmérettetésre, amire szombaton került sor. Ezt követően a szülőknek és diákoknak meg kell jelölniük, hogy melyik a preferált középiskola, mit írnak a jelentkezési lapon az első helyre. Teljes cikk...
6 éve Tovább csökkent a magyar cégek száma 2019-ben
Több mint 5 százalékkal több céget alapítottak, és 3,6 százalékkal kevesebb cég szűnt meg tavaly, mint az előző évben, azonban ez sem volt elég, hogy 2019-ben megforduljon a magyar cégek számának évek óta megfigyelhető csökkenése - derül ki a Bisnode cégcsoport legfrissebb adataiból. Teljes cikk...
6 éve Még bárki lehet az év fiatal vezetője
Meghosszabbított határidővel keresik az Év Fiatal Vezetőjét azok között, akik már 40 éves koruk előtt kimagasló eredményeket értek el vezetőként. Az elmúlt évek pályázói között van, aki polgármester, tánciskolát vezet, cukrász, gyógypedagógiai szakértő vagy épp a világ egyik legnagyobb vállalatánál vezető - írják közleményükben. Teljes cikk...
6 éve Szabályozd a szabályozhatatlant!
Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy manapság az egyik legjobban pörgő téma, az Y és Z generációs munkavállalók bevonzása, megtartása, valamint előbbi két témát elősegítő eszközök: tippek, trükkök, praktikák bővítése körül forog. A kreativitásban nincs hiány, azonban a kiötlött megoldások vethetnek fel további kérdéseket, amelyek további kreativitást vagy szabályozást kívánnak meg. Teljes cikk...
legfrissebb.html

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?