Dupla járulékteher: kiket fenyeget az APEH? Több mint 1 millió foglalkoztatott esetében jelezték a munkáltatók, hogy a járulékfizetési kötelezettséget a minimálbér kétszerese alatt teljesítenék mondta az APEH szakmai elnök-helyettese az októberi határidő lejárása után.
A cégek állnák a korkedvezményes nyugdíjat A jövőben a munkáltatónak kellene fizetnie az egészségkárosítás miatti korkedvezményes nyugdíjat. A tervek szerint a korai nyugdíj megmarad, azonban mostantól kezdve csak akkor járna, ha megfelelő járulék áll rendelkezésre - írja a Népszabadság. A szigorítással az állam várhatóan évente 15 milliárd forintot tud majd megspórolni, az intézkedés 150 ezer dolgozót érinthet.
Hét-nyolc százalékkal kisebb lehet a járandósága annak, aki 2008 januárjától megy nyugdíjba - derül ki az Országgyűlés előtt lévő kormányzati javaslatból. Szigorítják a korkedvezményes nyugdíjba vonulás szabályait (2009-től kevesebbet kapnak, akik ezt választják), és a nyugdíj mellett legfeljebb a minimálbért lehet majd megkeresni - írja a Népszabadság.
A munkahelyi diszkrimináció Európán belül Magyarországon az egyik legmagasabb. Minden második hazai munkavállaló szenvedett már hátrányos megkülönböztetést, de legfőképpen az idősebb generáció küzd komoly akadályokkal hazánkban áll egy nemzetközi munkahelyi felmérésben.
Aki kertes házban él, nem ismeretlen számára az a tudat, hogy előbb vagy utóbb be kell szereznie jó néhány szerszámgépet, ha azt szeretné, hogy... Teljes cikk
Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk
A Mostbet fogadóiroda sikeréhez és népszerűségéhez hozzájáruló tényezők elemzése a magyarországi játékosok körében. Fogadások széles... Teljes cikk
A hybrid felsők igazán különlegesek, hiszen a különböző típusú felsőruházatok pozitív jellemzőit egyesítik. Cikkünkben sorra vesszük az... Teljes cikk
A legtöbbünk rutinjába beletartozik, hogy reggelente, vagy akár többször is a nap folyamán elkortyolgatunk egy finom kávét. Jelenleg az egyik... Teljes cikk