Berta László cikkei 8. oldal

8 éve Zűrzavar a magyar vállalatvezetők fejében

A magyar vállalatvezetők nem bíznak abban, hogy munkatársakat találnak, mégis létszámnövekedést prognosztizálnak. Közben kollégáik megtartásával is gondjaik lesznek, mert kevésbé fókuszálnak a vezető utánpótlásra, vagyis a felső menedzsmentre, ami az agyelszívás időszakában megengedhetetlen luxus. Nem látni igazi stratégia a mögött sem, hogyan foglalkoznának a tehetségekkel, ami persze a HR gondja is lesz – ezt olvastuk ki a PwC magyarországi Vezérigazgató Felméréséből. Teljes cikk...


8 éve Fogyatékos pályakezdő is kereshet jól a közigazgatásban

Három közigazgatási ösztöndíj programot indított a Miniszterelnöki Hivatal. A háromból egyet fogyatékossággal élő tanulóknak írt ki a hivatal. Ám a tanulmányaikat folytató fogyatékos felsőoktatási hallgatók pályázhatnak a nem kifejezetten számukra kiírt ösztöndíjprogramokba is. Kár, hogy erről nem tájékoztatták őket. Ez azért lett volna fontos, mert a két másik ösztöndíj dupla annyi ideig tart és dupla annyi ösztöndíjat fizet, mint a nekik kiírt verzió. Teljes cikk...


8 éve KLIK Delete

Benne van a levegőben, hogy közös zászló alá állnak. Nem lehetetlen, hogy kiforr egy vezető, aki összefogja a pedagógusokat, egészségügyi dolgozókat és másokat. Most segítene a népharag, ami persze hamar elillanhat. Teljes cikk...


8 éve Burkoltak Horthy villájában, márványoztak CBA-ban

Carrarai márvánnyal borított pizza pult a CBA-ban, mesterien burkolt Horthy-villa és Operaház. Először adták át a kimagasló építőipari szakmunkáért járó Mesterek Mestere Díjat. Teljes cikk...


8 éve Nemcsak a jegyvizsgálóknak, hanem a mozdonyvezetőnek is járna pluszpénz

A mozdonyvezetők nem érintkeztek közvetlenül a migránsokkal, ezért nem jár nekik pluszpénz - így gondolkodik a MÁV. A kormány számára fontos feladattal megbízott 200 vasutas (jegyvizsgálók, karbantartók, mozdonyvezetők) külön bére mintegy 50 millió forintot tesz ki, ami bagatell, ha a vasúttársaság utólag is hálás volna azért, hogy fennakadás nélkül az osztrák határhoz szállították a migránsokat. Teljes cikk...


8 éve A vagyonőrök 12 pontja az Országgyűlés bizottsága előtt

Léphet az Országgyűlés a vagyonvédelmi szakma megtisztítása érdekében, hogy az őrző-védő cégek ne ismeretlen hátterű stróman alvállalkozókkal és munkaerő-kölcsönzőkkel nyomorítsák a vagyonőrök életét. Mert jelenleg bármit megtehetnek a fiktív székhelycímmel, engedély nélkül működő fantom cégek. Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottsága hamarosan napirendre fogja venni a Magánbiztonsági Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének 12 pontját. Teljes cikk...


8 éve A roboton múlik az állásod

A közeli jövőben a gépek fogják végezni az állásinterjúk értékelésének egyre nagyobb részét. A gépek részben láthatnak perspektívát egy jelöltben, de a kémia, vagyis a HR-es ellenérzése vagy szimpátiája döntő marad. Papp Lászlóval, a Gartner képviselet-vezetőjével beszélgettünk a HR-munka jövőjéről. Teljes cikk...


8 éve Napi 30 ezerért viszik a migránsokat a BKV sofőrjei

Holnap érkezik meg a BKV-sofőrök számláira a migránsok szállításáért járó rendkívüli bér: a vezetésért napi bruttó 25-30 ezer forintot, az állásidőért bruttó 1750-et fizet a BKV. Teljes cikk...


8 éve Egy városnyi ember dolgozik szolgáltató központban

A legtöbb befektetési projekt a szolgáltató központokban valósult meg az idei év első öt hónapjában a Nemzeti Befektetési Ügynökség szerint. A létrejövő új munkahelyek száma alapján rangsorolva a második helyen állnak az üzleti szolgáltató központok. A Citi szolgáltató központja is teljes gőzzel toboroz négyszáz új munkahelyére. Teljes cikk...


9 éve Csodabogarak vonulása - ők jártak a tegnapi állásbörzén

Laza láncszemekben sétálgatnak hazafelé a HVG Állásbörze látogatói. 90 cég jött informatikai ajánlatokkal, s láss csodát, ezerféle fura szerzetet vonzott. Teljes cikk...


9 éve Német leányok válasza a menekültáradatra

Az Audi mentőautót ad, a Bosch kollégái adományokkal és önkéntes munkával segítenek. A Mercedes magyarországi leányát menekültügyben nem kérte aktivitásra németországi központja. A Siemens állást kínál - így reagálnak a menekültek érkezésére német megacégek magyar leányai. Teljes cikk...


9 éve 15 óra a volán mögött - a rendőrség lett a buszsofőrök főnöke?

Egész napon át vezettek a menekülteket szállító BKV és Volán sofőrök, de azt még senki nem tudja, mennyi pénzt kapnak érte hó végén. A BKV elveszítette munkáltatói jogait, miután száz járművezetője a rendőrök utasításait hajtotta végre? Teljes cikk...


9 éve A boldogságot okozó szoftver - átképzés piacképtelen diplomásoknak

Empátiára képes embereket képeznek fejenként 1 millió forintért magyar startup cégeknek. Gyorstalpaló webfejlesztő képzés indul „piacképtelen” diplomával rendelkezőknek és tanulmányaikat félbehagyó fiataloknak. Teljes cikk...


9 éve Vagyonőrök a kormány markában

A vagyonőr szakszervezetek kiakadtak azon, hogy véleményük szerint a kormány azért nem engedte, hogy a magánszektorban is érvényes legyen a magasabb bér, mert saját és a baráti kör zsebére játszik. Állítják, a vagyonvédelmi cégek tulajdonosi körének a 90 százaléka magas beosztású vagy rendfokozatú rendőr, vagy katonatiszt volt, akik ma a Belügyminisztériumban és a rendőrségnél vezető beosztásban vannak. Teljes cikk...


9 éve Jó ötlet közmunkába állítani a szíreket?

A magyar gazdaságban van munkahely a szír, afgán és más bevándorlóknak Dávid Ferenc szerint. Viszont félő, hogy az értékes munkaerőt a németek fölözik le, nekünk a szakképzetlen gyenge marad. Ez a negatív forgatókönyv realitás, mert az állam, a nagy cégek, munkaerő-közvetítők alszanak, miközben a német és osztrák táborokban már a nyelvet tanulják a menekültek – mondta el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Teljes cikk...


9 éve Akik áttörnék az üvegplafont

Ha az analitikus szemléletmód megvan, akkor is jól jön az anyuka támogatása és az erős öntudat – a General Electric három pályakezdő informatikusával beszélgettünk arról, szabad-e a pálya a nők előtt, és hogyan lehetnének még többen. Teljes cikk...


9 éve 60-as pasikért civakodnak a pártok

Gúr Nándor szerint Volner János az ő kottájából énekel. Szigetvári Viktor szerint az egyik butaságokat beszél, a másik tévútra viszi az ellenzéket, míg Parragh László méltatlanak tartja pártpolitikusokkal vitatkozni, mégis megteszi. Teljes cikk...


9 éve Félni a veréstől - vagyonőrök feketén

A feketén dolgozó vagyonőr attól fél, hogy kirúgják és megverik, ha nyilatkozik, a NAV ügyintéző is tart a veréstől, ezért nem mert neki igazolást adni arról, hogy nem volt bejelentve egész évben. Mi van? És hogyan lehet jobb – erről beszélgettünk a kamara elnökével. Teljes cikk...


9 éve Közösen csendesültek

A pszichiáter éveken át jó barátja és munkatársa volt annak a pannonhalmi szerzetes tanárnak, aki egykori tanítványai szerint zaklatójuk volt. Palotai Gabriella mégis a zaklatási ügyeket vizsgáló bizottság tagja lett. Lehet így pártatlan és hiteles a vizsgálat? Teljes cikk...


9 éve Milliomos orvosok három állásban

Egy-másfél millió forintot visznek haza a magánklinikákon dolgozó orvosok. Ehhez a fizetéshez többen úgy jutnak hozzá, hogy legalább három intézményben, és külföldön is dolgoznak. A magánkórházak ápolónői nettó 150-160 ezret keresnek, ami kb. 30 százalékkal magasabb az állami ellátásban dolgozók fizetésénél. A lakosság fele vett igénybe magán-egészségügyi szolgáltatást 1 éven belül, de országos lefedettséggel sztenderd magas színvonalon jelenleg senki nem tud szolgáltatni. Teljes cikk...


/ujsagiro/18/berta-laszlo.html