Emelhetik a tankötelezettségi korhatárt
Alig három tanévvel ezelőtt szállították le 18-ról 16 évre a tankötelezettségi korhatárt, de a szakképzés kiterjesztése miatt máris újra felemelhetik - írta a Magyar Nemzet. A Nemzetgazdasági Minisztérium cáfolta a lap értesülését.
A HR Portálnak négy évvel ezelőtt szakemberek vázolták, milyen következményekkel jár a tankötelezettség korhatárának csökkentése. Dr. Benedek András, a Magyar Pedagógiai Társaság elnökének és Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnökének igaza lett. Nőtt a lemorzsolódás a középfokú oktatásban a tankötelezettség korhatárának csökkenésével, a kisebb településeken kevesebb pedagógus lett, a fiatalok munkanélkülisége szintén emelkedett.
A kormány látva ezt, valamint a szakképzési stratégia miatt most ismét felemelheti a korhatárt - írta a Magyar Nemzet. A szakképzésben ugyanis hosszabbá válik a képzési idő, miközben a lemorzsolódás már most is 30 százalékos.
A kormány nem tervezi a tankötelezettségi korhatár emelését - cáfolta a lap értesülését a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Mint írják, a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a szakképzés átalakításából nem következik automatikusan a korhatár emelése. A szaktárca közleménye szerint a tankötelezettségi korhatár semmilyen módon nem jelent gátat annak, aki tanulni akar. A szakképzés átalakítását célzó intézkedések bővítik a tanulók továbbtanulási lehetőségeit, növelik a szakképzés presztízsét.
A szakképzési stratégia
a Magyar Nemzet írása szerint azt már eddig is tudni lehetett, hogy a szakképzésben is megteremtik az érettségi lehetőségét: a jelenlegi szakiskolákat szakközépiskolákká alakítják, ahol 3+2 év alatt lehet szakmát, majd érettségi szerezni.
A szakképzési stratégia részeként:
- növelik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerülő 400 iskola önállóságát.
- bővítik a hiányszakmák ösztöndíjrendszerét.
- eltörlik a nappali tagozatos jelentkezés 21 éves korhatárát
- csak akkor engedik a kilencedik évfolyam fölött iskolai tanműhelyben gyakorlatozni, ha az iparkamara egy céget sem tud e célra biztosítani.
- növelik a gyakorlati képzést biztosító vállalatok számát 8 ezerről 20 ezerre.
- Cél még, hogy a fiatalok fele szerezzen szakmai tudást a vállalatoknál. Most ez az arány 25-30 százalék.
- Továbbá 2018-ig a mostani 50 ezerről 70 ezerre emelik a duális szakképzésben részt vevők számát.
Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke a Magyar Nemzetnek kifejtette, nem biztos, hogy mindenhol tudják fogadni a diákokat, mert régiónként eltérő a cégek aktivitása. Az érdekvédő szerint ráadásul kár lenne elpazarolni az utóbbi években százmillió forintos nagyságrendű ráfordításokkal fejlesztett intézményi tanműhelyeket.
Magyar Nemzet/HR Portal

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon