Megjelent: 5 éve

HR a művészvilágban - Fischer Iván

Naptára hetekkel előre tele fellépésekkel. Zenekart menedzsel, alapítványt vezet. A Budapesti Fesztiválzenekar alapító-vezetőjeként száz komolyzenész munkáját fogja össze, hogy valóban teljes szimfóniában csendülhessenek fel a klasszikusok. Fischer Iván karmester a Personal Hungary HR-szakkiállításon avatta be a személyzeti szakma krémjét a menedzsment és a művészet hasonlóságaiba. Bár a HR néha hitetlenkedve fogadta néhány gondolatát, akár profitálhatnak is az elhangzottakból.

Naptára hetekkel előre tele fellépésekkel. Zenekart menedzsel, alapítványt vezet. A Budapesti Fesztiválzenekar alapító-vezetőjeként száz komolyzenész munkáját fogja össze, hogy valóban teljes szimfóniában csendülhessenek fel a klasszikusok. Fischer Iván karmester a Personal Hungary HR-szakkiállításon avatta be a személyzeti szakma krémjét a menedzsment és a művészet hasonlóságaiba. Bár a HR néha hitetlenkedve fogadta néhány gondolatát, akár profitálhatnak is az elhangzottakból.

Fischer Iván elfoglalt zenekarvezetőként, karmesterként kis túlzással két fellépés között érkezett meg a Syma Rendezvénycsarnok pódiumára. Persze feszes menetrend szerint él: rendezvénynaptára hetekkel előre tele koncertekkel, miközben zenekarja jövőjét is folyamatosan  kézben kell tartania. Talán nem is véletlenül kezdte beszámolóját azzal, hogy a feladatok hatékony szétosztása a legmegfelelőbb emberek közt kulcsfontosságú - akár zenekarról, akár gazdasági vállalkozásról van szó. "Delegálni kell: a siker ezen is múlik. A kulcs a bizalom. Akiben bízom, arra örömmel bízok bármit."

A Budapesti Fesztiválzenekarban az új zenészek felvétele szintén bizalmi kérdés: a zenei tehetség és a szakértelem mellett a személyes ajánlásnak is jelentős szerep jut. "A tengerentúlon és Nyugat-Európában nagyon bonyolulttá tették a zenészek kiválasztását az utóbbi időben. Többkörös fordulók vannak, személyes elbeszélgetéssel, próbajátékkal. Egyes helyeken a zenekarvezetők tehetségkutató zsűriként hallgatják végig a pályázókat, akik egy függöny mögé bújva, arctalanul szólaltatják meg a hangszereket. Mindezt azért, hogy a jelölt kiléte ne befolyásolja azokat, akik majd az újak felvételéről döntenek"- magyarázza.

Élesben történő kiválasztás

Fischer Iván hozzátette: náluk erre nincs szükség. A Budapesti Fesztiválzenekar jóval gyakorlatiasabb utat választott. "Az ajánlás útján érkező, képbe kerülő zenészek tudását élesben tesszük próbára - például magunkkal visszük őket koncertezni. Itt egyből kiderül, megy-e a közös munka, mennyire tudnak együttműködni a többiekkel. Ha megfeleltek, rövid időn belül néhányszor magunkkal visszük őket. Ha jól veszik az akadályokat, egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy már a zenekar tagjai"- jegyzi meg derűsen. Fischer Iván nem hisz a pozitív diszkriminációban sem. "Nem veszek fel valakit csak azért, mert más a bőrszíne, minthogy a zenész kolléga közeli ismerősét sem fogom elutasítani, amennyiben tényleg tehetséges."

Fegyelmezés helyett jó szándékú kiigazítás

Fischer rögtön hozzátette: azzal is tisztában van, a cégvilágban a menedzsment és a munkavállaló viszonyát gyakran mérgezik a feszültségek, ellenállások. Karmesterként és vezetőként azonban tudatosan törekszik a zenészekkel a jó kapcsolat kiépítésére. "Borzasztó stresszes egy munkavállalónak- egy zenekarban dolgozó zenésznek is - ha a vezető állandóan csak a hibát keresi, azokra koncentrál. Én nem hiszek a fegyelmezésben, legfeljebb a zenészeim jó szándékú kiigazításában. Hiszen azzal a szándékkal veszik a kezükbe a hangszert nap, mint nap, hogy valóban jók legyenek"- magyarázza.

Nem zárt keretekben gondokodik

A karmester ennek szellemében toleránsan kezeli az egyéniségeket. Hisz a csapatmunka fontosságában is. Mégis szilárdan vallja, az egyéniségeknek biztosítania kell egyfajta szabadságot, nem szabad zárt keretek közé beerőltetni őket. "Vannak zenészek, akik kilógnak a sorból, máshogyan, szokatlanabbul kezdenek neki feladatoknak. Mégis teret kell biztosítani számukra. Hiszen a különcségeik gyakran fűszerezik a közös munkát a csapat előnyére váló plusszal"- magyarázza. Ennek tükrében meglepő, hogy a karmester nem híve az egyének premizálásának. "A tagok többsége egyenletesen jó teljesítményt nyújt, a siker is közös: furcsán venné ki magát, sértené is őket, ha egyeseket külön kiemelnék."

Brainstorming barátságos légkörben

A művészvilágban kicsit idegenül hangzanak az olyan kifejezések, mint a stratégia, a motiváció, a célkitűzések, a projekt és a gazdasági mutatók. Nem is lelkesedik értük a zenekarvezető. Tervezni viszont neki is kell - még akkor is, ha igyekszik kerülni ezeket a kifejezéseket. "Mi a zenekarral általában 2-3 évre előre próbálunk gondolkodni. Van persze, mikor a változások diktálnak. De ne higgye senki, hogy formálisan írnánk vázlatokat vagy tartanánk szabályos irodai brainstormingokat. A legjobb ötletek gyakran a fellépések utáni lazításkor, barátságos légkörben, fehér asztal mellett születnek. Az ötletelésben olykor az egész zenekar részt vesz."

A siker égi manna

Fischer Iván zenészként nem ragaszkodik a siker objektív mérőszámaihoz. Azokat legfeljebb a megvásárolt hangversenybérletek, az eladott koncertjegyek és a felkérések számából tudja mérni, kikövetkeztetni. Zenészként ugyanakkor ráérez, mikor és mitől "szól nagyot" egy-egy produkció és mi érdekli a közönséget. "A siker égi manna. Nem kell erőlködni vagy feleslegesen próblémázni. Viszont jól kell csinálni a dolgokat" - jegyzi meg zárszóként.

Takács Gabriella

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Diákmunka tanulás mellett Dániában

Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk

Álláslehetőségek Dániában

Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk

Munkajogi kisokos (új) dolgozóknak

Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk