kapubanner for mobile

Kevesebb álláshirdetés, növekvő túljelentkezés jellemezte a tavalyi évet

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A mezőgazdaságot, az oktatást, a mérnöki munkaköröket szinte alig érintette a járvány, melynek a vendéglátás és az idegenforgalom a nagy vesztese.

Tavaly 19 százalékkal kevesebb álláshirdetést adtak fel a cégek, mint 2019-ben, ezzel szemben a hirdetésekre jelentkezők száma 26 százalékkal meghaladta az előző évit - mondta a Világgazdaságnak Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója. Az oldalra feltöltött önéletrajzok számának 23 százalékos emelkedése is azt mutatja, hogy tavaly nőtt az álláskeresők száma. Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója elmondta: a hirdetői oldalon 20-30 százalékos csökkenés, az álláskeresői oldalon ugyanakkora emelkedés volt megfigyelhető 2020-ban. Az élelmiszer-feldolgozás, a raktározás és a belföldi kiszállítások területén megnőtt a létszámigény.

Laczi Péter, a Pannon Work operatív igazgatója arról beszélt, hogy mintegy harmadára csökkent a hirdetéseik száma, és ugyanígy csökkentek megrendeléseik is. Ennek köszönhetően a munkáltatók ismét válogathattak a jelentkezők közül, a folyamat ugyanakkor szeptemberre visszafordult. Mint kifejtette, az elektromosautó-gyártásban és az ahhoz kapcsolódó területeken folyamatosan kerestek dolgozókat, a vendéglátás és az idegenforgalom területén azonban éves szinten 61 százalékkal esett vissza az új álláshirdetések száma.

Voltak olyan területek, amiket nem vagy csak kis mértékben érintettek a járvány negatív hatásai, ilyen az ingatlanértékesítés, a mezőgazdaság, az oktatás, a mérnöki munkakörök és az IT-szektor. A munkanélküliség növekedésével nőtt az igény a kevesebb szaktudást igénylő állások iránt is, és egyre több szektorban volt jellemző a túljelentkezés. Az egy hirdetésre jutó jelentkezések száma a raktárosi és a bolti dolgozói pozíciókban nőtt meg legnagyobb mértékben.

Tüzes Imre tapasztalatai szerint a termelési és gyártósori pozíciók a legkeresettebb munkakörök. Hasonlóan nagy az igény az élelmiszeriparban a raktári és a szakképzett logisztikai munkavállalók iránt, emellett keresettek az árufeltöltők és a fuvarozók is. Egyre nő az igény az építőipari dolgozók munkájára is.

Világgazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek