kapubanner for mobile

Heti 3 napra kötelezően visszarendelte dolgozóit az irodába az SAP

A vállalati kultúra erősítése, valamint az ügyfelekkel és a munkatársakkal való személyes kapcsolat ösztönzése érdekében, új hibrid munkarend bevezetését jelentette be az SAP Hungary Kft. a német szoftvercég globális iránymutatásaihoz igazodva.

Új munkarendet vezet be az SAP Magyarország-

Vissza az irodába

2024. áprilisig még egy felkészülő időszakkal, májustól viszont világszerte élesben fut majd az SAP hibrid munkarendje, melyet Budapesten a mai napon jelentettek be. A több újítást is magában foglaló tervezet legfontosabb változása, hogy a korábbi, akár kizárólagos otthoni munkavégzést is megengedő rendszerét a személyes jelenlétre nagyobb hangsúlyt helyező hibrid munkarend váltja fel. Ennek értelmében a munkatársaknak hetente 3 napot akár a cég főhadiszállásán, akár az ügyfelekkel és partnercégekkel személyesen folytatott megbeszéléseken, külső helyszínen szükséges eltölteni.

Ez a döntés azon felismerés eredménye, hogy a személyes találkozók és a közvetlen kommunikáció hosszútávon nem nélkülözhetők a sikeres együttműködéshez, az új ötletek születéséhez, a vállalati kultúra szerves fejlődésének fenntartásához és elsajátításához” – indokolta a bejelentett változást Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója. „Ez a változás szoros összhangban van az SAP globális vállalati átalakulásával, innovációs és cloud transzformációs céljaival” – tette hozzá az ügyvezető.

Régiós összehasonlításban magas az irodában töltött munkaórák aránya

Mint ismeretes, az SAP Magyarországon 2019-ben dolgozta ki, és 2020 folyamán vezette be FlexWork munkarendjét, mely helytől független, célorientált, ugyanakkor kényelmes, rugalmas munkavégzést biztosított, mindezt eszközparkkal, felhőinfrastruktúrával és irodaberendezéssel támogatva. A 2019-től fejlesztett FlexWork ráadásul remekül illeszkedett ahhoz az elváráshoz, mellyel a járványveszély első hullámában, 2020 tavaszán szembesültek a cégek. A fertőzésveszély minimalizálását célul kitűző, így a távolságtartásra koncentráló, otthoni munkavégzést központilag és államilag is előíró munkarendet rekordgyorsasággal lehetett bevezetni a FlexWork alapjain.

A járvány elvonultával az irodai és otthoni munkavégzés arányát annyiban szabályoztuk, hogy a közvetlen felettessel történő megállapodás szerint kellett eljárni a kollégáknak, ugyanakkor általános felismeréssé vált, hogy számos élethelyzetben indokolt a közösségi, személyes jelenlét a cégen belül és az ügyfelekkel, partnerekkel folytatott munkában” – magyarázza Dobos-Horváth Krisztina, az SAP Hungary HR igazgatója. A társaság magyarországi főhadiszállásán a cég belső kimutatásai szerint az irodai közegben töltött munkaórák aránya egyébként is magas régiós szinten összehasonlítva más országokkal, és intenzív társasági élet zajlik. „Az SAP Magyarországon immár közel 2000 főt foglalkoztat, ez majdnem 100 százalékos bővülés, csupán néhány év leforgása alatt, melynek jelentős részét kötelező távmunkában kellett lefolytatni. Észszerű lépés, hogy a vállalati kultúra erősítése céljából a személyes kapcsolatok kiépítését és fenntartását szorgalmazzuk mind a cégen belül, mind partnereink és ügyfeleink felé” – indokol Dobos-Horváth Krisztina.

Számos cég döntött hasonló lépésekről korábban, amiről többek között itt és itt olvashat

fotó: azevirodaja.hu

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nem akartak bejárni a dolgozók – most pénzt kapnak érte, és megfordult a trend

A kötelező irodába visszatérés nem hozta a várt eredményt: üresen maradtak az irodák, a dolgozók pedig ellenálltak. Egy nemzetközi techcég azonban... Teljes cikk

Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás

Egy friss, 38 országot vizsgáló kutatás szerint a távmunka és a hibrid munkavégzés növelheti a gyerekvállalási kedvet. Azoknál a pároknál, ahol... Teljes cikk

Az olajárak emelkedése miatt visszatérhet a tömeges home office?

Az olajárak meredek emelkedése miatt újra előtérbe kerülhet az otthoni munkavégzés: a Nemzetközi Energiaügynökség szerint a home office az egyik... Teljes cikk