Megjelent: 10 éve

A kapcsolatépítés receptje - a történetmesélés

A bensőséges személyes történetnek mindenhol univerzális hatása van. Minél személyesebb a történet, minél több részletet mondunk el, annál jobban tudunk kapcsolódni másokhoz és mások hozzánk. A Coaching Határok Nélkül rendezvénysorozat októberi előadója, Lisa Bloom story coach arról a felismeréséről győzte meg a hallgatóságot, hogy a történetmondásnak mekkora ereje van mind a saját coach üzletfejlesztésében, mind az ügyfelekkel való munkában, illetve szervezeti és vezetőfejlesztésben. Tornallyay Éva beszámolója.

Október 17-én Lisa Bloom story coach volt a CHN előadója. Ott állt előttünk egy nemzetközileg ismert és elismert coach, akinek az ICF által akkreditált coach képző programja van, és aki azt állítja, hogy a történetmondásnak jóval nagyobb jelentősége van, mint amit eddig gondoltunk, mind az üzleti, mint a vezetésfejlesztésben. A nap végére bebizonyította, hogy ez így van.


Lisa a szokásos bemutatkozás helyett egy csodálatos mesével indított, ami egy Michael nevű kisfiúról, egy öreg fáról és a fában lakó tündérekről szólt. Ő maga is olyan volt, mint egy igazi ír tündér, ahogy elkezdett mesélni, és ahogy a mozdulatai a mese ritmusához igazodtak. Ott, abban a pár percben, létrejött a varázslat, amely aztán az egész napot végigkísérte. A teremben olyan csend lett, hogy szinte vágni lehetett, ahogy ismert és kevésbé ismert coachok, a szakma krémje, tanácsadók, HR-guruk hallgatták a mesét csillogó szemekkel, mozdulatlanul, lélegzetvisszafojtva.

Vajon mi történt itt? Mitől kapott ekkora figyelmet egy tündérmese egy csoport komoly felnőtt körében?

Így kezdődött tehát a nap és a varázslat tovább folytatódott. Lisa megkért bennünket, hogy legelőször ismerkedjünk meg asztaltársainkkal, és a szokásos név, foglalkozás mellé tegyünk még hozzá egy olyan információt magunkról, amit csak kevesen tudnak rólunk. Ő is elmondta nekünk, hogy Írországban született, és most Izraelben él a családjával. A mondandóját folyamatosan átszőtte személyes történetekkel a gyerekeiről, a munkájáról, de volt, amikor teljesen váratlanul ismét megajándékozott minket valamilyen mesével. Például az öregasszony és a fiatal vándor meséjével, akiket Igazságnak és Történetnek hívnak, és a mese tanulsága az, hogy minden történetben van valamilyen alapigazság, akárhonnan is jön a mesélő.

Komolytalan munka a coaching

Lisa sokáig Oktatási és Fejlesztési Igazgatóként dolgozott egy multinacionális cégnél, de egy idő múlva váltani szeretett volna, és a barátai azt tanácsolták, hogy legyen coach, hisz eddig is azt csinálta. Akkor még úgy gondolta, hogy a coaching nem igazi munka, de mégis úgy döntött, hogy komolyabban beleássa magát, majd elvégzett néhány képzést. Később, amikor már coachként dolgozott, és küszködött a neki ideális ügyfelek megtalálásával, egy ismerőse meghívására elment egy történetmesélős rendezvényre. Ott jött rá, hogy ő világéletében mindig történeteket mesélt és ez az, ami hiányzik a munkájából.

A recept, amit az egész világ ismer

Meglepő gyakorlattal folytatódott a nap. Lisa arra kért bennünket, hogy meséljünk kis csoportban arról, hogy ki volt az, aki először mesét mondott nekünk, és hogy milyen érzések kötődnek ehhez az élményhez. Legtöbben pici gyerekkori emlékeket idéztünk fel, majd összegyűjtöttük az átélt érzéseket: többek között biztonság, melegség, összetartozás, rituálé, kényelem, várakozás, bölcsesség, felelősség, túlélés, nyitottság. Bámulatba ejtő volt, hogy mind a közel 60 résztvevő átélte ezeket, pedig különböző korosztályok találkoztak, akik különböző helyszínekről és különböző múlttal érkeztek.

Lisa ezt a gyakorlatot számos különböző csoportban, más-más országban is elvégeztette a résztvevőkkel, és az eredmény mindenhol egyezett. Ez az összefüggés győzte meg Lisát végképp arról, hogy a történetmondás univerzális és, hogy mekkora ereje van mind a saját coach üzletfejlesztésében, mind az ügyfelekkel való munkában, illetve szervezeti és vezetőfejlesztésben.

Végy egy saját történetet, és fűszerezd meg a részletekkel

Ismét egy gyakorlat következett, amelyben arra kért Lisa, hogy osszunk meg egymással egy olyan emlékezetes coachinggal kapcsolatos történetet, amely nagy hatással volt ránk. A rövid idő ellenére ismét észrevehető volt, hogy mindenki ugyanúgy lélegzetvisszafojtva figyelt a beszélőre, mint a reggeli mesénél. Talán már nem volt akkora meglepetés, hogy az elmondottakban mind szerepelt útkeresés, áttörés, bátorság, pozitív következmény, katarzis, és létrejött valami fontos.

A bensőséges személyes történetnek mindenhol ilyen UNIVERZÁLIS hatása van, függetlenül attól, hogy épp milyen kultúrában járunk. Minél személyesebb a történet, minél több részletet mondunk el, annál jobban tudunk kapcsolódni másokhoz és mások hozzánk. A történeteket mindenki megérti, és minden létező kultúrának meg vannak a saját, de egyben hasonló történetei.

Adj hozzá 3 esszenciát:

1. Maga a történetmesélés - a kapcsolatteremtéshez elengedhetetlen. A legnagyobb vezetők a legjobb történetmondók. Tudják, hogy a kapcsolat megalapozásához kell egy jó történet. Lisa Bloom arra bíztat bennünket, hogy osszuk meg saját történetünket másokkal.

2. Készségfejlesztés - coachként mit tudunk hozzátenni ahhoz, hogy az ügyfeleink elérjék a céljukat? Hogyan hallgatjuk meg és halljuk meg őket történeteiken keresztül? Hogyan tudjuk saját hitelességünket megalapozni? Hogyan teremtünk biztonságos teret? Azzal, ha elmesélünk egy személyes történetet magunkról, megalapozzuk a bizalmat, inspirációt és bátorságot adunk.

3. Üzletfejlesztés, vagyis maga a történet - miről szóljon a történet? Lisa itt az egyik legfontosabb alapról beszélt. "Amikor elmeséled a történeted, akkor mi az, amit Te magad képviselsz? Mi az, ami Neked fontos és az ügyfél hogyan tudna ehhez kapcsolódni? Milyen alapértékeket képviselsz? Mi a történeted üzenete?"

Mindenkiben megvan az a vágy, hogy történeteket meséljen. Mesélünk otthon arról, hogy mi volt a munkahelyen, vagy barátainknak a legutóbbi búvárkalandunkról. Minden, ami velünk történik, azáltal válik igazán megtörténtté, hogy elmeséljük a saját szemszögünkből. Ha megváltoztatjuk a sztorit, akkor megváltoztatjuk a valóságot is. Tehát ha a saját történetünket egy olyan szemszögből mondjuk el, amelyben átjön mindaz, amit képviselünk, és hogy mire vagyunk képesek, akkor megváltoztathatjuk a valóságot. Bizalmat azonban csak akkor tudunk kialakítani, ha a történet hiteles és igaz. Mindenki felismer egy hiteles történetet.

Egy gyakorlaton keresztül kipróbáltuk, hogy milyen lenne a saját történetünk. Lisa arra kért, hogy mondjuk el magunkról azt a három dolgot, amelyeket a legfontosabbnak tartunk. Ismét igen meglepő eredmények kerültek fel a táblára - a résztvevők nagy része nem a nevét, munkáját, vagy családi állapotát osztotta meg, hanem beszélt a szenvedélyéről, hogy miben hisz, alap értékrendekről, misszióról, érdeklődési körökről. Mennyivel másabb és nagyobb benyomást keltő bemutatkozás ez, mint amikor csak a nevünket és a foglalkozásunkat mondjuk el, ugye?

Ne feledjük a sót és a borsot

Mitől lesz jó egy történet? Természetesen, mint minden történet ennek is van eleje, közepe és vége. Attól lesz hatásos, ha magával ragad, mások tudnak hozzá kapcsolódni, kíváncsivá tesz, van benne hős, kihívás, következmény, humor és a környezet leírása. De a legfontosabb, hogy legyen benne az út maga. Nem elég, ha csak a száraz adatokat meséljük el, hanem fontos, hogy meséljünk magáról a küzdelemről.
És végül a titkos fűszerek

Ahhoz pedig hogy hogyan tegyük a történeteinket hatásosabbá, néhány hasznos hozzávalót kaptunk. Tudjunk meg minél többet a hallgatóságunkról, hogy nekik mi fontos, kik a döntéshozók, vagy éppen kik a bajkeverők. Fontos, hogy tudjuk mik a szándékaink akkor, amikor valami olyat mondunk, amivel hatni akarunk. Végül pedig fontos tudnunk, hogy milyen végeredményt szeretnénk elérni, mit érezzen, gondoljon a hallgatóságunk. Végül egy apró, de fontos fűszer Lisától - "Skálázd be a saját energiaszintedet 0-10 között mielőtt bemész a tárgyalásra, és bárhol tartasz ami 8-nál kevesebb, döntsd el, hogy 3-al magasabbra kerülsz. Ilyen energiaszinten meséld el a saját sztoridat."

A jó recepteket érdemes összegyűjteni

A következő gyakorlat önreflexió volt, hogy kinek mi működik, milyen történetekről tudjuk, hogy hatásosak és mi az, amit érdemes ismételni. Itt a történetek másik kontextusba kerültek - a történet, mint saját működési mintánk. Van-e valami, amit ha csinálunk, akkor magunkat energikusnak, sikeresnek, hatékonynak érezzük? Milyen történeteket mesélünk magunknak régóta, amelyektől enerváltak, motiváció nélkülinek, mozgásképtelennek érezzük magunkat? Milyen saját történetek működnek és milyenek nem?


A két demó coaching ülés során, melyet Lisa vezetett a nap végén, ezt az önismereti irányt követve, rámutatott azokra a történetekre, amelyet a spontán ügyfelek régről hoznak, és mesélnek maguknak: hogyan tudnának egy új történetet kreálni, amellyel könnyebben találnának megoldást a kihívásaikra.

Ha nincs más, akkor használd, amid van

A nap végén megtudtuk, hogy melyek a történetmesélés legfontosabb készségei. Elsőként, légy elég erős, hogy körbe tudd rakni a székeket a hallgatóságnak a tökéletes összhang érdekében. Másodikként pedig tudj finom teát főzni, hogy megvendégelhesd azt az idős hölgyet, aki majd mesél és sok új sztorival megajándékoz.

Talán ezeket is felvehetjük a coaching kompetenciák közé.

Tornallyay Éva
business & leadership coach, team coach
Kalangu Coaching
www.kalangu.net



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk

Így lehet sikeres a karrierváltás 40-en túl

Mely lépések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy aki középkorúként karrierváltásra adja a fejét egy biztosan kifizetődő új irányt válasszon? A... Teljes cikk