A pótolhatatlanok szakmája: addig jó, amíg visz előre a flow

Hosszú egyeztetés után sikerül találkoznunk. Egy átlagemberhez képest fordított életet élsz, általában délelőtt alszod ki az éjszakai műszakot, ráadásul az elmúlt napokban beteg is lettél. Egy ilyen hirtelen betegség esetén miként tudnak pótolni egy mentőtisztet?

Az OMSZ-nél (Országos Mentőszolgálat - a szerk. ) nagy eséllyel nem tudnak behívni egy másik mentőtisztet, ha hirtelen lebetegszem. Ez esetben előfordulhat, hogy mondjuk a vecsési régióban nem lesz mentőtiszt, tehát nem mindegy, mennyire vagyok beteg. A másik munkahelyemen, a Honvéd Kórház Sürgősségi Osztályán több ellátó tiszt is van egy műszakban. Ha lebetegszem, több beteg jut egy munkatársamra, ez a kisebbik rossz.

Mentőtiszt nélkül is kivonul egy esetkocsi? Mi történik, ha nagy a baj?

Kisebb problémák esetén elég a mentőápoló tudása, akinek a mentőgépkocsi-vezető is segít. Ha nagy a baj, akkor segélykocsit kell hívni, mondjuk Pesterzsébetről, ami időveszteséget jelent a betegnek, miközben például fulladás esetén minden perc számít.

Mondhatjuk, hogy a munkád tényleg pótolhatatlan. A lebetegedéseden életek múlhatnak?

Próbálom nem így felfogni. Odaér majd valaki más.

Miért döntöttél úgy, hogy a Honvéd Kórházban is vállalsz munkát?

A mentők között gyakori jelenség, hogy több állásban dolgozunk, ez a kevés fizetés miatt van. Az OMSZ-nél 2500 forintos órabérem van, ez a közepes bérkategória, mert 10 éve dolgozom egészségügyben. Egy kezdő ennyit sem kap. A kórházban a pótlékokkal meg az egyéni kiegészítésekkel egész jól lehet keresni vizsgáló tisztként.
 
Hogy néz ki a beosztásod, mennyire tudod előre beosztani az idődet?

Az OMSZ-nél szerződést módosítottam, kérvényeztem az óraszámom csökkentését, hogy több munkát tudjak vállalni a Honvédban. A mentőknél most félállásban vagyok 4-szer 24 órát. A kórházba pedig pár műszakkal többet megyek, itt 24 lehetséges műszakot le kell adnom egy hónapban. Ez több mint a ténylegesen ledolgozott óraszám, így tudják elkészíteni a beosztást. Óraszámban nagyjából ugyanannyira jövök ki, mint egy teljes állás, 168 óra. Háromnegyed hónapom előre fixen le van foglalva.

Könnyű vagy nehéz, illetve magától értetődő kérdés az nálad, hogy miért lettél mentős?

Utólag belegondolva nehéz, de akkor ott könnyű volt, egyértelműnek tűnt. Anyukám háziorvos, az egészségügy a mindennapjaink része volt gyerekkoromban. Nem voltam viszont elég szorgalmas, hogy orvosira menjek és az sem tetszett, hogy édesanyám mindig hazahozta a munkát. Egy falusi háziorvos nem pihenhet, tudják, hol lakik, mindig kopognak az ajtaján, ez nem tetszett, ahogy az irodában ülés gondolata sem. Akkor még monoton dolognak tűnt, hogy egy helyben üljek egész nap reggeltől estig, hétfőtől péntekig. A mentősség igazi kalandnak tűnt, izgalmasnak hangzott még a beosztás is. Most meg persze mit meg nem adnék egy olyan életért, amelyben rendszer van és be tud állni a bioritmusom. Sokszor azt sem tudom, milyen nap van, mert nincs jelentősége. Már vonzó egy olyan élet, amelyben az ember nincs kikészülve a nap végére és van még ereje mást is csinálni, a hétvégéről nem is beszélve. Persze izgalmasnak tényleg izgalmas a munkám és nem mindegy, hogyan hajtja le a fejét az ember a nap végén: mit csináltam ma, táblázatokat töltögettem a gép előtt vagy megmentettem egy életet. Ez nemcsak a mentőtisztek munkájáról szól, hanem az egész egészségügyről. Pécsett sokáig voltam segédápoló egyetem mellett. Ott is érdemleges munkát csináltam: megsimogattam egy idős nénit, tisztába tettem, volt hozzá egy kedves szavam, enyhítettem a kiszolgáltatottságán, feldobtam a napját és így sokkal jobb minőségben teltek le számára a halála előtti utolsó órák.

Székely Benke László: "Ebben a szakmában az élhető, családcentrikus élet egyelőre elképzelhetetlen."

Mennyire viselnek meg a munkád során megélt emberi traumák? Mennyire tudod lepergetni magadról?

Nem viselnek meg. Nem tudok erre magyarázatot adni. Még az elején, mikor mentőtiszt gyakornok voltam a harmadik vagy negyedik újraélesztés után pityeregtem egy kicsit, 20-21 éves lehettem, aztán berúgtam egy mentős bulin és egész éjjel sírtam. Folyamatosan jöttek vissza a képek, az újraélesztés mozzanatai, a halottat sirató család. Végigsírtam azt az éjszakát, és akkor én ezt úgy kisírtam magamból, hogy azóta sosem volt ilyen. Nem érzem azt, hogy megviselne. Ez nem azt jelenti, hogy azzal óvom meg magam, hogy nem vagyok empatikus. Ha látom, hogy valakinek nem orvosi, hanem emberi segítségre van szüksége, akkor természetesen törődök vele.

Érzed azt, hogy egy beteg ellátása során számít az éppen aktuális lelkiállapotod?

Nem számít. A rutin megszerzése során kialakult a fejemben egy séma, egy taktika, hogy az egyes helyzetekben mi a teendő. Azért is tudom elfogadni, hogy nem sikerült megmenteni valakit, mert tudom, hogy én mindent megtettem, az ellátás során minden úgy ment, ahogy annak mennie kellett. Apró bakik vannak, de nagyok nincsenek.

A jó élmények ki tudják egyensúlyozni a rosszat, milyen arányban vannak ezek? A kollégákkal megbeszélitek utána az egyes eseteket? Esetleg pszichológusi segítséget kaptok munkáltatói oldalról?

Általában több a rossz élmény. A kollégákkal beszélgetünk róla, és hivatalosan pszichológusi segítség is van, de egy ilyen betokosodott, régi elveket valló intézményben senki sem fog elmenni, mert ezt senki sem meri felvállalni a többiek előtt. Szoktunk egymással lelkizni, de mondhatom, hogy soviniszta társadalom a mentős. Nem ismerek olyat, aki bevallotta volna, hogy azért ment el vagy azért váltott, mert lelkileg nem bírta tovább.

A lelki megpróbáltatások mellett fizikálisan mennyire nehéz mentőtisztnek lenni?  

A mentőtisztnek kevésbé nehéz, az ápoló és a gépkocsivezető emeli a hordágyakat, a mentőtiszt akkor emel, ha a többieknek be kell segíteni. Nincs olyan mentőgépkocsi-vezető 15-20 év szolgálat után, akinek ne lenne gerincsérve.

Egy mentőszolgálatos nap, vagy egy sürgősségi osztályon lehúzott 12 óra terhel meg jobban?

A Honvéd Kórház műszakjaiban jobban elfáradok, az nagyon megterhelő. Ha az energiaszintet nézzük, akkor a kórházban folyamatosan magas az energiaigény, topon kell lenni minden pillanatban, a mentőben pedig van egy standard nyugi és időnként szükség van egy kiugróan intenzív energiaszükségletre. Az állomáson nyugodtan beszélgetünk, aztán csörög a telefon és magunk mögött hagyjuk a komfortzónánk, más a kettő habitusa. A kórházban ráadásul ez sokszor éjszakázást jelent. Ha nappal dolgozom, utána alvás és másnap már egy működő ember vagyok. Egy éjszakai műszak után nem így van. Éjjel 2-3-kor dörömböl a szervezetem, hogy mi a fenét csinálsz, feküdj le, miért pörögsz. Émelyegsz, hányingered és látászavarod van, fel vagy puffadva, szédülsz és akkor bejön egy súlyos eset. Gondolkodni kell, tenni kell a dolgom a másodperc töredéke alatt. Reggel hazamegyek, lefekszem és este 6-ig teljesen használhatatlan vagyok. A mentőknél egy-egy órás alvásszakaszok beleférhetnek szolgálatban, én ebből a szempontból még mindig rutintalan vagyok, a készenléti stressz miatt nem tudok minden lehetséges percet alvásra felhasználni. Ha hívás van, másfél perc múlva indulás is.
 
Van olyan mentős, akinek ez rutinná válik?

Az idősebb mentősök minden lehetséges pillanatban tudnak enni és aludni, ezzel tudnak túlélni. Valaki a 24 órás műszak után le sem fekszik, mert két eset között kipihente magát. Nekem mindig muszáj aludnom.

Mire elég a mentőtiszti főiskola, a kötelező gyakorlat és mennyit számít a rutin?

Pécsett végeztem a főiskolán, ez alapesetben négy év, de a diplomaosztón csak ketten voltunk pedig negyvenen kezdtünk. Az államvizsgán óriási szórás van érthető okokból, élesben nagyon komoly döntéseket kell meghozni a pillanat hevében. A képzés persze nem ad eleget. Tizenéves, huszonéves fejjel kell belátni, hogy ez így nem lesz elég, és önszorgalomból járni mentőzni pluszban vagy kórházban dolgozni, hogy a rutin meglegyen. Ha jól emlékszem, négy félév kötelező mentős gyakorlat volt előírva különböző egységeken, először mentőápoló mellett aztán mentőtiszt mellett is. Viszont nem a kivonulások számához kötik az aláírást, hanem óraszámhoz. Aki kisebb falvakba megy el szekundálni, az letöltheti úgy a gyakorlatát, hogy alig szúrt vénát.

Tudsz mondani olyan esetet, ami nagy kihívás volt és büszke voltál magadra, hogy érthető legyen egy döntés súlya, amit hirtelen kell meghozni?

Azért nem tudok kirívó jó esetet mondani, mert nem egyedi dolog jó döntést hozni. Az egyik leggyorsabb halál a fulladás. Ha meglátok egy fulladó beteget, a fejemben működésbe lépnek a tanult sémák, és egyből zakatol az agyam, hogy mi lehet a probléma. Például beütötte a fejét, sérült a központi idegrendszer, eszméletlen, nem vesz rendesen levegőt, intubálni kell.  Pár másodperc alatt erre rá kell jönni és megmenteni az életét, például kiemelni az állát, hogy ne záródjon el a légút. Ilyen sok van. Ha rossz terápiát választunk, a beteg meghal.

A mentőtiszt eleve csak a súlyos esetekhez vonul? Mekkora az olyan esetek aránya a kivonulások között, amelyeknél a te szaktudásod nem feltétlen szükséges?

A kivonulások 80 százalékában nem lenne rám szükség. Ha jól működő rendszer lenne, akkor ez 60 százalék lenne. Amikor valaki felhívja a 112-t, először jó eséllyel egy laikus veszi fel, aki eldönti, hogy mentő, tűzoltó vagy rendőr kell. Ha átkapcsol a mentésirányításnak, akkor elméletileg egy szakképzett rutinos ember eldönti a helyzet súlyosságát. Sajnos ebben a munkakörben nagyon kevés órabérért dolgoznak emberek, kevés a rutinos szakember közöttük, ilyen bérezés mellett ezen nem is kell csodálkozni. Általában a beteg szerencséjére felül van triázsolva minden eset, ami azt jelenti, hogy a betegirányító a legrosszabbra gondol. Fulladós mellkas fájós betegre senki sem mer kiskocsit küldeni, hiszen megütheti a bokáját miatta, ha mentőápolós kocsit küld és nem esetkocsit mentőtiszttel. Budapesten átlagban tízből két vonulásnál kerül sor nagy beavatkozásra. A nagyvárosban nemcsak a rendszer hibája a baj, hanem az erőforráshiány is. A kiskocsik, melyeken az ápolók vannak, gyorsan elfogynak és akkor az esetkocsinak is indulnia kell a helyzet súlyosságától függetlenül.

A közalkalmazotti bértáblán a szolgálati idővel nőhet a bérezés, ezt leszámítva milyen életpályamodell állhat egy mentőtiszt előtt?

Az OMSZ-nél a legdemotiválóbb tényező a fizetés mellett az életpályamodell hiánya. A diploma után jönnek az éles bevetések és az esetkocsiban a mentőtiszt a legmagasabb személy, ennél nincs tovább. Nincs lehetőség a státusz növelésére, mert nincs magasabb szintű képzés. Pár éve már lehet mesterdiplomát szerezni, de ennek a mentőben nem nagyon van használati értéke. Bértáblában körülbelül 30 ezer forinttal többet lehet keresni a plusz két éves képzés után, de nem látnám el másképp a betegeket. Egy másik lehetséges irány, hogy a mentőtiszt elmegy egy sürgősségi osztályra vizsgáló tisztnek, de az életpályamodell itt szintén megrekedt, innen már csak az egyéni fejlődésben lehet bízni, ami igazából elég kell, hogy legyen egy ideig.

Meddig lehet ezt csinálni? Ismersz olyat, aki innen ment nyugdíjba?

Minden sürgősségin vagy mentőn ledolgozott éjszakával sokat veszítünk az életünkből. Kutatások bizonyítják, hogy ennek hatása hallucinogén, több a rákos megbetegedés az éjszakázós emberek között, nagyon nagy kérdés, hogy ezt család mellett tudja és akarja-e csinálni az ember. Ha teljes állásban dolgoznék a sürgősségin a kórházban az öngyilkosság lenne. Az egészségügyben több mint tíz éve dolgozó emberek 80 százaléka kiégésben szenved, különösen egy ilyen leterhelt diszciplínában, mint a sürgősségi. Könnyen rámegy a családi élet: nem vagy otthon amikor kell, akkor vagy otthon amikor nem kell, nincsenek hétvégék, nem lehet érdemi időt együtt lenni, nem érti meg a családod, hogy mit élsz át, mert nem tudtok annyit együtt lenni, hogy egy laikus pár megértse, min mész keresztül egy ügyeleti éjszakán. Hosszú távon nagyon nehéz egy család lelki egészségét így fenntartani. Ugyanaz a nyugdíjkorhatár vonatkozik ránk is. Egy vagy kettő kollégát ismerek, aki mentőben kezdte a pályafutást és onnan is ment nyugdíjba. Inkább az a jellemző, hogy az emberek leszázalékolódnak, vagy kilépnek, kiégnek, elmennek másik szakmába. Ritka a sürgősségi ellátásban letöltött teljes életpálya.

Egyértelműen borús a hosszú távú jövőképed?  

Egyelőre erre nem gondolok, nem nézek hosszan előre. Valahogy majd mindig megoldom. Több rendszer is alakulóban van, az elmúlt 5 évben egész sokat fejlődött a képzési rendszer, több lehetőség van, például már el lehet menni orvosi ügyeletbe dolgozni. Ez sem fizet jobban, de nyugisabb, nem égsz ki annyira egy éjszaka alatt. A jövőképre pozitív választ adni most nem lehet. Lehetnék gyógyszerügynök, azok jól keresnek, de az marketing, másoknak való. Ebben a szakmában az élhető, családcentrikus élet egyelőre elképzelhetetlen. Nem tudok még olyan irányról, ahol én hétköznap 8-tól 4-ig tudnék dolgozni.

Ahogy mondtad, az sem mindegy, ki hogyan hajtja le a fejét a nap végén, mit tett le aznap az asztalra. Kevesen képesek erre a tudásra. Ha bárki rosszul lenne itt most mellettünk a kávézóban, szerencsésnek mondhatná magát, hogy a közelben vagy, ez nagy önbecsülést adhat. Ha a mostani fejeddel visszamehetnél az időben, választanál mást?

Az a furcsa, hogy nem tudnék mást mondani. Itt az embernek a maga vállát kell megveregetnie, maximum a munkatársakkal megbeszéljük, hogy ügyesek voltunk. Szakmai elismerés nincs a munkáltató oldaláról és betegektől is ritkán jön visszajelzés, hiszen sürgős ellátásra szorulnak, extrém helyzetekben vagyunk. Végezzük a dolgunk, mert erre képeztek ki minket. Nem választanék mást, ehhez értek, ebben találtam meg a flowt, ami előre visz. Ameddig ez megvan, addig nincs baj.

A nyitóképen az Országos Mentőszolgálat standja a HVG Állásbörzén 2023. április 26-án a Papp László Budapest Sportarénában.