Az Éden Hotelből tanultak magyarul az itt élő külföldiek
Szinte megfordíthatatlan folyamatot mutat a magyarok kivándorlása nyugatra. Diplomás fiatalok, szakmunkások, harmincasok-negyvenesek vágnak neki az idegennek. Családdal vagy anélkül vonulnak munkáért, magasabb életszínvonalért. Ha látjuk az adatokat, azt gondolnánk, hogy ide nem is érdemes senkinek se jönni. Ugyan, ki tartaná érdekesnek, és ki látna gazdasági lehetőséget Magyarországon?
Egyre több szabadúszó, és egyetemista érkezik
A makrogazdasági, kivándorlási adatok mellett azonban van egy olyan szelete a társadalomnak, amelyet csak kevesen ismernek. A Kaptár tulajdonosai, vezetői, Pekár Dóra és Levendel Áron olyan „bázist” nyitott, amelyre az érkező külföldiek „megérkeznek”. Egy nyitott coworking irodában lehetőségük van a munkára, és – Dóra és Áron jóvoltából- a közösségi tevékenységben való részvételre is.
A Kaptár szakemberei azt figyelték meg, hogy az utóbbi pár évben egyre több diák, és szabadúszó jelent meg Budapesten. „Nagyon sok szofverfejlesztő, projektes IT-szakember él ma Budapesten, akik távmunkában dolgoznak. Egy norvég IT-s szakembernek nagyon jó lehetőség az, hogy a kinti fizetését az ottaninál jóval alacsonyabb, magyar körülmények közt költheti el”- állítja Levendel Áron.
Ezen felül, Pekár Dóra szerint, a város atmoszférája jelentősen megváltozott. Olyan új, friss kezdeményezésekkel van tele, ami inspirálja a hozzánk érkező, nyitott gondolkodású embereket.
Magyarország jó hely a turistáknak
A rendezvény célja - Pekár Dóra szerint - az, hogy a már a Kaptárban „lakó” expat -ek közösségét erősítsék, és megtalálják azokat a külföldi szabadúszókat, akik „odakint a városban keresik a kapcsolódásokat”.
Éppen ezért tették ezt a rendezvényt is interaktívvá. Kis csoportokba osztva beszélgettünk az itteni tapasztalatokról, az országokról, amelyekből ezek az emberek érkeztek, és a reményekről.
Izlandról érkezett Arni, aki szintén IT-fejlesztéssel, IKT-problémák megoldásával foglalkozik. Ő a barátnője után érkezett Magyarországra, körülbelül egy héttel ezelőtt. Sok helyen élt már korábban is, most főleg turistaként mozog az országban, de – természetesen - a munka is mindig része a mindennapjainak. Mivel távmunkás, ezért szinte mindegy, honnan csatlakozik fel a világhálóra. Május végéig fog maradni, addig azt tervezi, hogy meglátogatja a környező országokat, és esetleg „leugrik” Görögországba, hiszen innen annyira közel van a fapados repülőgéppel minden. „ Két és fél óra alatt bárhol ott tudok lenni, ami nagyon jó dolog”- állítja. Odahaza, Izlandon még híre-hamva sincs a tavasznak, éppen hullik a hó, ezért ő nagyon értékeli az itteni, kellemes klímát.
A magyar konyha a számára túl „húsos”, de ami egyértelműen nagyon tetszik neki, az a magyar cukrászat. Mesélt egy marcipános, csokoládékrémes, eperlekváros süteményről, amit Budapesten evett, és amilyenhez hasonlóval sem találkozott.
Arni úgy látja, hogy a magyarok kedvesek, barátságosak, ami lehet, hogy annak köszönhető, hogy ő egy speciális szubkultúrával, a bringásokkal került először táv-, majd személyes kapcsolatba.
Az Éden Hotel, a Barátok közt és Belga szövegeinek újrahasznosítása
MariaArni barátnőjével, a svéd Mariaval is találkozni, beszélgetni lehetett a rendezvényen. A fiatal tolmács-szakfordító lány másfél éve él újra Magyarországon. Édesapja ugyan magyar, sőt ő maga itt is született, de kilenc éves korától Svédországban él az édesanyjával, magyarul csak most kezdett megtanulni. „Azért jöttem másfél éve Magyarországra, hogy megtapasztaljam az itteni életet, megismerkedjek a nyelvvel, az emberekkel”- állítja Maria. A svéden, az angolon és a németen kívül franciául is beszél a fordító lány, és ezekből a munkákból tartotta fent magát. Ezeket a munkákat általában távmunkásként, a Kaptárból végezte. A munka után pedig esti iskolában tanul magyarul.
Bár a rendezvény nyelve az angol volt, de akár magyarul is folytathattuk volna a beszélgetést az indiai startupperrel, Rohittal. Ő már 19 éve él Budapesten, amerikai feleségével a moszkvai Soros iroda megbízásából kerültek ide 1996-ban. „Az első benyomásom az volt, mikor a kilencvenes években ide kerültem, hogy én ezt szeretem”- állítja. Tetszettek neki az utcák, a hangulat, a tisztaság, rendezettség. „Nászúton voltunk, és Moszkva után felüdítő volt ez az európaiság”- mondta.
Levendel Áron Rohittal
A jelenleg egy éttermi szolgáltatásokhoz kapcsolt szoftverrel foglalkozó, IT-startupper élete első 25 évét szinte kétévente más-más országban töltötte. „Indiából hétéves koromban jöttünk el, majd különböző afrikai országokban, az Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban éltünk”- emlékszik vissza. Alig vannak gyerekkori barátai, annyit kellett iskolát váltania. Annak a ténynek nagy jelentősége van, hogy Rohit – Budapesten kívül - még soha nem lakott ilyen hosszú ideig egy városban sem. Szereti a parkokat, és a lassú, pozitív változást, amit Budapesten tapasztal. Érdekli őt a sok az új étterem, a Gozsdu Udvar kis boltjai, kezdeményezései közt szívesen nézelődik.
Ő is több idegen nyelven beszél, és számára sem volt nagyon nehéz a magyar. „A gyilkos nyelv az orosz nekem”- állítja. Rohit azonban főleg autodidakta módon tanulta meg a mi nyelvünket. „Újságot olvastam, beszélgettem és olyan szappanoperákat néztem, mint a Barátok közt”- mesélte. Ebben ugyanis olyan jól artikulálnak a színészek, és olyan egyszerű a mondanivalójuk, hogy mindent érteni.
Maria is említette az ő „nyelvtanárát”, az Éden Hotelt. Végtelen egyszerű a cselekmény, és ki vannak hangosítva a szereplők, akik nagyon kevés szóból álló szókinccsel beszélnek.
A magyar rockzene is megkapja a maga kritikai észrevételét. Rohit ugyanis a Belga számából tanult meg számolni, mert annyira sokszor, hangosan sulykolják ebben a számolást, hogy ez alapján játszva ment neki ez is.
Tanulni tudunk tőlük!
„Magyarországnak nagyon kell, hogy ezek az emberek jöjjenek”- kezdte a válaszát arra a kérdésre Tornyallyay Éva, interkulturális coach, hogy miért jó az, ha megélhetési okokból szabadúszó expat -ek érkeznek Budapestre. Akik azért jönnek Magyarországra, mert itt olcsóbb az élet, mint Angliában, Izlandon vagy Németországban, azok más nézőpontot, más hozzáállást is hoznak magukkal a napi élethez. Ezt érdemes megtanulni, ellesni. A szakember szerint a kultúrák felé nyitás ad, és nem elvesz. „Azok, akik idejönnek, már régebb óta nyitottak, hétköznapi szokássá vált náluk az a fajta utazgatás. Nálunk ez szinte lehetetlen volt a 90-es évek előtt. Talán ezért elfogadóbbak ők a mássággal szemben, mint sokan Magyarországon. Arra nagy szükség van, hogy mi is értékeljük azt, ami más, mint mi vagyunk.”- mondta Éva.
Ez a mai huszonéveseknek talán már a sok Erasmus ösztöndíj miatt adott lesz, de az idősebbeknek, a harmincas-negyvenesek szinte csak akkor kapnak ebből a szemléletmódból, viselkedési kultúrából, ha ezek az emberek idejönnek és már kritikus tömeggel találkozhatnak a hétköznapi tereikben.
Tornyallyay Éva egyébként – mikor itthon van- sok expat-tal foglalkozik. Jelenleg egy német cégnél a vezetők közti együttműködés javításán dolgozik, ami - mivel különböző nemzetiségű vezetőkről van szó - a vezetési stílusok közt adódó kulturális különbségekkel való munkát jelenti. Ezen kívül nagyon sok multinacionális vállalat kér interkulturális coachingot idehelyezett vezetők, és az ő családjuk számára.
A szakember számára a munkájában az a leginkább élvezetes, amikor felfedezheti mi az, amit a másik ország kultúrájából maga is megtanulhat. Éva nagyon speciális háttérrel rendelkezik, Afrikában, nemzetközi környezetben élt sokáig. Majd Magyarországon az idegenforgalomban dolgozott, és amikor pályát változtatott, akkor másfél évig Barcelonában „kereste a helyét”, pontosabban azt a pezsgő, multikulturális közeget, amelyre vágyott.
Itt tanult meg késni. „Korábban mindig pontos ember voltam, ha engem várattak, akkor azt tiszteletlenségnek tartottam. Ehhez képest Barcelonában a legtöbb találkozón fél órákat kellett várnom, és még sms-t sem küldtek nekem arról, hogy mi is történik. Miután pedig megérkezett mindenki, a jó félórás késés után senki nem kért elnézést, nem lett stresszes, hanem kedélyesen üdvözölt. A második-harmadik ilyen találkozó után már én is elengedtem magam, és nem voltam pontos. Beilleszkedtem. Amiből azonban Magyarországon nehéz visszajönni”- zárta a kulturális különbségek ismertetéséről szóló példáját mosolyogva a szakember.
Egyre több szabadúszó, és egyetemista érkezik
A makrogazdasági, kivándorlási adatok mellett azonban van egy olyan szelete a társadalomnak, amelyet csak kevesen ismernek. A Kaptár tulajdonosai, vezetői, Pekár Dóra és Levendel Áron olyan „bázist” nyitott, amelyre az érkező külföldiek „megérkeznek”. Egy nyitott coworking irodában lehetőségük van a munkára, és – Dóra és Áron jóvoltából- a közösségi tevékenységben való részvételre is.
A Kaptár szakemberei azt figyelték meg, hogy az utóbbi pár évben egyre több diák, és szabadúszó jelent meg Budapesten. „Nagyon sok szofverfejlesztő, projektes IT-szakember él ma Budapesten, akik távmunkában dolgoznak. Egy norvég IT-s szakembernek nagyon jó lehetőség az, hogy a kinti fizetését az ottaninál jóval alacsonyabb, magyar körülmények közt költheti el”- állítja Levendel Áron.
Ezen felül, Pekár Dóra szerint, a város atmoszférája jelentősen megváltozott. Olyan új, friss kezdeményezésekkel van tele, ami inspirálja a hozzánk érkező, nyitott gondolkodású embereket.
Magyarország jó hely a turistáknak
A rendezvény célja - Pekár Dóra szerint - az, hogy a már a Kaptárban „lakó” expat -ek közösségét erősítsék, és megtalálják azokat a külföldi szabadúszókat, akik „odakint a városban keresik a kapcsolódásokat”.
Éppen ezért tették ezt a rendezvényt is interaktívvá. Kis csoportokba osztva beszélgettünk az itteni tapasztalatokról, az országokról, amelyekből ezek az emberek érkeztek, és a reményekről.
Izlandról érkezett Arni, aki szintén IT-fejlesztéssel, IKT-problémák megoldásával foglalkozik. Ő a barátnője után érkezett Magyarországra, körülbelül egy héttel ezelőtt. Sok helyen élt már korábban is, most főleg turistaként mozog az országban, de – természetesen - a munka is mindig része a mindennapjainak. Mivel távmunkás, ezért szinte mindegy, honnan csatlakozik fel a világhálóra. Május végéig fog maradni, addig azt tervezi, hogy meglátogatja a környező országokat, és esetleg „leugrik” Görögországba, hiszen innen annyira közel van a fapados repülőgéppel minden. „ Két és fél óra alatt bárhol ott tudok lenni, ami nagyon jó dolog”- állítja. Odahaza, Izlandon még híre-hamva sincs a tavasznak, éppen hullik a hó, ezért ő nagyon értékeli az itteni, kellemes klímát.
A magyar konyha a számára túl „húsos”, de ami egyértelműen nagyon tetszik neki, az a magyar cukrászat. Mesélt egy marcipános, csokoládékrémes, eperlekváros süteményről, amit Budapesten evett, és amilyenhez hasonlóval sem találkozott.
Arni úgy látja, hogy a magyarok kedvesek, barátságosak, ami lehet, hogy annak köszönhető, hogy ő egy speciális szubkultúrával, a bringásokkal került először táv-, majd személyes kapcsolatba.
Az Éden Hotel, a Barátok közt és Belga szövegeinek újrahasznosítása
MariaArni barátnőjével, a svéd Mariaval is találkozni, beszélgetni lehetett a rendezvényen. A fiatal tolmács-szakfordító lány másfél éve él újra Magyarországon. Édesapja ugyan magyar, sőt ő maga itt is született, de kilenc éves korától Svédországban él az édesanyjával, magyarul csak most kezdett megtanulni. „Azért jöttem másfél éve Magyarországra, hogy megtapasztaljam az itteni életet, megismerkedjek a nyelvvel, az emberekkel”- állítja Maria. A svéden, az angolon és a németen kívül franciául is beszél a fordító lány, és ezekből a munkákból tartotta fent magát. Ezeket a munkákat általában távmunkásként, a Kaptárból végezte. A munka után pedig esti iskolában tanul magyarul.Bár a rendezvény nyelve az angol volt, de akár magyarul is folytathattuk volna a beszélgetést az indiai startupperrel, Rohittal. Ő már 19 éve él Budapesten, amerikai feleségével a moszkvai Soros iroda megbízásából kerültek ide 1996-ban. „Az első benyomásom az volt, mikor a kilencvenes években ide kerültem, hogy én ezt szeretem”- állítja. Tetszettek neki az utcák, a hangulat, a tisztaság, rendezettség. „Nászúton voltunk, és Moszkva után felüdítő volt ez az európaiság”- mondta.
Levendel Áron RohittalA jelenleg egy éttermi szolgáltatásokhoz kapcsolt szoftverrel foglalkozó, IT-startupper élete első 25 évét szinte kétévente más-más országban töltötte. „Indiából hétéves koromban jöttünk el, majd különböző afrikai országokban, az Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban éltünk”- emlékszik vissza. Alig vannak gyerekkori barátai, annyit kellett iskolát váltania. Annak a ténynek nagy jelentősége van, hogy Rohit – Budapesten kívül - még soha nem lakott ilyen hosszú ideig egy városban sem. Szereti a parkokat, és a lassú, pozitív változást, amit Budapesten tapasztal. Érdekli őt a sok az új étterem, a Gozsdu Udvar kis boltjai, kezdeményezései közt szívesen nézelődik.
Ő is több idegen nyelven beszél, és számára sem volt nagyon nehéz a magyar. „A gyilkos nyelv az orosz nekem”- állítja. Rohit azonban főleg autodidakta módon tanulta meg a mi nyelvünket. „Újságot olvastam, beszélgettem és olyan szappanoperákat néztem, mint a Barátok közt”- mesélte. Ebben ugyanis olyan jól artikulálnak a színészek, és olyan egyszerű a mondanivalójuk, hogy mindent érteni.
Maria is említette az ő „nyelvtanárát”, az Éden Hotelt. Végtelen egyszerű a cselekmény, és ki vannak hangosítva a szereplők, akik nagyon kevés szóból álló szókinccsel beszélnek.
A magyar rockzene is megkapja a maga kritikai észrevételét. Rohit ugyanis a Belga számából tanult meg számolni, mert annyira sokszor, hangosan sulykolják ebben a számolást, hogy ez alapján játszva ment neki ez is.
Tanulni tudunk tőlük!
„Magyarországnak nagyon kell, hogy ezek az emberek jöjjenek”- kezdte a válaszát arra a kérdésre Tornyallyay Éva, interkulturális coach, hogy miért jó az, ha megélhetési okokból szabadúszó expat -ek érkeznek Budapestre. Akik azért jönnek Magyarországra, mert itt olcsóbb az élet, mint Angliában, Izlandon vagy Németországban, azok más nézőpontot, más hozzáállást is hoznak magukkal a napi élethez. Ezt érdemes megtanulni, ellesni. A szakember szerint a kultúrák felé nyitás ad, és nem elvesz. „Azok, akik idejönnek, már régebb óta nyitottak, hétköznapi szokássá vált náluk az a fajta utazgatás. Nálunk ez szinte lehetetlen volt a 90-es évek előtt. Talán ezért elfogadóbbak ők a mássággal szemben, mint sokan Magyarországon. Arra nagy szükség van, hogy mi is értékeljük azt, ami más, mint mi vagyunk.”- mondta Éva.
Ez a mai huszonéveseknek talán már a sok Erasmus ösztöndíj miatt adott lesz, de az idősebbeknek, a harmincas-negyvenesek szinte csak akkor kapnak ebből a szemléletmódból, viselkedési kultúrából, ha ezek az emberek idejönnek és már kritikus tömeggel találkozhatnak a hétköznapi tereikben.
Tornyallyay Éva egyébként – mikor itthon van- sok expat-tal foglalkozik. Jelenleg egy német cégnél a vezetők közti együttműködés javításán dolgozik, ami - mivel különböző nemzetiségű vezetőkről van szó - a vezetési stílusok közt adódó kulturális különbségekkel való munkát jelenti. Ezen kívül nagyon sok multinacionális vállalat kér interkulturális coachingot idehelyezett vezetők, és az ő családjuk számára.
A szakember számára a munkájában az a leginkább élvezetes, amikor felfedezheti mi az, amit a másik ország kultúrájából maga is megtanulhat. Éva nagyon speciális háttérrel rendelkezik, Afrikában, nemzetközi környezetben élt sokáig. Majd Magyarországon az idegenforgalomban dolgozott, és amikor pályát változtatott, akkor másfél évig Barcelonában „kereste a helyét”, pontosabban azt a pezsgő, multikulturális közeget, amelyre vágyott.
Itt tanult meg késni. „Korábban mindig pontos ember voltam, ha engem várattak, akkor azt tiszteletlenségnek tartottam. Ehhez képest Barcelonában a legtöbb találkozón fél órákat kellett várnom, és még sms-t sem küldtek nekem arról, hogy mi is történik. Miután pedig megérkezett mindenki, a jó félórás késés után senki nem kért elnézést, nem lett stresszes, hanem kedélyesen üdvözölt. A második-harmadik ilyen találkozó után már én is elengedtem magam, és nem voltam pontos. Beilleszkedtem. Amiből azonban Magyarországon nehéz visszajönni”- zárta a kulturális különbségek ismertetéséről szóló példáját mosolyogva a szakember.
Egy-egy kérdést alapul véve vezet el a megoldásig
Aki válaszol: Sipőcz Iván