kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Digitális transzformáció Coachinggal

"Mind az üzleti, mind a személyes kommunikáció jelentős hányada ma már online zajlik. Ezért az a coach, aki ismeri az online kommunikáció eszköztárát és érti a működés keretrendszerét, az képes nemcsak egy egész generáció kihívására megoldást nyújtani, de a saját "digitális Én" márkáját is fel tudja építeni."

Erről beszélgettem Vojnits Bálinttal, miközben beszámolt a Szilícium Völgyben szerzett tapasztalatairól, és a digitális transzformáció jelenségéről.

Hogy lettél executive coach Kaliforniában?



Én, 2009-ben sajátítottam el a business coaching technikákat az akkor még úttörőnek számító Business Coach Kft. egy éves, posztgraduális képzésén. A célom akkor az volt, hogy coaching szemléletű vezetővé váljak, mivel akkoriban a hat országban jelenlévő fejvadász -és szervezetfejlesztő cégemet irányítottam, ahol country managereket, és vezető pszichológusokból álló szervezetfejlesztő csapatokat kellett támogatnom. Szakmai fejlődésem legutóbbi állomása volt, hogy két évet töltöttem a családommal a Szilícium Völgyben azért, hogy közvetlenül a világ legjobbjaitól tanulhassak. Elsősorban technológiai startupokat és online vállalkozókat kezdtem coacholni, amik olyan eredményeket hoztak, amire a San Franciscói központú NASDAQ Entrepreneur Center is felfigyelt, és felkért, hogy alapító executive coachként vegyek részt a programjában. Ebben a programban már négy éve a legkülönbözőbb startup cégeket e-coacholom egy mobil alkalmazáson keresztül Kaliforniától, Budapesten és Anglián át Indiáig. A siker töretlen.

Hogy látod, mi a coaching-ban ma a legerősebb trend?



A coaching egy módszertan, eszköztár és keretrendszer, aminek segítségével a coach irányított kérdésekkel azt éri el, hogy a partnere saját maga találja meg kihívásaira a válaszokat, a megoldást. Ahhoz, hogy ez igazán eredményes legyen, úgy kell kérdezni, hogy irányítani tudd a coachee-t. Ahhoz viszont, hogy releváns kérdéseket tudj feltenni, nem árt, ha tapasztalati szinten ismered azt a kontextust, amiben a coachee-nak elakadása, vagy pont lehetősége van. Az egyik legerősebb trend a coachingban, ami futótűzként terjed, a digitális kommunikációs környezet, az online.

Mire gondolsz? Mondanál egy példát?



Az üzleti világban ma már kivétel nélkül, mindenki kapcsolódik a digitális világhoz, hiszen az szerves része a vevők, a munkatársak, a konkurensek és a beszállítók hétköznapjainak. Ez nem azért alakult így, mert kötelező, hanem azért, mert az online kommunikáció gyorsabb, hatékonyabb, olcsóbb és követhetőbb. Egyszerűen praktikusabb. Ezért az online, egy organikusan fejlődő ökoszisztéma. A résztvevők digitális képességének változása az a jelenség, amit én röviden digitális transzformációnak hívok.
"Digital Transformation is the use of new, fast and frequently changing digital technology to solve problems." /wikipedia/

Hogy jön ide a coaching?



Mióta az online kapcsolatot teremt a gazdaság, a család, a tanulás, és a szórakozás között, a digitális kompetenciának kiemelkedő szerepe van az egyén érvényesülésében. A mostani tizenévesek azok a digitális bennszülöttek, akiknek az online az elsőszámú életterük. A régebb óta fiatalok a saját ritmusukban, de szorosan követik őket. Egyszerűen ma már alig van olyan életszituáció, pláne üzleti kompetencia, aminek ne lenne köze az online kommunikációhoz. A pályakezdő generáció ma sikeres akar lenni. Ez a coaching egy gyümölcsöző niche piaca.

Ha ma, bárki üzleti kompetenciát akar fejleszteni, delegálásban, prezentációban, tárgyalástechnikában, hatékonyság növelésben, vagy akár személyes kapcsolattartásban akar fejlődni, az elsősorban online téren és mobil eszköztárban gondolkodik. Tapasztalatom szerint a leginkább online specifikus a startup coaching, a karrier coaching és a párkapcsolati coaching. Ezért ahhoz, hogy ma akár life coachként, akár business coachként ma és a jövőben versenyelőnyt tudj szerezni, az online világ működését meg kell tudni érteni.

Hogy jössz te képbe?



Úgy 2013-tól kezdve az online világ úgynevezett adatvezérelt irányt vett. Teljesen átrendeződött az internet. Ennek kapcsán egyre népszerűbbé váltak az úgynevezett Big Data, és felhő-alapú (cloud) technológiák. Erre építkezve vált elérhetővé a legegyszerűbb mobilkészüléken keresztül is a mindenkori modern technológia személyre szabható alkalmazások formájában.

Nagyon sok oktató ingyenes és fizetős tartalom érhető el a világhálón arról, hogyan kell online érvényesülni. Ennek ellenére sem nekem, sem másoknak sem sikerült ezekből ezt megtanulni. Ezért inkább elmentem és megcsináltam én. A világ legsikeresebb technológiai cégeitől volt alkalmam olyasmiket tanulni, amik segítségével kidolgoztam a sikeres online piacra lépés, és a hosszútávú online piacbővülés keretrendszerét. Ezt Szélessávú Növekedési Ciklus modellnek neveztem el. Az a vállalkozó, aki ezt a keretredszert használja, töretlen sikereket ér el online. Erre figyeltek fel az olyan giga vállalatok, mint a NASDAQ, vagy a legelszántabb startupok is.

Az online mára külön tudomány lett. Hogyan tudja egy coach mindezt gyors megtérüléssel (ROI) elsajátítani?



Véleményem szerint a tudás azáltal válik igazán értékessé, amikor annak felhasználásával a siker skálázhatóvá és ismételhetővé válik. Ezzel a céllal dolgoztam ki egy olyan online elérhető ökoszisztémát, ami 2019. októberében nyílt meg a nagyközönség számára, addig egyrészt csak ügyfeleim érték el, másrészt csak angol nyelven létezett.
Az e-learning oktató moduljaim videós tartalmakban, lépésről-lépésre adják át coachoknak azt a tudást, eszköztárat és az összes ismeretet, melyek segítségével a kurzus végére készségszinten elsajátítják az adatvezérelt online kommunikáció működését, a coaching-ban azonnal alkalmazható formában.

Ok, és azután? Hogyan jön ebből ma egy coachnak a megtérülés?

A kurzus úgy van összeállítva, hogy a végére nemcsak a saját sikeres Digitális-Én márkáját építi fel egy coach, hanem egyúttal egy olyan terület profi alkalmazójává válik, amire ma már mindenki vágyakozik.

Ez így nekem kerek. No more comment Bálint. Sok sikert.



Szerző: Digitális transzformáció Coachinggal e-learning Vojnits Bálinttal
  • 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Isten hozott január! Íme pár tipp, hogy éljük túl a legdepressziósabb hónapot

Tudományos és áltudományos kutatások sora látott már napvilágot és vitatkozik arról, hogy melyik januári napot nevezzük meg az év... Teljes cikk

Itt a bizonyíték, hogy változtatni kell, különben elrohasztja az agyunkat az internet

Az Oxford University Press szerint az idei év szava a "brain rot", vagyis az "agyrohadás" - amely a közösségi média tartalmainak korlátlan és... Teljes cikk

Napi 10 perc mindfulness észrevétlenül megváltoztatja minden reakciónkat

A vezetők világszerte úgy érzik, hogy a gyorsan változó környezeti hatások miatt olyan mértékű nyomás hárul rájuk, ami miatt csak reaktívak... Teljes cikk