Egy szabadúszó naplója V. - A bulvárról másképpen

A bulvármeló az egyik legkeményebb műfaj a világon. Az elitértelmiségi azt gondolja, a világ legnehezebb dolga az, mikor okos emberek a hozzájuk hasonló okosaknak bonyolult, összetett, komplex értekezéseket tartanak. Valójában ugyanilyen nehéz, (de talán nehezebb is), mikor átlagos, illetve átlag alatti tudású, intelligenciájú emberek figyelmét kell megragadni. Igazából a bulvár semmi egyebet nem csinál, csak ugyanazt, mint amit a populista tömegdemokrácia ideológiája tartalmaz. Melynek lényege nem a meggyőzés, hanem az azonosulás. Tehát, hogy az átlagembert nem elvekről kell győzködni (azok eme felfogás szerint úgyse érdeklik), hanem azt kell neki mondani, adni, amit látni, hallani és kapni szeretne. Attól, hogy mindez valakinek nem tetszik, még tény, hogy a dolog fáradságos munka. Olyannyira, hogy gyakran pont a legokosabbak mondanak itt csődöt. Az az igazság, hogy minél briliánsabb elme valaki, annál nagyobb rá az esély, hogy képtelen közérthetően, az egyszerű emberek számára is befogadható módon kommunikálni. Különösen, ha nem is törekszik rá.

Nemcsak a túlszteroidozott izomkolosszusok jellemzője, hogy fitogtatják erejüket. Ugyanígy fitogtatja szellemi túlerejét az értelmiségi is. Mert az ember már csak olyan, hogy szüksége van egyfajta fölénytudatra, ami mások fölé emeli. A véleményformáló filoszok (s ide önkritikusan magamat is beleértem) gyakran nemigen találják a hangot az utca emberével. Így aztán petícióik, demonstrációik, akcióik szükségképpen belterjesek maradnak. Ezért is gyűlölik közülük sokan olyannyira az emberek nyelvét értő és beszélő bulvárt. Igen, a bulvárt világnézettől függetlenül gyűlöli a holdudvaros, magát elitnek tekintő politikai értelmiség. Ennek magam is tanúja (és szenvedő alanya) voltam. Régi "eretnek" nézetem, miszerint az, hogy a tévé agymosással butítja le a dolgozó nép okos gyülekezetét, egy kulturális összeesküvés-elmélet, amit mindkét szekértábor vall. Pár éve egy vitafórumon ez fényesen beigazolódott. Jobbos és szoclib értelmiségiek teljes szándékegységben vetették rám magukat. Csak mert azt mertem mondani, hogy a ValóVilág-típusú kereskedelmi tévéműsor nem butít el senkit, legfeljebb "meghagy butának", és leginkább butákat vonz. Egy okos ember nem lesz buta attól, hogy VV-t néz. Nincs itt lebutító konspiráció, csupán a piac kihasználja a tőle függetlenül is létező (akár a társadalom relatív vagy abszolút többségét kitevő) hiszékenyeket, ostobákat, butákat. Az ezt ostorozó politika meg álszent, hisz lényegében ugyanezt csinálja a demagóg populizmussal, lásd fent. Alapjáraton is létező dolgokat a tévé felerősíthet, (okosakat okosabbá, a butákat butábbá tehet) de nem tesz valakit olyanná, amilyen soha nem volt.

A bulvárral kapcsolatos főáramú értelmiségi nézőpontnak két alapvető gyökere lehet. Az egyik a fentebb ismertetett kulturális összeesküvés-elmélet, melynek híve a magas kultúra értékrendjét, ízlésvilágát kéri számon a bulváron. S mikor az - természetéből következően - nem tud ennek megfelelni, akkor bibliai átkokat szór rá. Eme gondolkodás szerint ugyebár a népet a bulvár rontja el. Pedig a széles tömegeket jó ízlésre lehetne nevelni. Erre a legalkalmasabb maga az értelmiség lenne, ha megkapná hozzá a forrásokat. Hogy ez a nézőpont lenézi és megveti a népet, önmagában nem ördögtől való. Hiszen miért is kellene a népet, illetve annak mindennapi betevőjét, a bulvárt szeretni? E sorok írója is csak szükséges, elkerülhetetlen, kisebbik rossznak véli a tömegdemokráciát és a tömegkultúrát. Viszont az nem megy, hogy megvetjük a népet, ugyanakkor az őáltaluk befizetett adóforintokból próbáljuk meg paternalista módon átnevelni. Valójában ízlés dolgában nem beszélhetünk abszolút értékesről vagy értéktelenről. Ha valakik egy, számunkra felszínes, ostoba szórakozásban lelik örömüket, az nekik érték. A szabadságelvű kultúrafelfogás pedig nem lehet egyéb, mint semleges értékrelativista. Amely sem az államnak, sem az egyénnek nem engedheti, hogy saját ízlését kötelezővé tegye, másokra kényszerítse, a többiekét pedig tiltsa. Jómagam hosszú évek óta remekül szórakozom a hipokrita eliten. Például azokon a balliberális értelmiségieken, akik fennen hirdették a piac, a kultúra és a vélemény korlátozhatatlan szabadságát. Aztán, mikor (e szabadság logikus, elkerülhetetlen mellékhatásaként) megjelentek szerintük gusztustalan, értéktelen, silány dolgok, akkor idegesen rendőrért, cenzorért, állami beavatkozásért kiabáltak.

Hasonlóképp nevetséges, mikor a "nemzeti oldal" feszül neki a "lélekrontó bulvárnak." Ugyanis ama okkultista, ezoterikus történelemszemlélet, a kritikátlan, konzumidióta rajongás, amivel tömegbázisuk a nemzetünk múltja és imádott vezetőik jelene iránt viseltetik, nem egyéb, mint a kereskedelmi bulvár politikai kiterjesztése. Ugyan mi különbözteti meg a Békemenetet, a Fidesz-gyűléseket a ValóVilág be-és kiszavazó produkciójától? Mindkettőben a kedvencükön gyermeki szeretettel csüggő, az ellenjelöltet pedig ugyanily infantilis haraggal támadó rajongók tömegei hoznak létre irracionális érzelmi mezőt, ahol a józanésznek nincs helye. Eme jobbos közeg jó pár embere - a KDNP-s Pálffy Istvántól a Hír Tv-s, majd köztévés Rákay Philip műsorvezetőig - pont a "bulvárgagyi" kereskedelmi televíziózásban alapozták meg ismertségüket, népszerűségüket, anyagi jólétüket. Egy különbség azért van a politikai és piaci bulvárfogyasztó között - az utóbbi javára. A kereskedelmi bulvár híve többnyire nem foglalkozik politikával, nem törődik a politikai bulvárral sem. Viszont a politikai bulvárfogyasztó ("szent igazsága" birtokában) hihetetlen lenézéssel, intoleranciával és dühvel támadja piaci társát. Melyet legjobban a VV6 elleni döbbenetes gyűlöletroham illusztrál.

Itt rá is térhetünk a másik csoportra. Ők - szemben az őszinte, intellektuális gőggel - ugyanazt tartják a legrosszabbnak a piaci bulvárban, mint a gruppenszexben. Hogy kimaradtak belőle. Egyes véleményformálók bulvárszennyet, kultúrmocskot, kommersz szemetet ostorozó tirádái mögül kibuggyan a nyers, sárga irigység, hogy "ezek szakítják a bulvárszakmában a nagy dohányt, s nem mi." A konzumgyűlölőt azonban nem sok különbözteti meg a konzumidiótától, bármi legyen az indítéka. A rajongás és a gyűlölet között nincsen semmi középút. Ami baj, mert kritikátlan befogadásnak a fensőbbséges megvetés nem alternatívája. A médiadiskurzusból hiányzik a bulvár objektív megítélése, higgadt elemzése. Pár médiaszociológiai értekezést, esszét leszámítva az intellektuális elit nem hajlandó komolyan foglalkozni a bulvár világának struktúrájával, személyi mozgásaival, törvényszerűségeivel és hierarchiájával. A tömegbulvár természetesen az álszentségre, a mások baján való szörnyülködésre vagy kárörvendezésre, műbalhékra, illetve tendenciózus módon feltálalt ügyekre, a tömegek komplexusaira, frusztrációira épül - csakúgy, mint a tömegpolitika.

De egy politológus sem mondhatja fintorogva, hogy milyen lebutított, populista pártprogram ez, én nem vagyok hajlandó elolvasni sem. Ugyanígy egy, a közvéleményt formálni, a népnek tanácsokkal szolgálni akaró értelmiségi sem teheti meg, hogy nem olvassa, nézi a bulvárt. Ezt a műfajt ismerni kell, sőt. Nagy szükség volna (lenne) olyan bulvárelemző, bulvárfigyelő felületekre, ahol komoly emberek ítélkezés, papolás, fintorgás nélkül kommentálják, feltárják (ha kell, leleplezik, tetten érik) ezt a világot. "Bulvárpolitológiai" vitaműsorokra, ahol a rajongók és gyűlölők árnyalatvakságától mentes hangok szólalhatnának meg. Hogy miért lenne fontos, mondjuk a gyengélkedő, vergődő szoclib ellenzéknek, hogy ne fintorogjon a bulvárnál, hanem ismerje s értse azt? Hát azért, mert van az országban egy milliós szegmens, amely direkt politikai okból soha nem vonulna az utcára. De ezek az emberek - akiket nyilván sért, hogy az X-faktorban fellépő énekest, akiért rajonganak, kitiltják a Parlamentből - azonnal tüntetnének, ha a Barátok közt kerülne veszélybe a kormány adótervei miatt. Egyszóval nem ártana a moralizáló ítélkezés helyett kicsit pragmatikusabban nézni ezt a világot.