Employer Branding Award 2018
A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) negyedik alkalommal hirdeti meg az Employer Branding Awardot. A pályázat egyedülálló, mert a legjobb hazai munkáltatói márkaépítési gyakorlatokat jutalmazza és mutatja be a szakmai közönségnek - írják sajtóközleményükben.
Az Employer Branding Award 2018 azon HR és kommunikációs szakemberek, részlegek együttműködését hivatott elismerni, melyek a legkiválóbb éves Employer Branding stratégiákat és kampányokat dolgozták ki, hajtották végre, mind a szervezeten belül, mind a munkaerőpiacon.
A Díj segít összegyűjteni és közzétenni a legjobb gyakorlatokat annak érdekében, hogy munkahelyeink minél örömtelibbek, egészségesebbek és igényesebbek legyenek. A nagy érdeklődést az is bizonyítja, hogy a tavalyi díjátadón már mintegy 130 HR- és kommunikációs döntéshozó képviselte vállalatát. Az idei pályázaton is közép-, illetve nagyvállalati kategóriákban nevezhetnek a munkáltatók. A vállalatok két szakmai kategóriában nevezhetnek: éves Employer Branding stratégia bemutatásával, illetve rövidebb munkáltatói márkaépítési kampányokkal lehet nevezni a 2018-as évből.
„A hazai piacot tekintve egyre inkább kijelenthető, hogy az új toborzás a megtartás, ugyanis a munkaerőpiac hazai korlátaihoz ért. Ezt egyre több vállalat ismeri fel és fordítanak egyre nagyobb figyelmet arra, hogy munkatársaik valóban szeressenek munkahelyükre bejárni. Ezt az örömteli folyamatot segíti az Employer Branding Award. A toborzásban nagyobb szerep jut a pályázói élménynek, a megtartásban pedig a munkavállalói élményeknek. A mesterséges intelligencia és a különböző digitális megoldások a HR-t is elérték. Sok esetben nem működnek az eddigi „bevált” módszerek, szakítani szükséges az eddigi hagyományokkal és új HR-kommunikációs megoldásokat javasolt alkalmazni a munkaerő-bevonzás és-megtartás érdekében. A pályázattal azt szeretnénk elérni, hogy mutatkozzanak be a legjobbak közép- és nagyvállalati kategóriában, így állítva mércét versenytársaiknak, tartva tükröt a magyar munkáltatók többségének” - mondta Kádár Balázs, az MPRSZ elnökségi tagja, az Employer Branding Award létrehozója.
Employer Branding Award nyertesek 2017-benA Díj rendelkezik egy saját honlappal is, ahol az összes fontos információt egy helyen megtalálhatják az érdeklődök: www.employerbrandingaward.hu. A pályaműveket az ország meghatározó HR- és kommunikációs szakembereiből álló független szakmai zsűri fogja értékelni. A zsűri összetétele itt látható: http://www.employerbrandingaward.hu/ertekeles/
Újdonság, hogy az Employer Branding Award bekerült a Kreatív által jegyzett PR Toplistába, így a díjazott vállalatok együttműködő partnerei (ügynökségek) számíthatnak utólagos pontjóváírásra.
A jelentkezéseket és a pályázatok leadását 2019. január 10-ig várja a Magyar PR Szövetség kizárólag elektronikus formában az Employer Branding Award honlapon keresztül. A pályázati kiírás a honlapon egyben is megtalálható pdf formátumban. Az eredményhirdetés és ünnepélyes díjátadó 2019 tavaszán várható.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk
A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata 1 hónapja
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 1 hónapja
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 2 hónapja
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 2 hónapja
- HR washing: the reality behind HR marketing 2 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?