Érzelmek a munkahelyen - van helyük?

Tetszik, nem tetszik - érzelmes lények vagyunk

Habár elég sok szó esik erről a témáról, még mindig nem igazán tudjuk mihez kezdjünk az érzelmeinkkel. Fokozottan igaz ez a munkahelyünkön, ahol kimondottan vagy kimondatlanul a küszöbön túl kell hagynunk az érzéseinket. Előbb-utóbb azonban mindannyian szembesülünk azzal, hogy ez lehetetlen. És a hiba nem bennünk van: nem mi nem vagyunk ügyetlenek érzelmeink kezelésében, hanem sziplán figyelmen kívül hagyjuk azt az evolúciós tényt, hogy az ember bizony érzelmes lény. Az agy fejlődése során legelőször az érzelmekkel kapcsolatos részek alakultak ki és ezeknek máig elengedhetetlen szerepük van az egyed és a faj túlélésében. A központi idegrendszer ezen területei a mai napig is élesen működnek, annyi különbséggel, hogy számunkra az agy fejlettebb, később kialakult részei lehetővé teszik, hogy ne csupán érzelem-vezérelt hangulat emberek legyünk, hanem szervezetten és tervezetten az érzelmeinket kezelve is tudjunk cselekedni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az érzelmek feleslegesek és mindig kontrol alatt kell tartani őket, sőt pont az a baj, hogy túlzottan is kognitív szinten, „szív és lélek” nélkül működünk legtöbbször. Tudományos megfigyelés támasztja alá, hogy amennyiben az agy érzelmi központjai nem működnek egy emberben azteljes döntésképtelenségéhez vezethet.

A változtatást nem a tettekkel kell kezdeni

Jelen világunkban az eredményeket tetteink követkeményeként írjuk le. Így - ha nem várt eredményt kapunk - kizárólag a tetteinket elemezzük, tehát azt vizsgáljuk mit csinálhatnánk másként. Ez a modell azonban gyakran újratermeli az eredménytelenséget, mivel figyelmen kívül hagyja, hogy a tettek mögött ott rejtőzik létünk harmadik tényezője is, az ún. ”Megfigyelő”. Őt kell elemeznünk és megváltoztatnunk, ha más eredményt akarunk. Valójában a Megfigyelő tudat alatti hitünk és hiedelmeink érzelmi megjelenítője, így az érzelmeink a testbeszédünk, szavaink és tetteink mozgató rugója is. Ebben a sorrendben. A Megfigyelő korábbi tapasztalataink és az ebből kialakult világszemléletünk megtestesítője és ezek szellemében érzelmeinken keresztül irányít bennünket, mozgatja cselekedetünket.

Vegyünk például valakit, aki szerint a világ egy veszélyes hely. Az ő Megfigyelője számára - habár nem tudatosan - ez kőbe vésett tény és ő ebből az alapelvből navigálja 'emberét', hogy mit és hogyan csináljon, hogy milyen irányba mozduljon el vagy hogy elmozduljon-e egyáltalán. Aki pedig egy veszélyes világban él az sok félelmet él át, ezért tart az újdonságoktól, a változásoktól és a kockázattól, nem bízik meg másokban, döntéseit e szerint hozza meg, szavai, elejtett mondatai ezt fejezik ki, testbeszéde ezt tükrözi. Ha még valami jó is történik egy ilyen beállítottságú emberrel, az számára inkább a vakszerencse hozadéka, tehát a pozitív események sem mozdítják ki eredeti megfigyelői attitűdjéből. Ha a Megfigyelő viszont másként programozódott, akkor lehetséges, hogy számára a világ inkább egy kalandparkra hasonlít, ahol a folyamatos felfedezés, az erőpróbák és a kockázat kifejezett örömforrás - ez pedig nyilván más érzelmekben, szavakban és tettekben nyilvánul meg. A különböző tapasztalatok, visszajelzések szintén a Megfigyelőt erősítik az eredeti programja mentén. A veszteség például számára inkább természetes, de gyorsan múló része a kalandnak, és nem fogja őt kibillenteni optimizmusából.

A Megfigyelőnk első körben az érzelmeinken keresztül üzen nekünk és testbeszédünkben és nyelvezetünkben nyilvánul meg. Hangulataink és emócióink átalakításával egészen más eredményre juthatunk, ha ugyanazon helyzetet más-más érzelmi állapotból közelítjük meg.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Érzelmek a munkahelyen - van helyük?
2. oldal - A vezető valódi feladata önmagában belül kezdődik