Ezért éri meg megváltozott munkaképességűeket felvenni
Kis odafigyeléssel és nyitottsággal szinte bármelyik vállalatnál lenne mód megváltozott munkaképességű kollégák foglalkoztatására. Bár már most is vannak jó példák, azonban még mindig nagyon sok a fejlődési és bővülési lehetőség ezen a téren. A Prohuman HR szolgáltató úgy látja, hogy sok területen a munkaerőhiánnyal küzdő vállalatok számára is megoldást jelenthet mindez, miközben előnyös az egyénnek, számos értéket hoz a kollegiális közösségnek és társadalmi hatása sem elhanyagolható.
„Megváltozott munkaképességűnek tekinthető az a személy, akinek az egészségkárosodását vagy fogyatékosságát a rehabilitációs hatóság szakemberei szigorú szabályok alapján, komplex vizsgálat keretében, munkaerő-piaci szempontok alapján vizsgálják, és a folyamat során megállapítják, hogy az állapot hogyan befolyásolja a munkavégzési, illetve munkavállalási képességet. Azonban a szabályok mögött sorsok és emberek vannak, akik a lehetőségeikhez mérten dolgozni szeretnének. Mi igyekszünk támogatni mindezt nemcsak azzal, hogy munkát és lehetőséget biztosítunk, de azt is szeretnénk, hogy egyre több vállalat ismerje fel, kis odafigyeléssel és nyitottsággal számos területen van mód megváltozott munkaképességű kollégák bevonására a munkába” – mondta el Ignácz Béla a naponta 15 ezer embernek munkát biztosító Prohuman ügyvezetője, aki szerint minden jel arra mutat, hogy hamarosan a COVID járvány előtti munkaerőhiányos helyzet lesz meghatározó Magyarországon, hiszen a járvány miatt bezáró szektorokból megjelenő tömegek visszatérnek eredeti szakmájukhoz. Ennek jeleit már most is érzékelik, számos területen már most munkaerőhiánnyal néznek szembe a vállalatok. A szakember úgy látja, sok pozícióban a megváltozott munkaképességgel dolgozó emberek aktívabb bevonása is javíthatna a helyzeten.
Sok területen dolgozhatnak megváltozott munkaképességgel
A Prohuman számos partnerénél kínál munkát megváltozott munkaképességű emberek számára. Mindenkinek a saját lehetőségeihez mérten találnak munkát. Akinek a helyzete megengedi ipari, gyári környezetben dolgozhat, mások logisztikában, irodai, adminisztratív, IT területen vagy éppen call centerben vállalnak munkát. Ez utóbbi munkakörben a Prohuman maga is 30 kollégát foglalkoztat majd a vállalat most megnyíló miskolci telefonközpontjában. Ezenfelül a vállalat öt telephelyén, rehabilitációs foglalkoztatás keretében125 fő megváltozott munkaképességű dolgozó végez különböző feladatokat. Ezek többnyire kézzel végezhető könnyű fizikai munkák, mint például különböző papíripari-, válogatási-, csomagolási-tevékenységek, nyomdaipari munkák, illetve különböző termékek összeszerelése.
Pozitív hatások sok irányban
„Az a tapasztalatunk, hogy a nyitottabb, befogadóbb munkahelyi légkör kialakulásához is hozzájárul, ha megváltozott munkaképességű emberek is dolgoznak a csapatban. A közös munka mindenki szemléletét átalakítja, meghatározza a gondolkodás szempontjait úgy a vállalti környezetben, mint a hétköznapok során. Számos példa mutatja, hogy a munkavállalók toleránsabbakká vállnak, jobban elfogadják a különbségeket és sok esetben egyfajta új típusú vezetői szemlélet is kialakul. Mindez azt is magával hozza, hogy erősödik a csapategység az összetartozás érzése is, ami pedig a munkahelyi fluktuációra is kedvező hatással van, sőt arra is láttunk példát, hogy a termelékenység és a működési hatékonyság is nő ennek köszönhetően” – emelte ki Ignácz Béla.
A megváltozott munkaképességű emberek aktívabb, nagyobb számban történő foglalkoztatását az állam is támogatja. A munkaadót megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása esetén15,5 % részkedvezmény illeti meg a szociális hozzájárulási adóból. Ezen felül amennyiben megfelelően magas létszámban alkalmaz egy vállalat megváltozott munkaképességű kollégákat, ki lehet váltani a rehabilitációs hozzájárulást is, melynek összege évente 1.449.000 forint, amelyet az ún. a kötelező foglalkoztatási szintből hiányzók után kell fizetni, személyenként. Amennyiben a megváltozott munkaképességű munkavállalók havi átlagos statisztikai állományi létszáma eléri a 30 főt - vagy arányuk az összes munkavállalóhoz képest meghaladja a 25%-ot - a munkáltató kérheti akkreditációját, és költségvetési támogatásra is jogosult lehet. A megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazása az EU pályázatokon történő részvétel esetében is előnyt jelenthet, ezzel a lehetőséggel is igyekszik a szakpolitika támogatni a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását.
Jó úton járunk, de van hova fejlődni
A munkához juttatással nem csupán segély helyett munkabérhez segítik hozzá a dolgozókat, hanem a munkával utat nyitnak egy lelkileg még egészségesebb életút felé is, ahol a napok strukturáltan és hasznos munkával telhetnek el. „Ha a megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása az egészségi állapot, a munkavégző képesség, és egyéb, munkavégzéshez szükséges kompetenciák figyelembevételével történik, akkor a munkaviszony minden fél számára értéket fog képviselni. A statisztikák szerint jó úton járunk, mert az elmúlt nagyjából 10 évben 18%-ról 44%-ra nőtt azon megváltozott munkaképességű emberek aránya, akik dolgoznak, de még mindig kicsit az EU átlag 50% alatt vagyunk. 2021-ben 155 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozott, én úgy látom kicsit nagyobb rugalmassággal jóval többen is lehetnének.” – teszi hozzá a szakember.
Átgondoltan érdemes lépni
A megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásának bevezetése nem történhet átgondolatlanul, egyik percről a másikra. A munkaadónak tekintettel kell lennie a munkavállaló szükségleteire, például hosszabb betanulási időszak biztosításával, vagy több munkaközi szünettel.Szükséges lehet az akadálymentesítés is, a munkahelyen történő közlekedés, munkavégzés, tájékozódás vagy akár kommunikáció elősegítésére, különböző támogató technológiák használatával. Kevesebb szó esik a mentális akadálymentesítésről, pedig fontos része a felkészülésnek a befogadás, elfogadás erősítése a nem megváltozott munkaképességű kollégák között. A gyakorlatban mindez jelenthet különféle tréningeket vagy közös beszélgetéseket, felkészítő előadásokat. „A legfontosabb cél mindig megértetni és megérteni, hogy a megváltozott munkaképességű kollégák problémái sok szempontból azonosak a társadalom többi tagjáéval, csak a körülményeik mások. Reméljük, hogy a jövőben még többen és még több területen dolgozhatnak majd a megváltozott munkaképességű emberek közül is számukra megfelelő munkakörökben” – összegezte Ignácz Béla.
- 2024.10.212024.10.21– 12.12 Díjmentes Vezetői Egynapos programok Díjmentes Vezetői Egynapos programsorozatunkat a nagy érdeklődésre való tekintettel folytatjuk. Képzéseinken szemléletet, azonnal alkalmazható tudást adunk, módszereket és gyakorlatok próbálhatnak ki a résztvevők, mindezt teljesen díjmentesen. A nyílt programokat olyan vezetőknek, munkavállalóknak ajánljuk, akik szeretnék bővíteni tudásukat és látásmódjukat. A képzések különlegessége, hogy bármelyik téma vállalati képzés formájában is megvalósítható, melyre támogatás igényelhető a GINOP PLUSZ-3.2.1-21 pályázati alapból. Pályázati forródrót: +36 20 338 3808 Részletek Jegyek
- 2024.11.13Mérlegen a hibrid munkavégzés - Trendek és vállalati jó gyakorlatok a távmunka új korszakában Az esemény célja, hogy összehozza a különböző iparágak vezetőit, legjobb vállalati gyakorlatait, hogy megosszák gondolataikat és megvitassák a rugalmas foglalkoztatás jövőjét és annak vállalati kultúrákra gyakorolt hatásait, úgy mint a távmunka transzformációja, új innovációk és a mesterséges intelligencia hatásai, munkavállalói preferenciák, jogi megoldások, hatékonysági kérdések távolról, valamint vezetői kihívások és vállalati stratégiák a hibrid munka világában. Részletek Jegyek
- 2024.11.21Pannon HR Konferencia Debrecen Lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg. Részletek Jegyek
Többéves előkészítést igényelt, de az egyik közismert magyar cégnek, az ingatlan.com-nak végre sikerült megvalósítania a száz százalékban... Teljes cikk
A pénzügyi vezetők (CFO-k) 70%-a nem tervezi átszervezni pénzügyi osztályát a következő két évben - állapítja meg a Deloitte 2024-es... Teljes cikk
Hogyan hat az AI jelenléte a munkavállalói jóllétre és milyen eszközökkel lehet befolyásolni ezt a hatást? Egyes iparágakban a technológia... Teljes cikk
- Vendégmunkás-toborzás: ezért fontos etikusnak lenni 2 hete
- Nem szeretnék olyan munkát, ami nem érdekel délután 5 óra után 3 hete
- Ismét Budapesten toboroz légiutas-kísérőket az Emirates 3 hete
- Országos ESG-kutatás: a cégek felénél a témának kijelölt felelőse sincs 4 hete
- Álláshirdetés 1 hónapja
- Crohne betegség esetén jár a pótszabadság? 1 hónapja
- Lejtmenetben a munkaerő-kölcsönzők: itt vannak a számok 1 hónapja
- Aranyat ér az ilyen gyakornok: esettanulmány 2 hónapja
- Mennyi időnk van visszajelezni, mielőtt más ajánlatot fogadna el a jelöltünk? 2 hónapja
- Így lesz toborzási stratégia egy meetingből 2 hónapja
- A jövő munkavállalóit segíthet megtalálni az egyik legnagyobb iskolaszövetkezet - A diákoknak és a cégeknek is kivételes rugalmasságot biztosít a Prohuman Diákmunka 2 hónapja