kapubanner for mobile

Fellebbezhetek-e mert nem vagyok elégedett a fizetésemelésemmel?

Egy nagy multinál dolgozom és most volt a fizetésemelésünk. Nem túl sok az átlagemelés és én annak csak a felét kaptam.12 éve vagyok a cégnél, a mostani főnököm úgymond tőlünk került ki, sajnos nem kedvelem. Az lenne a kérdésem, ha most minden rendben lenne a világban, akkor fellebbezhetnék-e ez ellen az emelés ellen?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A munkabér a munkaszerződés kötelező eleme, azaz a munkabér összegében a feleknek meg kell állapodniuk. Amennyiben a munkabér módosítására kerül sor, akkor ehhez is a felek akarategyezségére van szükség.

A multinacionális vállalatoknál elterjedt gyakorlat az, hogy éves értékelést végeznek, amelynek során felmérik az előző időszakban nyújtott teljesítményt, elmondják a munkavégzéssel kapcsolatos tapasztalatukat, és fejlődési célokat vázolnak fel a munkavállaló részére. Sok helyen összekötik az értékelés eredményét a munkabér emeléssel is, az erre vonatkozó belső eljárás rendek és szabályzatok azonban az adott munkáltató egyedi igényei és sajátosságai szerint eltérhetnek.

Ami viszont mindenhol igaz, hogy ha a munkáltató a munkabér emelésére vonatkozóan ajánlatot tesz, akkor a munkavállaló eldöntheti, hogy azt elfogadja-e vagy sem. Ha elfogadja, akkor a munkabér közös megegyezéssel módosításra (megemelésre) kerül, egyébként marad a korábbi munkabér. Tehát szó sincs arról, hogy a munkabér emelésről a munkáltató egyoldalú döntést hozna/hozhatna. Következésképpen nincs olyan egyoldalú munkáltatói jognyilatkozat, amellyel szemben jogorvoslattal, fellebbezéssel lehetne élni.

A munkáltató ugyan köteles az egyenlő bánásmód követelményét betartani, amely a munka díjazására is megfelelően alkalmazandó. A munka egyenlő értékének megállapításánál különösen az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, fizikai vagy szellemi erőfeszítést, tapasztalatot, felelősséget, a munkaerő-piaci viszonyokat kell figyelembe venni. Ha a munkáltató ilyen szempontok mentén, tehát objektíve alá tudja támasztani (pl. az értékelés eredménye, korábbi munkavégzéssel kapcsolatos kifogások stb.) az egyes munkavállalók közötti különbségtételt a munkabér-emelés kapcsán, akkor nem látok teret arra, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére lehessen eredményesen hivatkozni.

Ha nem ért egyet az emelés mértékével, nincs akadálya, hogy jelezze a munkáltatójának és újratárgyalják a munkabér emelés kérdését, ez azonban nem jogi útra tartozó kérdés.

Megjegyzem, hogy általában a munkabér és az emelés mértéke is bizalmas információ. Következésképpen a munkatársak egymás munkabérét és az emelésük mértékét elvileg nem ismerhetnék meg. A munkáltatók pedig általában érzékenyen reagálnak, ha a munkavállaló azzal érvel, hogy a többiekhez képest a munkabér emelés mértékét alacsonynak tartja.

Munkajogi problémája van? Munkavállalóként használja ügyvédkeresőnket!

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Dr. Antalóczy Adrienn Munkajogi szakértő - Dr. Antalóczy Adrienn

Dr. Antalóczy Adrienn LL.M., ügyvéd, munkajogi és adatvédelmi szakjogász. Kiemelt szakterülete a munkajog, valamint a munkajoggal összefüggő adatvédelmi kérdések.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén?

A végzettségem megszerzése után 2 évig vagyok köteles fenntartani a munkaviszonyt, abból már 1,25-öt töltöttem le. Munkahelyemmel kötött... Teljes cikk

Táppénz alatt kirúghatnak?

Jelenleg dolgozom, de ha táppénzre megyek, a távollétem ideje alatt felmondhatja-e a munkáltató a munkaszerződésemet? Teljes cikk

Munkaszüneti nap kifizetése pihenőnap esetén kötelező?

Folyamatos, 12 órás munkarendben dolgozó órabéres munkavállaló vagyok. Amennyiben egy munkaszüneti nap szombatra vagy vasárnapra esik, és az... Teljes cikk