kapubanner for mobile

Gyakornokból munkavállaló - a cégek már az egyetemeken toboroznak

Mi sem hangzik jobban, mint végzős egyetemistaként, vagy a főiskola utolsó évében gyakornoknak bejutni a kiszemelt céghez. Segítséget kapni a szakdolgozathoz, majd a diploma megszerzése után ugyanott elhelyezkedni. Mindez egy jó karrier kezdete lehet.

images

Ám ez ritkán megy ennyire flottul. Sőt, szinte hihetetlenül hangzik. Pedig - elviekben - a felsőoktatás és az üzleti világ egyaránt keresi az utakat, hogyan legyenek minél inkább egymás segítségére. A nagyobb cégek sorra kötnek megállapodásokat a jelentősebb egyetemekkel, gyakornoki, ösztöndíjas pozíciókról.

Az Unilever Magyarország főként a Budapesten, és annak környékén található intézményekkel keresi a kapcsolatot. Náluk a szakdolgozat elkészítéséhez is lehet segítséget kérni, igaz, csak akkor, ha a hallgató a gyakorlati idejét is ott tölti. Ez általában hat hónap vagy egy év. Jelenleg nagyjából huszonöt diák dolgozik a cégnél, ők teljes értékű munkaszerződéssel, nem ösztöndíjasként, vagy megállapodás keretében.

A diák és a vállalat közötti együttműködésnek egyébként több fokozata lehet, amint azt Dr. Majorosi Emesétől, a Pannon sajtó- és információs igazgatójától megtudtuk. Az időszakos diákmunkától, a nyári gyakorlaton keresztül, náluk például egészen odáig eljuthat a diák, hogy részt vesz a Pannon Gyakornoki Programban. A másfél évig tartó együttműködés során új kollégaként tekintenek a résztvevőkre, akik olyan munkatapasztalatokat szerezhetnek, melyeket más akár több év alatt. A frissen diplomázottak egy mentor felügyelete mellett különböző szakterületekkel ismerkednek meg. A tizennyolc hónapig tartó munka után akár szakértői karrier is várhatja a gyakornoki programot elvégzett újoncokat - mondta Dr. Majorosi Emese.

Kötelező szakmai gyakorlatok

Tény, hogy az utánpótlást már az egyetemeken keresik a vállalatok, de a cégek - érthető okokból - azonnal bevethető diplomásokat akarnak. Így válik mindenhol elengedhetetlenné a gyakorlat, és a nyelvtudás. A vállalati szektor, és a főiskolák, egyetemek párbeszédét hivatott segíteni a Felsőoktatás és Gazdaság Együttműködéséért Egyesület. Roóz Józsefnek, az egyesület elnökének szavai szerint a szervezet legfőbb célja a munkaerőpiac igényeinek pontos megismerése, a piaci szereplők véleményének hasznosítása. A társaság tavasszal egy tanácskozást is tartott, ahol kulcsproblémaként fogalmazódott meg, hogy a felsőoktatásnak nincs megfelelő kapcsolata a munkaerőpiaccal.

A végzettség használhatósága kell legyen a cél, hogy a munkaerő-piaci szereplők elvárásai a tantervekben, a jegyzetekben is megjelenjenek - hangsúlyozták többen egy májusban tartott rendezvényen, valamint kimondták, milyen fontos, hogy az oktatás ideje alatt kötelező szakmai gyakorlatok legyenek, így a különböző munkahelyi feladatok elvégzése során mindkét félnek lehetősége nyílik a másik jobb megismerésére.

Kölcsönös előnyök

Szerencsére akad erre már néhány példa. Számos együttműködés létezik az oktatási, és az alkalmazói oldal között. Az Audi, a Széchenyi István Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel, és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel kötött szerződést. Az utóbbi intézménnyel közösen ösztöndíjat alapítottak fiatal professzorok és tehetséges hallgatók számára. Emellett megállapodtak, hogy az Audi Hungária támogatja a német nyelvű képzést a gépészmérnök és villamosmérnök szakirányokon.

Hogy miért előnyös az egyetemeknek egy-egy ilyen megállapodás? A képzésben nagyobb szerepet kaphat a gyakorlatorientáltság, és a szerződés, a nemzetközi projektekben való részvételre is remek alapot teremthet. A nagyobb társaságokkal való együttműködés igen jól mutathat az adott felsőoktatási intézmény egyéb jellemzői között, és bizonyára a jelentkezések számában is megmutatkozik mindez. A hozam természetesen kölcsönös, hiszen a cégeknek sem ráfizetéses a kooperáció. Elég ha csak arra gondolunk, hozzájárul a vállalat munkatárs-utánpótlásának biztosításához, valamint - többek között - a partneri kapcsolatok alapozzák meg, hogy egy cég vonzó munkaadóként mutatkozzon be.

Dr. Majorosi Emese úgy véli, azért előnyös egy-egy ilyen összefogás a társaságnak, mert így kipróbálhatják a munkatársat. A gyakorlati munkavégzés során pedig ő is eldöntheti, hogy a tanulmányok alapján kialakult képet fedi-e a terület, és valóban arra vágyik-e. Hogyha igen, talán az egyik lehet azon kevesek közül, akinek sikerül bejutni a kiszemelt céghez, az ott kapott segítséggel megírni a szakdolgozatot, majd a diploma megszerzése után ugyanott elhelyezkedni. Pont úgy, ahogy az elején annyira hihetetlenül hangzott.

Knap Gábor, HR Portal
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t

Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk

AI ide vagy oda: itt az igazi álláspiac

Március 4-én nyitotta meg kapuit a budapesti BOK Csarnokban Jobverse Állásbörze, és ma estig látogatható. Több ezer álláskereső, mintegy száz... Teljes cikk

Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely

Havi közel 6 800 eurós kezdőfizetéssel és hosszú távú, stabil karrierrel hirdetett meg új felvételi pályázatot az uniós intézményrendszer. A... Teljes cikk