Csatlakozz hozzánk a Viberen
Megjelent: 5 éve

Hány biztos CSR-láb van vállalati kultúránkban?

Bátran kimondható: a kötélnyúzó túlélőtáborok mámoros izzadtságszagába csomagolt csapat(le)építő tréningek kora lassacskán lejár. Helyébe a csapatépítést ösztönző, értékadó, lézerpontossággal és hidegséggel megtervezett vállalati önkéntesség lépett. Az önkéntesség kérdésének és gyakorlatának újraszőtt hálójában vergődve, mi magyarok vadul igyekezzük befoltozni azt a több évtizedes űrt, ami a történelmi idősávban valahol a hajdanvolt cserkészbecsület és a kapitalizálódással importált vállalati multikultúra között keletkezett. Máté József, a Közösségi Kemence Mozgalom alapítójának írása.

images

images

Sajnos az önkéntesség hétköznapi gyakorlata (miként a hétköznapi jótékonyság gondolatisága) társadalmi szinten 2014-re sem vált össznépi hóborttá, ma még ez inkább csak holmi úri huncutság kategória, a multinacionális cégóriások szabadidős örömjátéka. A sokszor és sokak által szidott, mindent bekebelező multivilág elbitorolhatatlan privilégiuma, amibe egy-egy alkalmi kísérlet erejéig néha karitatív szervezetek és az állam is beszáll, lásd a tavalyi dunai ár esetét. Ám a társadalmi többséget nem sodorta magával az önkéntesség szele, ami a pesszimisták szerint már csak egy lecsendesülő divathullámmá szelídült.

Pedig nem akármilyen erők fújják a szelet a vitorlájába. Ennek ellenére a vállalati felelősségvállalás repertoárjában az önkéntesség egy olyan műfaj, amivel ma még a cégek se nagyon tudnak igazán mit kezdeni, a társadalom meg főleg. Vannak, akik szerint, míg a fejlettebb gondolkodású társadalmakban magától értetődő az önkéntesség jelenléte, addig nálunk sokan azt sem tudják, mi a munka. Így az önkéntesség gyors, látványos társadalmi beágyazódását remélni egyelőre nem több mint jámbor óhaj. Márpedig ellenszélben nehéz az előrehaladás. Súlyos probléma e mellett, hogy a téma még szakmaközi szinten sincs mindig kellően kibeszélve. Tény: multinacionális bölcsességgel a vállalati önkéntességbe rengeteg mindent próbáltunk már belemagyarázni, talán többet is, mint amit a dolog elbír, de a gyakorlatban valamiért nem mindig sikerül igazán boldoggá tenni vele az amúgy jó ügyekért irányítottan is lelkesedni képes kollégáinkat. Márpedig ahhoz, hogy ne idő előtt fulladjon ki ez a műfaj az is fontos, hogy cégem segítőkedvű munkatársa jól érezze magát benne. Legyen számára az önkéntesség elérhető, megélhető pozitív élmény, ami nem attól válik azzá, mert házon belül (és a világnak) saját cégünk hírnevétől elalélva rendre szépen lekommunikáljuk, hogy megint mekkorát segítettünk az emberiségen. Önkénteseink ettől ma már többre vágynak, így joggal várják el e tevékenységtől a valódi személyes és közösségi élmény beteljesülő ígéretét.

A modern kori vállalati kultúrában az önkéntes program és tevékenység mindig is egyféle minőségi jelző volt, annak megbízható fokmérője. Értékteremtő munkavégzés, ami fontos, hogy a lehető legmagasabb színvonalon legyen megszervezve és elvégezve. Mert az önkéntes, ha nem is kap érte fizetést, azért még felel a munkája minőségéért, cége jó híréért. Ez egy olyan alapigény és elvárás az önkéntesek részéről is, amit ki kell tudni szolgálni. Ám a valóság az, hogy vállalati és fogadóoldali szinten ennek egyre kevesebben képesek ma megfelelni, ami miatt egyre nagyobb felelősség és nyomás hárul a vezetőkre. Sok cég van, aki látványos, kacsalábon forgó vállalati önkéntesség és felelősségvállalás programmal rendelkezik, de nem mindegyik képes a dolgozóinak az abban való részvételt biztosítani. Az ok összetett és olykor kissé egymásnak is ellentmondó:
  • 1. A fogadó-kapacitás és felkészültség nem azonos arányban nő a hatékony CSR által kitermelt önkéntesek seregével.
  • 2. Dömping-jelleggel egyre gyakoribb, hogy az önkéntesség ingoványos terepén több a vadász, mint a fóka.
  • 3. A felkínált lehetőség, az adott feladat nem mindig találkozik az önkéntes alapelvárásaival (tudjuk: az önkéntes partner és nem másodosztályú alkalmazott, aki csak azért van ott, hogy kerülgessük).
  • 4. A vállalati önkéntesség csillogó eszmeiségét, annak vonzó értékét és kiaknázhatóságát valamelyest lerontja, hogy az a középiskolai diákság számára is egy kötelezően előírt „érettségi tétel „ lett, ami ugye fröccsé hígítja fel az önkéntesség eddig kiérlelt gyümölcsének tömény társadalmi esszenciáját (márpedig ennek levét esetenként a multi ihatja meg, amikor onnan kikerülő, eltérő önkéntes felfogással rendelkező friss pályakezdőt alkalmaz).
  • 5. A menedzsment nem mindig ismeri fel az önkéntességben a cége számára kínálkozó előnyöket, értéket, nem megtérülő befektetésként kezeli a CSR ezen területét. 6. A kaláka-munka kis hazánkban ma törvénnyel van lekorlátozva, miközben a vállalati kultúra egyik fő éltetője éppen saját önkéntességi programjának közösségi értéke.

    Vagyis igazán még el sem kezdte hódító útját, máris nehezen eladható árucikk lett a vállalati önkéntesség. De mondjuk ki nyíltan: a hiba nem mindig a multik készülékében van! Sőt.

    Az egyetemes CSR-tudás egyik legnagyobb érdeme ma a társadalmi önkéntesség fogalmának újraértelmezése és átültetése a hazai gyakorlatba. Már a puszta létezésével, az önkéntesség magas szintű kultúrájának és gondolatiságának közvetítésével is értéket és követendő mintát kínál mindannyiunk számára. Következésképpen az önkéntesség elsődleges hazai szellemi bázisának – példamutató megoldásaival – még mindig a céges multikörnyezet ad otthont. Merthogy a multik már rég felfedezték, amit a harmadik szektor idehaza többnyire még csak idegenkedve megugat: a közösségépítés újra meglelt szent grálját. Így nem véletlen, hogy minket, magyarokat és a teljes civilszektort – kevés kivételtől eltekintve – még mindig a multicégek és az azokból, vagy azok hatására kifejlődött NGO szervezetek tanítgatnak a társadalmi felelősségvállalás művészetére, és nem fordítva. Pedig házigazdaként úgy illene, hogy a nálunk vendégeskedő „multileánykáknak” mi villantsuk meg elsőként saját kultúránk elhamvadni látszó közösségi értékeit. Ezzel szemben a hazai társadalmi szervezetek legtöbbje még ma is a rendszerváltás-kori bebábozódott paradigmák szerint él és gondolkodik a civiltérben, még mindig gyanúsan és irigykedve méreget sok új, szektoron túlról érkező kezdeményezést: hivatásos civilszakértők és szakértő civilek hada sértődötten ellenkezik, ha egy messziről jött ember próbál új irányt mutatni. Tudom, láttam, tapasztaltam. A civilszektor e területen még mindig egy fejre állt világ, ahol a nyúl viszi a puskát, aki medvére akar vadászni. De az már egy másik történet. Persze ez a helyzet a vállalati felelősségvállalásnak sem tesz jót. A jó hír, hogy a társadalmi vállalkozások piacán azért egyre több éledező szervezet hallja meg az új idők és a tapasztalt CSR szakemberek szavát. Szerencsére léteznek olyan nagyszerű vállalati mentorprogramok, mint az Erste good.bee, vagy a NESsT , ahol komoly erőkkel igyekeznek társadalmasítani a hiányzó tudást. Közösségi projekteket karolnak fel és minőségi gondolkodást menedzselnek. Kézenfogva vezetnek rá a vállalati felelősség, az önkéntesség, a társadalmi vállalkozások lényegére és hasznosságára. Új gyakorlatot, trendi, követendő megoldásokat hirdetnek a közösségi gondolkodás korszerűbbé alakításához.

    Az önkéntesség nem elméleti tudomány

    Mégis pont a működési gyakorlata az, ami gyerekcipőben jár. Ezért is van szükség a vállalati önkéntes programoknál új irányokra, nagyobb értékajánlattal rendelkező lehetőségekre.

    Két út van: a vállalati önkéntesség – a CSR által kigondoltan – vagy önmaga számára teremti meg, vagy kapun kívül keresgetve kutatja fel a piacon azokat az új társadalmi innovációkat, kezdeményezéseket, amikbe tartósan belekarolhat. De mostanra talán eljött az idő, hogy a partner oldal is felfejlődjön és nyitottabbá váljon a segítő kezek fogadására. Előálljon a maga praktikus, egyedi, innovatív megoldásaival. A fogadóoldalt azonban nem csak réveteg CSR-sámánok fogják megtanítani az önkéntesség ősi táncrendjének lépéseire. Sokkal inkább azok a feltörekvő társadalmi szervezetek és vállalkozások, akik a nagy társadalmi ügyek és a támogató szektorok tartós összekapcsolásán fáradoznak. Azok, akik egy új, még kikövezetlen úton indultak el és nem hétköznapi partnerséget kínálnak. Jó lenne végre látni és felismerni ezt a létező, kezdeményező új erőt. Az ő innovációjuk a vállalati önkéntesség gondolatiságának, gyakorlatának fejlesztését és az önkéntes programok hosszú távú megerősítését egyaránt szolgálja. A vállalati menedzsment ebben való szerepe, szakmai felelőssége óriási. Mert ahhoz, hogy a céges és egyéni önkéntességi hajlam közösségi, szervezeti céllá kovácsolódjék, még sokat kell ütni a vasat. De pont ez a vitéz CSR-es kardkovácsolás teszi lehetővé, hogy legyőzhessük a közönyt, az ellenállást, az ismeretlentől való ösztönös ódzkodást. Szerintem ez kell adja e tevékenység egyik fő értelmét és célját. A vállalati önkéntesség jövője olyan újszerű programokban van tartósan biztosítva, ahol elsődlegesen az önkéntesek tanulhatnak, ahol egy szokatlan, új élethelyzetben, szerepben és feladatokkal találják szembe és próbálhatják ki önmagukat, ismerhetik meg a fogadóoldal sajátos világát, értékeit. Mert az önkéntes munkában nem csupán önmagunkat keressük, hanem egymást is. Az önkéntesség társadalmi terepe egyféle találkozási-érintkezési pont is. Két eltérő kultúra rácsodálkozása egymásra. Testközeli közösségi élmény, amit egy folytonossá tett kihívással újra és újra képes nekünk megadni. Ilyen lehet például az új társadalmi márkát is fejlesztő CSERITI adománybolt-hálózat feladataiban kínálkozó aktív önkéntesség és CSR-támogatás lehetősége.

    A fenti kihívásokra keresett és talált választ a mi tűzrőlpattant, vírusszerű multiplikálódásra is képes mintaprojektünk is. Célja, hogy a multi, kormányzati, civil- és társadalmi szektor, valamint a helyi közösségek példátlan összefogásával láncreakció-szerű, ugyanakkor oda-vissza működő, kiugró, tartós társadalmi hatást érjen el. Így az óvodai kerítésfestegetés bátor alternatívájaként ez a program nem nagycsoportos szintre viszi le az önkénteskedés fejlődő gyakorlatát, hanem egy olyan szintre emeli fel, ahol az önkéntesség valódi közösséget épít. A mi projektünk igazi önkéntes kalandtúra: a vállalati kultúra nagy találkozása a népi kultúra, a hagyományok, a helyi értékek, a valódi közösségek világával. Hogy a hagyomány a vállalati értékek képviselői számára sem a hamu őrzését, hanem a láng továbbadását jelenthesse. Végre olyat kapjon általa az önkéntes, ami valódi tudást, maradandó értéket és semmihez nem hasonlítható közösségi élményt kínál. A program hamarosan indul, a kemencét már szakértő módon előfűtöttük, hogy az önkéntesség eleven tüzét mielőbb közösen szíthassuk fel benne.

    Máté József
    a településmarketing utcai harcosa
    Közösségi Kemence Mozgalom
  • Follow hrportal_hu on Twitter