Jócskán megtérül a fogyatékkal élők foglalkoztatása
A társadalmi felelősségvállalást többnyire egyszerű jótékonykodásnak tartják a vállalatok, ám egy brit tanácsadó cég, a Lodestar kutatásával rácáfolt erre: a hangzatos szavak mögött ugyanis valódi, jól forintosítható értékteremtés folyik. A felmérés szerint öt év alatt minden befektetett 1 forint 4,77 forintot fial a vállalat számára.
Előbbi a speciális szakiskolába járó tanulóknak, továbbá a családban, illetve intézményben élő, inaktív értelmi sérült felnőtteknek biztosít lehetőséget arra, hogy heti egy-két alkalommal kipróbálják magukat éles munkahelyzetben. A kezdeti súrlódások elkerülése végett a rendszerint két főből álló "gyakornoksereggel" minden alkalommal egy kísérő tart, hogy egyfajta közvetítői szerepben átsegítsen a különböző kommunikációs problémákon, illetőleg megkönnyítse a mielőbbi beilleszkedést. A fogyatékkal élők így a program végére számos munkatípust és munkatársat megismernek, minek köszönhetően jelentősen fejlődnek tájékozódási, és kommunikációs készségeik - arról nem is beszélve, hogy a különböző szervezeti kultúrákat megtapasztalva megtanulják elfogadni a munkahelyi elvárásokat. A Munkahelyi Gyakorlat természetesen a munkáltatók számára is pozitív hozadékkal jár, általa ugyanis munkavégzés közben ismerhetik meg az értelmi sérült embereket, képességeiket, és a bennük rejlő lehetőségeket, így a későbbiekben sokkal tájékozottabban hozhatnak döntést a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatásáról.
A Támogatott Foglalkoztatás program még ennél is továbbmegy: nem csupán munkapróbákra biztosít lehetőséget az értelmi sérülteknek, hanem tényleges munkaviszonyt igyekszik létesíttetni a munkáltatóval. Ehhez a Salva Vita Alapítvány minden támogató tevékenységet elvégez, kezdve a munkahely-feltárástól az egyének felkészítésén keresztül egészen a munkahely-megtartás támogatásáig. A személyre szabott munkaerő-közvetítésnek köszönhetően a dolgozók átlagosan 25 hónapot töltenek el egy munkahelyen, ami kiválóan jelzi, hogy minden rájuk bízott feladatot képesek ellátni.
Mindenkinek megéri
Tulajdonképpen ez már önmagában is sugallja azt, hogy megéri foglalkoztatni a fogyatékkal élőket, de az észak-ír független tanácsadó, a Lodestar most pénzügyi mutatókkal is alátámasztotta ezt. A Salva Vita Alapítványt górcső alá vevő vizsgálat a nemzetközi téren évtizedek óta alkalmazott pénzügyi elemző módszerrel, a ROI-nak (Return on Investment) egy átdolgozott változatával az SROI-val történt (Social Return on Investment), amely a gazdasági teljesítményen túl a társadalmi hasznokat is képes összevetni a befektetett összeggel. Az eredmény több mint megdöbbentő: a vizsgált időtartam alatt a tevékenységbe fektetett minden 1 forint a rákövetkező öt évben 4,77 forint megtérülést jelent a gazdaságnak.
Az, hogy az SVA erőfeszítései nemcsak lelkünket, hanem zsebünket is képesek meghatni, azért is fontos, mert a Szociális és Munkaügyi Minisztérium korábban ugyan bizalmat szavazott a programnak, de túlságosan költségesnek találta azt. A fenti eredmények láttán remélhetőleg kapva-kap majd az alkalmon, s állami szinten is hasznosítja a Salva Vita Alapítvány tapasztalatait.
Elvégre hazánkban körülbelül 570 ezer ember él valamilyen fogyatékkal, s ők nemcsak hogy dolgozni tudnak, de kifejezetten szeretnének is hasznos tagjaivá válni a társadalomnak. A munka által valósággal kinyílik előttük a világ, s mivel mindenkor kötelességtudóan végzik munkájukat, a vállalat számára is előnyös a foglalkoztatásuk.
"Megbízhatóságuk, erkölcsi normájuk példaértékű lehet. Nem lopnak, nem dézsmálnak, nem sumákolnak, nem csalnak, kidolgozzák az idejüket, örülnek, ha dolgozhatnak. Nem hőbörögnek. És elvégzik a munkát." - Dobák András, a Tesco országos HR igazgatója.
"Üzletileg a marketing része előnyös: ezt külön mi nem reklámozzuk kifelé, de ha például rendezvényeken ezt elmondjuk, akkor a cég image-e biztos, hogy javul. Mindez azt is befolyásolja, hogy pályázik-e valaki hozzánk vagy sem. Volt, aki emiatt jelentkezett éppen hozzánk." - Sélei Annamária, a DM személyzeti vezetője.
Paraszt Imre, HR Portal
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 4 hónapja
- Lesújtó számok: ennyi magyar nő küzd szexuális problémákkal és társadalmi nyomással 5 hónapja
- 18 millió dolgozó hiányzik majd az EU-ból – kik lehetnek megmentők? 7 hónapja
- Vihar Vatikánban – miért háborodott fel Elon Musk óriási fizetése miatt a pápa? 7 hónapja
- Beteg gyerekek álmait váltotta valóra a Penny 1 éve
- Már 19 évesen elkezdenek befektetni a magyar fiatalok 1 éve
- A felhatalmazás felelősséggel jár - Tóth Zsuzsa, a Magyar Telekom Chief People Officere 2 éve
- Gyermekek felzárkóztatását támogatja a logisztikai cég 2 éve
- Ön részt vett a nyugdíjreform előkészítését szolgáló vitában? 2 éve
- Mi lesz a következménye annak, hogy egyre kevésbé számít a munka a gazdaságban? 2 éve
- CSR-tól az ESG-ig: a píárszínezetű jófejségtől, a kötelező fenntarthatósági meggyőződésig 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?