Kisgyermekes anyáknak nehezebb elhelyezkedni, mint a munkanélkülieknek. Pont.
Habár ma már egyre több jó példa mutatja, hogy nem kell család és karrier között választani, egyikről sem lemondani, mégis sokszor falakba ütköznek azok a nők, akik a gyermekvállalás után szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra. Ez pedig sokszor az egész karrierjükre negatív hatással lehet. Pontosan mi történik azokkal az anyákkal, akik a családalapítást követően szeretnének újra munkába állni? Kate Weisshaar, az Észak-Karolinai Egyetem Szociológia Tanszékének munkatársa, erre kereste a választ és meglepő eredményekre jutott. Bóné Ágnes közgazdász, álláskeresési tanácsadó cikke.
Az önéletrajzokban lefestett jelentkezőket három csoportba osztotta aszerint, hogy volt-e kihagyás a szakmai pályafutásuk során vagy sem. A pályázók egy része 18 hónapja munkanélküli volt, a másik része másfél évet töltött otthon gyermekneveléssel, míg a harmadik része jelenleg is alkalmazásban állt. A kutatás egyik érdekessége, hogy a jelentkezők között nők és férfiak is egyaránt megtalálhatóak voltak. Mindegyik pályázó ugyanazzal a szakmai tapasztalattal valamint képességgel rendelkezett és az önéletrajz alapján nyilvánvaló volt, hogy van már gyereke. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az önéletrajzok alapján milyen arányban jutnak be a jelöltek állásinterjúra.
Az eredmények rávilágítottak arra, hogy a kisgyermekes anyukák vannak a legnehezebb helyzetben. A jelenleg is munkahellyel rendelkező anyukák 15,3 %-át hívták be interjúra, míg a munkanélküli anyukáknak csak 9,7 %-át és a gyes/gyed után visszatérő anyukáknak csak a 4,9 %-át.
A férfiak esetében is hasonló eredmény született. Míg a jelenleg is foglalkoztatásban álló apukák 14,6 %-át és a munkanélküli apukák 8,8 %-át hívták vissza a munkáltatók, addig a gyermekét otthon nevelő apukáknak csak az 5,4 %-a jutott be állásinterjúra.
Miért nem szívesen alkalmaznak a cégek kisgyermeket nevelő szülőket?
A kutatás keretében megkérték a résztvevőket arra is, hogy nézzenek rá két fiktív önéletrajzra és ez alapján mondják el, hogy mennyire tűnnek megbízhatónak, elkötelezettnek és a pozícióra alkalmasnak a jelöltek. A két önéletrajz között az egyetlen különbség a munkaerőpiacról való távolmaradás oka volt. Vagyis az egyik pályázó munkanélküli volt már hosszabb ideje, a másik jelölt pedig gyesen/gyeden volt az elmúlt időszakban.
A visszajelzésekből egyértelműen kiderült, hogy mind a munkanélkülieket, mind a kisgyermekes szülőket kevésbé találták a válaszadók alkalmasnak az adott pozíció betöltésre és az azzal járó feladatok ellátására egy jelenleg is dolgozó jelölttel szemben. E mögött pedig az a feltételezés áll, hogy ha valaki hosszabb időre kiesik a munkaerőpiacról, akkor nagy valószínűleg szakmailag berozsdásodik.
Ami elgondolkodtató, hogy a megkérdezettek szerint a kisgyermeket nevelő szülők kevésbé megbízhatóak és lojálisak, mint a munkanélküliek. Ráadásul a gyesről/gyedről visszatérő apukák kilátásai még rosszabbak, mert náluk még a kisgyermekes anyukák is elkötelezettebbnek tűnnek a válaszadók szemében. Ennek oka az lehet Kate Weisshaar szerint, hogy elsődlegesen a férfiak feladata a család eltartása és azok, akik otthon maradnak a gyermekükkel, nem tesznek eleget ennek a kötelezettségnek és ez negatív színben tünteti fel őket.
A munkáltatók többsége úgy érzi, hogy a kisgyermekes szülők a családot minden elé helyezik és nem képesek teljes mértékben a munkájukra koncentrálni. Nem tudnak korábban bemenni a munkahelyre és mindig ők az elsők, akik távoznak a munkaidő végeztével. Vagyis nem felelnek meg azoknak a kritériumoknak, amit elvárnak egy ideális munkavállalótól a mai világban. Legalábbis ez derült ki a fent említett vizsgálatból.
Kitörés az ördögi körből
Hatalmas potenciál rejlik a kisgyermeket nevelők csoportjában, de amíg nem értékeljük újra a munkavállalókra vonatkozó normákat és elvárásokat, addig könnyen derékba törheti a nők karrierjét a gyermekvállalás. A munkáltatói oldalon nagy szükség van arra, hogy a HR valamint a vezetés képzést kapjon a kisgyermekes szülők alkalmazásának előnyeiről. Emellett érdemes tudatosítani magunkban, hogy a csoport nem minden tagja egyforma és magát az egyént kell elsődlegesen nézni.
Álláskeresőként pedig célszerű a pályázati anyagban és az állásinterjún a gyermeknevelés tényéről elvonni a figyelmet és azokra a kompetenciákra, képességekre és tapasztalatokra helyezni a hangsúlyt, amelyek számítanak a megpályázni kívánt állás szempontjából. Emellett javasolt olyan családbarát munkahelyeket felkutatni, ahol tárt karokkal várják a kisgyermeket nevelő szülőket és szívesen alkalmazzák őket.
Bóné Ágnes
közgazdász, álláskeresési tanácsadó
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete
- Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Hogyan lesz egy nő felsővezető? 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja
- Valós üzleti döntésekkel versenyeztek a jövő HR-szakemberei a Talent Bridge-en 2 hónapja
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 2 hónapja
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 2 hónapja
- Új, jól fizető fejlesztői állások – történelmi videojáték-beruházást jelentett be a kormány 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?